Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa a Dunántúlon és Szlavóniában
Alba Regia 36 (2007) csigatésztacsinálóval hegyesre sodorták, és több ilyen lapot összefűztek. Az ötvenes években — talán egyszer, esetleg kétszer — előfordult, hogy a szaloncukrot Édesanyám otthon főzte, mert hiánycikk volt. Nem emlékszem arra, sajnos, hogy Rádfalván használtak-e karácsonyi zöld ágat, és milyet. Azt azonban tudom, hogy a zselici Szennán még a második világháború tájékán is zöld ágat függesztettek a „karácsonyi asztal” fölé a menynyezetre. A Duna menti Faddon a második világháború előtt a karácsonyi asztalt a lakószobában készítették el, a zöld ág viszont a tisztaszobába került, mégpedig a szoba sarkába, a sarokpad fölötti sarokfogasra akasztva. Cidruságnak hívták, de rendszerint Tuja Orientalis volt. A mintegy 60-70 centis örökzöld ágat mézes süteményekkel díszítették. Az utóbbi rekonstrukcióját elkészítettem a múzeumi, 1907. dec. 24-ére berendezett faddi házunkban.” Drávaszögben a feldíszített fenyő a XIX-XX. század fordulójától a karácsony elmaradhatatlan tartozéka volt.32 Bakonvcsernyén az első világháború előtt, de még az 1920-as években is az asztal fölött a gerendára akasztották föl a karácsonyfát, szegényebb családoknál csak egy? fenyőágat. Ezüstpapírba csomagolt dióval, almával, szaloncukor híján kockacukorral, otthon sütött szárazsüteménnyel, ostyával díszítették. Az ostyasütőt az evangélikus egyháztól kérték kölcsön: egyik oldalát kereszt, a másikat „Krisztus urunk képe” díszítette. Székesfehérváron a polgárság, a felsővárosi- és a palotavárosi parasztság körében előbb jelent meg a karácsonyfa, mint a környező falvakban. A városi otthonokban már a XIX. század végén ott találjuk. A régi századfordulón született fehérváriak gyerekkorában már majdnem minden háznál állítottak eg}' kis fát. Bár a legszegényebbeknek csak üres karácsonfa, cserépbe állított fenyőág, jutott. A helyi újságok írói és rajzolói ekkor már a karácsonyest természetes kellékének tekintették a gyertyás karácsonyfát, alatta az ajándékokkal. A Székesfehérvári Friss Újság 1901. december 17-ei számában megjelent rajz tanúsága szerint a fehérvári polgárok a karácsonyi vásárban nem csupán fenyőfát, hanem hintalovat, játékpuskát, -kardot, -dobot, kiskocsit, mézeskalácsot is vásároltak gyermekeiknek. Ugyanezen újság 1901. december 25-ei számában már eg}7 olyan képet látunk, ahol a gyermekek a feldíszített, gyertyás karácsonyfa alatt játszanak. A fiú hintalovon ül, fején huszárcsákó, kezében kard, az egyik kislány babával játszik, a másik székre állva a karácsonyfát dézsmálja. Csak az ünnep után, az 1901. december 28-ai számban jelent meg rajz a szegény gyerekek karácsonyáról, ahol a sok gyermeknek eg\7 közös karácsonyfája látható, alatta az ajándékokkal, főként ruhával és cipővel. Székesfehérváron a XX. század első éveitől már nagy keletje volt a fenyőfáknak, amelyeket a piarcon, előbb a Városháza terén, majd a két világháború között a Ponty vendéglő előtt, a Mária-képnél (ma Piac tér) árusítottak. A Székesfehérvár és Vidéke 1913. december 23-ai tudósítása szerint: „... az örökzöld fenyők már fogynak a székesfehérvári piacon, s a tűlevelű fácskák egész erdeje virul a templom előtti téren... Rövid eg}7 hét alatt rengeteg fenyőfa fogyott el a székesfehérvári piacon.” A Székesfehérvári Friss Újság 1925. december 18-ai száma szerint: „Minden esztendőben szent Karácsony előtt a barátok temploma mellett kizöldül a karácsonyfa vásár. Némelykor két héttel hamarabb, mint szent este, máskor meg csak eg}' héttel. A templom oldalához vannak támasztva a nagy fák, halomba hevernek a kisebbek. Minden karácsony előtt pontosan ugyanazon helyen árulják. Ez már vásári tradíció.” Héjj Valéria (1919-2005), az Arany Ponty vendéglő bérlőjének unokája, emlékiratából megismerhetjük az 1920-as, 30-as évekbeli palotavárosi polgárcsalád karácsonyfáját, karácsonyestjét: „Sem azóta, sem máshol, még a magam otthonában sem éreztem azt a megilletődöttséget, azt a mély áhítatot, a csoda-várásnak azokat a magasztos pillanatait, mint ott, amikor 14-en álltuk körül a csillogó, kivilágított, gyönyörű karácsonyfát. Minden évben hatalmas, plafonig érő karácsonyfát hozott oda a Jézuska. Telistele volt szebbnél-szebb díszekkel, figurákkal, volt ott behavazott házikó, ezüst bicikli, arany szánkó lovacskával, kéményseprő ’teljes díszben’, aranyhajú angyalka és a tűlevelek mélyére rejtett piros nyelvű ördög, suszterinas, meg vadász, bohóc és dús arany- és ezüstszálakból szőtt csillogó girlandok és sokszínű igazi égő gyertyácskák és csillagszórók. Piros almák, rózsaszínű narancsok, saját készítésű kekszek és mandulás perecek csüngtek az ágakon. Elmondani is sok, és nem lehetett betelni a látásukkal... Ez a pillanat, ez a varázslatos pillanat minden évben megismédődött, még akkor is, amikor már mi gyerekek is tudtuk, hogy nem közvetlenül a Jézuska hozza azt a gyönyörű karácsonyfát — hiszen mi magunk vettük. Magunk is díszítgettük —, a varázs akkor is megmaradt, és a fa alatt együtt elmondott ima és könyörgés töltötte meg igaz tartalommal. A Miatyánk és az Üdvözlégy után megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről és mindazokról, akik az Úrban hunytak el: ’Adj, Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik, nyugodjanak békében, Amen!’ Ez volt akkoriban a „rítus”, ettől lett ünneppé az ünnep, és ettől vált szentté a Karácsony. így, ilyen bensőségesen ünnepelte egykor a mi családunk, hogy Krisztus született nekünk e világra.”33 A karácsonyfa elhelyezéséről, díszítéséről Gelencsér József írta: „A palotavárosi gyerekek hiedelme szerint a fát a Jé- Zfcska hozta, az angyalok díszítették. Szüleik a karácsonyfát parasztcsaládoknál az asztalra, a négyfiókos sublótra, iparosoknál, kereskedőknél a szoba közponű helyére vág}7 a földre tették. Titokban díszítették fel. Elmaradhatadan kellék volt a szaloncukor. Háborús, ínséges időkben, szegényebb családoknál azonban nem boltban vették, hanem maguk főzték, dióval, kakaóval ízesítették. Melegen szeletelték fel, papírba csomagolták, úgy rakták a fára. A ferencesek temploma előtti siflissátorban vásárolt mézesbábokat szintén felakasztották. A színes sifli (mézeskalács) figurák Jézuskát, Máriát, bölcsőt, lovat, lovas huszárt, babát, katonát ábrázoltak. A diót arany vág}7 ezüst sztaniolpapírba csomagolták, belészúrt ,2 LÁBADI 1996,223. 33 HÉJJ 2000,33-34. 31
