Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Régészet - Tóth Endre: In paradisum deducant te angeli… (A székesfehérvári szarkofágról)
Alba Regia 36 (2007) Mivel vitatható, hog}' a megmaradt egyeden kétségtelen királysírban kit temettek el, ezért a kőszarkofág tulajdonosaként III. Béla is szóba jöhetne. Magam ebben a feltárt sírban — egy további vizsgálatíg — inkább Kálmánt és feleségét látom,364 ezért a szarkofágba szóba jöhető eltemetettek közül Kálmán kiesik. A 12. századi Árpád-házi uralkodók között — mert a szarkofág faragásai szűkebben nem keltezhetőek — csak a szabadon álló és látható temetkezés bizánci (és kulturális hatásterülete) rítusa alapján tehető különbség. Véleményem szerint Álmos herceg és III. Béla jöhetnek szóba. Ha viszont a királyi pár sírjai mégsem azonosíthatók Kálmán és felesége maradványaival, akkor a szarkofág Kálmán és/vagy a felesége számára is készülhetett. Kálmán készíthette a királyné számára már az Hauteville/Altavillák hasonló és az általa is látott horvátországi temetkezések miatt. Végül Álmos herceg maradványait fia hozatta haza Konstantinápolyból. Nem kétséges: a herceg eltemetése a prépostsági templomban, ahol a szent király és herceg, valamint a megvakítást elrendelő Kálmán nyugodott, II. Béla szembeállását is kifejezhette megvakítójával, Kálmánnal szemben. Ez a mentalitás hozzájárulhatott ahhoz, hogy a herceg számára fia, II. Béla látható, díszes emléket állíttasson. A 12. századi keltezés esetében a szarkofágot Álmos herceg sírjának is tarthatjuk. IV. Összegzés A középkorban átfaragott székesfehérvári szarkofág római eredetű, és a 3. század első felében készült. A pannoniai szarkofágoknak a leggyakoribb csoportjába tartozik, amelyeknek csak az előlapját díszítették hármas tagolásban. A két szélén fülkében egy-egy halotti géniust faragtak magasdomborműben, közöttük egyszerű léckeretes mezőre vésték a feliratot, amelynek betűnyomai néhol megmaradtak. A láda jobb végén római módra fejtámasz emelkedik. A szarkofágot a tetejével együtt használtak újra a középkorban, mert a két azonosított töredék kétségtelenül római kori eredetű, és minden bizonnyal eredetileg is a szarkofág fedeléhez tartozott. A nyeregtető alakú fedél sarkain akroterionok voltak. A hosszanti oldalain valószínűleg váltakozó, lapos felülettel utánozták a háztető cserepezését. A középkori felhasználáskor a láda és a fedél elő- és hátoldalát, valamint a jobb, rövid oldalt faragták át. Az előlapról a kissé kiülő fülkéket levésték, a geniusokat virágos növénnyé alakították. A feliratos mező helyére két, négyzetbe zárt körfonatos minta, közéjük egy-egy oszloppal határolva egy kiterjesztett szárnyú kerub került. A hátoldalra ugyanilyen szerkesztésű mintát két-két körfonattal, köztük oszlopokkal határolt kerubbal faragtak. A jobb, rövid oldalra az elevatio animae jelenetét faragták, a másik rövid oldal díszítés nélkül maradt. A tető hosszanti oldalaira fonatminta, a keretezett homlokrészre két liliomvirág közé kereszt került. Mivel a fonatminta mezője nem tölti ki a tető teljes felületét, lehetséges, hogy felette feliratot vág}' díszítést faragtak. Mind a tető, mind a láda előoldalának a faragásában olyan jellegzetességek láthatók, amelyek a gyors befejezés következményei lehetnek. A koporsó alsó 20 cm-ét nem faragták át, mert a felállításkor belefoglalták a padlóba, vagy a néhány lépcsővel megemelt szintbe. A láda belsejében a fejtámasz meghatározta a középkori felállítás és tájolás módját. A halottat a szokásnak megfelelően Ny-K-i tájolásban helyezték a ládába. Ezért a szarkofágot csak ebben a tájolásban lehetett felállítani a templomban. Mivel a szarkofág bal, rövidebbik (keleti) oldala díszítetlen maradt, a láda ezen az oldalon, tehát a halott lába felől takarásban volt: nem volt látható vagy megközelíthető. A szarkofágot legkésőbben a török korban — esetleg már korábban is — valamilyen fémszerkezettel ellátva immár harmadszor, újra hasznosították. A felszínen álló, látható szarkofágtemetkezés és a római akrotérionok meghagyása a keleti császárság funerális, rítusbeli, az egyes díszítő motívumok és szerkezetük pedig művészeti hatásáról tanúskodik. A háttérből kiemelkedő díszítések faragási stílusa ugyancsak a keleti császárság művészetében lelhető fel. A rokonság azonban csak a díszítésekre vonatkozik, mert maga a szarkofág a bizánci kultúrkör szarkofágjaihoz sem az ornamentikája, sem a faragás stílusa miatt nem kapcsolható, nem szólva arról, hogy azokon figurális ábrázolás egyébként sem található. A szarkofág készítője a bizánci mintakincset jól ismerte, de a faragásakor nem a bizánci szarkofágok díszítését követte. Ez a körülmény, és mivel a székesfehérvári szarkofág díszítményei tág időhatárok, a 10-12. század között fordulnak elő, megnehezíti a szarkofág keltezését. Kérdés, hogy egy önálló, ugyanakkor kis feladat megvalósítására az országban dolgozó műhelyből hoztak-e kőfaragót, vág}' pedig külföldről, éppen a bizánci császárságból hoztak-e kőfaragókat, ahogy I. Istvánnal kapcsolatban a Képes krónika említi,365 majd később Margit hercegnő nyúlszigeti síremléke esetében történt.366 A rokonságba vont hazai faragványok a töredékességük, kis számuk és csak látszólagos hasonlóságuk miatt nem alkalmasak közvetlen genetikai kapcsolat bizonyítására, ezért a pontosabb keltezésre sem. A szűkebb időhatárú keltezéshez egyetlen formai elem, az előlap fülkéinek hármas záródása látszik felhasználhatónak. Ez középkori faragás, Lásd Tóth E. 2006. 365 . .magistri lapicide de Grecia ducti erant..SRH 1317. De lásd: MAROSI 2002, 343, 64. jegyzetet. 366 Tudjuk, hogy Margit hercegnő márvány tumbáját a Lombardiából hívott Albert és Péter faragta ki: „...magistri lapicide de Greda ducti erant..." SRH I 317, Nyelvemléktár VIII, szerk. VOLF GY., Budapest 1879, 37; Árpád kori legendák és intelmek (szerk. ÉRSZEGI G.) Budapest 1983, 143. 137
