Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa a Dunántúlon és Szlavóniában
Alba Regia 36 (2007) kát, tüskés ágat, kökényágat díszítettek fel. A tüskés ágakra aszalt gyümölcsöt: szilvát, meggyet szúrtak, almával, pattogatott kukoricával díszítették. Cikón, ha selyempapírba csomagolt kockacukorra sem futotta, akkor kenyérdarabkával helyettesítették a karácsonyfán. Bátaszéken a németek egy része takarékosságból, a felvidékről a második világháború után ide telepített magyarok pedig szegénységből borókát áhítottak karácsonyfának, az ugyancsak itt otthonra lelt bukovinai székelyek viszont a fenyőfát részesítették előnyben.28 Sióagárdon is emlékeztek a karácsonyfához kapcsolódó alakos süteményekre, a pásztorra, Ádámra és Évára: „Hát a karácsonyfát azt úgy díszítettük, hogy fűztünk cérnára aszott meggyet. Az fekete vót, meg pattogattunk kukoricát, ammeg fehér vót, oszt körüaggattuk a fának az ágaira. Aztán meg kőtt tésztábú csinyátunk pásztort, azt odatettük a fa alá, azt az vigyázta a fát, hogy e ne vigye senki. Aztán meg sütöttünk kalácstésztát, összesodortuk, evágtuk középen. Awót egy lába, emmeg a másik. Csinyátunk egy kis fejit neki, meg cirokbú szemit. A nyakára rákötöttük a cérnát, aztán főaggattuk szípen a fára. Diót is szoktunk tennyi aranyporra megszórva, meg szentképeket is. Amiket küttünk egyik a másikának lapot, azt is főtettük. Ádámot és Évát is csinyátak kőtt kalácsbú. Ott vótak a fa alatt azok is. Gyöngyszemet tettek a szeme helire. Meg báránt sárbú kigyúrták, gyufaszál vót a lába, valami fehérre bevonyták az egészet, behintették belindekporra. A fülit meg tökmaghéjbú csinyáták. Ezeket a fa alá tették.”29 Illyés Gyula (1902- 1983) gyermekkori bedehemezését felidéző Angyal is voltam című elbeszélésében írta Felsőrácegrespuszta uradalmi cselédeiről: „Ezeknek még karácsonyfájuk sem igen volt. Egy tál töltött káposzta körül könyököltek, néhol az ablakból az asztalra tették a muskádit, arra aggattak valami díszt. Ahol karácsonyfa volt, oda be sem engedtek bennünket.”30 Nagyszékelyben nem áhítottak karácsonyfát, az asztalra fánk, kalács, dió és aszalt gyümölcs került. A keresztszülők kalács tésztájából formált babát ajándékoztak a keresztgyerekeknek. Nagymányokon a cigányoktól vásárolt borókafenyőt díszítették fel. Bátán kisméretű „borói” fát áhítottak. Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Dél-Dunántúl tájegységének faddi lakóházában az első szoba berendezése az 1907. december 24-ei áhapotot szemlélteti: »Karácsony este lévén a sarokfogasra „cidruság”-at akasztottak, almával, dióval, mézes süteménnyel földíszítve.«31 Az ormányságiak karácsonyfájáról levelében kohéganőm, dr. Zentai Tünde tájékoztatott, akinek édesapja Rádfalván, majd Kémesen községi jegyző, 1950 után tanácstitkár volt. Zentai Tünde adatai rávilágítanak a karácsonyfa lassú terjedésére: „A karácsonyfa-könyved föhdézte, először is, az 1970-es évek végén az ormánsági Vejtiben tett gyűjtőútamat. A főutcán gyalogolva, megláttam eg)' pádon ülő asszonyt, akiben ráismertem egyik legkedvesebb gyermekkori barátnőmre, Szolga Irénkére. Alsótagozatos éveinket töltöttük együtt az ugyancsak ormánsági Rádfalván, 1956-ig. Irénke elmondta, hogy abból az időből családunkkal kapcsolatban két dologra emlékszik legjobban: a gyönyörű karácsonyfánkra és édesanyám krémesére. — Ennek oka az, hogy Rádfalván mindkét dolog újdonság volt. Az akkor 105 házból áhó, 500 lélek alatti, erősen paraszti faluban édes tészta gyanánt kalácsot és rétest sütöttek, karácsonyfát pedig tudomásom szerint csak az értelmiségi családok áhítottak. Az utóbbiból három volt Rádfalván: a református papék (Boross József), a tanítóék (Berta József) és mi. A karácsonyfánk az utcai — ebédlő-fogadó — szobában állt a két utcai ablak között egy kerek asztalon. Magassága egy-másfél méter között váltakozott. Lucfenyő volt. Rádfalván — nem lévén semmilyen erdő — akkortájt nehéz volt fenyőhöz jutni, talán ezért, földönálló nagy fánk sosem volt. Sőt, egyik évben nem sikerült fenyőt szerezni, ekkor a nagyapám küldött a baranyai Hegyhátról egy oldalain kilyuggalt, szépen megmunkált rudat és fenyőágakat, és ezekből állítottuk össze a karácsonyfát. Lévén az ötvenes években, karácsonyfadíszeket nem lehetett kapni, mégis ekkor voltak a legszebb karácsonyfáink, mert anyám villányi gyermekkorából származó díszekkel öltöztettük föl: zömében vastag, huhámos felületű, színes sztaniolból készült, térhatású, boltból származó függők voltak és angyalhaj, aranygirland meg szaloncukor. Az akkori angyalhaj leheletvékony, göndör hernyóselyemszálnak látszott, összefüggő lepelként lehetett a fára borítani, és még vágy 15 évig használtuk azután is. A papék karácsonyfája hasonló volt, de több házilag vágott papírdísz is volt rajta, ehenben hiányzott az angyalhaj, amit akkoriban nem árusítottak. A tanítóék karácsonyfáját nem láttam. Nekik nem volt iskolás gyermekük. A papéknál — akiknek öt fiúk volt - nagy élmény volt, hogy karácsonykor csillagszórót gyújtottak, amiből néhány darabot nem a karácsonyfára, hanem a mennyezet egy használatlan csihárkampójára akasztottak. — Nálunk a fán 1956 előtt nem volt sem csihagszóró, sem gyertya. Három kicsi gyermeke mehett, anyám félt, hogy lángot kap a fa. 1956-ban az ormánsági Kémesre költöztünk. Ezen a kissé nagyobb, de mindig jelentősebb településen a paraszti iskolatársaimnál is sok helyen volt már karácsonyfa. - A szaloncukor papírját eltették a következő évre, és valamivel kitöltve újra fölhasználták: a szomszédos, korábbi módos gazda családjánál krumplidarabokkal. — A szaloncukorpapírból gömbölyű rózsát is készítettek karácsonyfadísznek, úgy, hogy bevagdosott végeit ceruzával vágy 28 Balázs Kovács 2003,127. » Balázs Kovács 2003,128. 30 Illyés é.n. 79. 31 Zentai 2005,8, ll.
