Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Szemle
Alba Regia 36 (2007) MATUSSNÉ LENDVAI MÁRTA EMLÉKEZZEN MAJDAN RÓLUK A TÖRTÉNELEM...” NŐK SZTÁLINVÁROSBAN Kiállítás az Intercisa Múzeumban Az „... emlékesben majdan róluk a történelem... ” Nők Ssjálinvárosban című tárlat a Pécs — Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt felvezető éveinek programjaként, Dunaújváros és Pécs partnerkapcsolata jegyében került megrendezésre az Intercisa Múzeumban, 2006. december 8 — 2007. március 15. között. Megvalósításához Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította az anyagi fedezetet. A kiállítást Zólyom Franciska, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg. Történeti gyűjteményünk és fotóarchívumunk anyagának kiegészítésére 2006 nyarán három — „Otthon őrzött történelem”, „S^tálinváros 1956”, „... emlékeden majdan róluk a történelem... ’’Nők Ssjálinvárosban című — az 1950-es éveket idéző kiállításunkhoz gyűjtőpályázatot hirdettünk. A lakossági gyűjtés eredményeként 10 dokumentum, 186 tárgy, 2 archív fotó került a gyűjteményünkbe, szekrénykataszterünk 66 darab fényképpel gyarapodott. A kiállításhoz köszönettel használtuk fel Antal György né, Bakó László, Csibra Gézáné, Gulrich Éva, Hingyi Veronika, Hosszú Lászlóné, Kuti Ferencné, Mikó Ferencné, Miskovicz Mihályné, Szabó Gáborné, Szabó Gyuláné, Varga Sándorné gyűjteményének darabjait, amelyeket ajándékozással vagy kölcsönzéssel bocsátottak a rendelkezésünkre. A tárlat látványtervét, a számítógépes szerkesztést Molnár Gábor készítette. A kiállításon az 1950-es évek politikai, gazdasági és társadalmi változásainak a nők élettörténetére gyakorolt hatásait kívántam bemutatni korabeli dokumentumok, újságok, tárgyak és egykorú fotók segítségével. Magyarország első szocialista városa, a mai Dunaújváros 1951—1961 között viselte Sztálin nevét. A tárlat erre az időszakra vonatkozóan a nőkérdés hat témakörét dolgozta fel. Főcíméül a Sztálin Vasmű Építője 1953. december 18-án megjelent, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége helyi csoportjának első, küldöttválasztó gyűléséről készült tudósításának egy gondolatát választottam. Magyarországon 1945 után a nőkérdés a politikai élet egyik fő témájává vált. A magyar nők politikai és állampolgári jogai a férfiakéval azonos jogi alapokra kerültek mind a választójog tekintetében, mind a művelődéshez, a pályaválasztáshoz, a férfiakkal egyenlő munkavállaláshoz való jog vonatkozásában. A két nem törvény előtti egyenlőségét az 1949. évi alkotmány deklarálta. A nők jogainak definiálásánál, társadalmi szerepeik újrafogalmazásánál az ideált a „szovjet nő” jelentette. Az új nőideál megteremtésének, a hagyományos női szerepek megváltoztatásának egyik formája a nők társadalmi munkamegosztásba való bevonása volt. Az 1950-es évekre a férfi munkaerő-tartalékok kimerültek, ugyanakkor az extenzív gazdaságpolitika következtében megnövekedett a munkaerő-kereslet. Ennek kielégítésére megszületett a „dolgozó nő” ideológiája, s a nőkérdés egyik kulcsproblémájává a nők munkavállalása, azaz bérért, fizetésért végzett munkája vált. A keresőtevékenységet folytató nők száma részben a gazdasági, részben az ideológiai kényszer következtében folyamatosan emelkedett. A tárlat első része a női szerepek közül a „terv teljesítéséért mindent elkövető munkásnő”-t, azaz a sztálinvárosi „dolgozó nő”-t mutatta be. „... termelő munkáddal helytállni a béke frontján.” A kommunista párt erőszakos ráhatása, a pártpropaganda által közvetített „új nőideál” — a nehéz fizikai munkában férfias helytállással dolgozó nő — 1950-1953 között és elsősorban az építőiparban érződött igen erőteljesen. A dunapentelei/sztálinvárosi építkezésen az ötvenes évek elején a nők többsége segéd- vagy betanított munkásként dolgozott, a magasabb keresetért a legmegerőltetőbb fizikai munkát is elvállalta. Az építkezésen dolgozó nők munkásszálláson laktak, eleinte barakkokban, később — azok felszámolásáig — lakásokból kialakított szálláshelyeken (1. kép). 199
