Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)

Tanulmányok - Régészet - Tóth Endre: In paradisum deducant te angeli… (A székesfehérvári szarkofágról)

Alba Regia 36 (2007)

dóját látta az ábrázolásban,195 amit az eltemetett személy meghatározásában látott kamatoztathatónak. Egyetértek Marosi Ernővel: „Ezzel szemben valószínűbb, hogy az elevatio animae ábrázolása liturgikus szövegben gyökerezik. A máig énekelt halotti himnusz tartalmazza a legegyszerűbb megfogalmazást: In paradisum deducant te angeli..— írta Marosi Ernő.196 Kádár Zoltán197 és Bogyay Tamás198 a képtípus bizánci eredetét és összefüggését a koimesis ábrázolásával hangsúlyozták. A szarkofág ábrázolásai csak akkor értelmezhetők eredményesen, ha nem az eltemetett személy meghatározása az előfeltétele. Márpedig ez az ábrázolás ritkasága ellenére sem unikális.199 Ismerve az angyalok szerepét a haldoklás-temetés rítusában, ezúttal is joggal kérdezhetjük: hogyan másként ábrázolhatták vagy írhatták volna le szemléletesen Imre vagy bárki más halálát, és a lélek vitelét az angyalok nélkül? Ez a legendákban évszázados szóhasználat, toposz: már Toursi Gergely Szt. Márton halálával kapcsolatban írja, hogy Severinus kölni püspök mise közben az angyalok énekét hallotta, ahogy a szent lelkét az égbe emelték.200

Az elevatio animae és Mária halála lélekvitel-ábrázolás rokonsága viszonylagos. A lélekvitel általánosabb, noha ritkábban alkalmazott képi megoldás, mintsem hogy a koimesis jelenetből kellene származtatni. Nem szólva arról, hogy Mária halála külön ünneppel rendelkezett, ami tovább segítette a képi ábrázolások gyakoriságát. A Mária halálajelenetek sokasága és más szentek vagy egyszerű halottak esetében a lélekvitel ábrázolásának a ritkasága miatt hajlamosak vagyunk a képek között függőséget keresni: az elevatiot a koimesis-jelenetből származtatni. Ez az elgondolás téves. Evidencia: Mária-halála ábrázolások nagy számát az okozza, hogy azt bárhol megvalósíthatták, mert a hit és kultusz alaprétegéhez tartozott. Bárki más: akár szentek, akár földi személyek esetében a lélekvitel ábrázolása időben és térben korlátozott volt. Csak a szent kultuszhelyén, földi személyek esetében pedig szinte kizárólag a síremlékükön, ábrázolhatták. Ezért érthető, hogy a Mária halálával ellentétben csak egy-két ábrázolását ismerjük. A földi halandók — legyenek királyok vagy egyházi férfiak — síremlékén ábrázolhatták a lelkűk égbe emelését201. A koimesis- és az elevatio-ábrázolás közti különbség éppen az angyalok megjelenésében szembetűnő, nem is szólva arról, hogy a Mária halála-jelenetnél Krisztus adja át Mária lelkét az angyaloknak.202 Az angyalok párban a mennyből érkeznek.203 A két angyal íves testtartása megfelel az égből való zuhanásszerű érkezésnek. Az angyalok palliumban vagy velummal a kezükön várják Mária lelkének átadását. Ezzel szemben a szarkofágon az ég felé emelkedő angyal emeli a magasba a lelket megjelenítő eidolont.204

Az elevatio-jelenetekben jobbra tartó, vízszintesen szálló angyal a lelket mindkét kezével tartva emelkedik az égbe. Palliuma esetenként hosszan csüng alá. Ez a kompozíció nem a koimesis jelenet részlete, hanem egy sok évszázados erosz-Viktoria-angyal ábrázolás transzformálása. A keresztény angyal megjelenésében a késő antik Victoria-típus átalakulásának eredménye. A császárkorban a szimmetrikusan beállított két szárnyas lény koszorút vagy clipeust emel magasba. A koszorút, mint győzelmi jelvényt tartó angyalok képtípusa a római császárkortól kezdve a Karoling-koron át tovább élt205 (23. kép). A császárkorban leggyakrabban a szarkofágok előlapján jelennek meg. A sok változatot nem részletezem,206 csak olvan kompozíciókat idézek, amelyek a témánkhoz közeliek. Ritkábban álló erosok tartják a feliratos táblát a halott adataival;207 gyakrabban lebegve, a szarkofágládán a mitológiai jelenet között vagy a fedél előlapján, koszorúban tartva az elhunyt mellképét208 vagy feliratos táblát;209 a szarkofág előlapján, csak a feliratos táblával.210 A 4. század végén az erosok képében megjelenő angyalok a koszorúban Krisztus-monogramot tartanak a sokszor publikált „herceg”-szarkofágon (Sangüzel, 23a. kép.)211 és egy későbbi szarkofág212 előoldalán (23b kép). A késő antik korban

195 NAGY Á. 1972.

06 MAROSI 2007, 75, korábban már MAROSI 2002.

'97 KÁDÁR 1942-1944, 1955.

198 BOGYAY 1972, 20.

>'» Nagy á. 1972.

200 Gregorius Turonensis, de virtutibus sancti Martini I, 7, MGH SS rerum Merovingicarum I.

2ll> Einem 1961, Meier 2002,23-24.

202 Elefántcsont tábla, Bizánc, 10. század vége, Köln, Schnütgen-Museum.: Ornamenta ecclesiae III. 17, elefántcsont tábla, Bizánc, 10—11. század ford., Hotel de Cluny, Kat, Louvre 1992, 256; Palermo, a Martorana mozaikja.

2113 III. Ottó evangeliariumának kötéstábláján bizánci elefántcsont faragvány: Rom und Byzanc 1998, 154, lásd CHAPEAUROUGE 1973 és KtHSNITZ 1987 képeit.

204 A lélek megjelenítésének típusairól: CHAPEAUROUGE 1973.

2115 A képnpus interpretatio christianájáról: KlILERICH 2002, 137. A székesfehérvári szarkofág elevatio animae-jelenetével kapcsolatban: MAROSI 1999,344.

21,0 A császárkori eszmei háttérről: L’ORANGE, H. P: Eros psychopompos et sarcophages romains, Acta ad archaeologiam et artium historiam pertinentia (Ins. Rom. Norv. I. 1962, 41-48, in: likeness and Icon, Selected Studies in Classical and Early Mediaeval Art, Odense UP 1973.

2117 Prosenes szarkofágja, 3. sz. eleje, Roma, Villa Borghese, Repertorium I., 929, Róma, Museo Nazionale, KOCH-SlCHTERMANN 1982, 286; Lucca, S. Frediano, in: AndreAE-SETTIS 1984, 123.

208 Róma, Neoptolemus-jelenetes szarkofág: KOCH-SlCHTERMANN 1982, 95; további Róma városi példák: KOCH-SlCHTERMANN 1982, 283, 285; San Lorenzo (Liguria) székesegyházba beépítve: ANDREAE-SETTIS 1984, 137; Cagliari, katedrális, S. Saturnino kápolnába beépítve: AndrEAESettis 1984, 221.

209 Róma, Vatikán, Alkestis szarkofág, KOCH-SlCHTERMANN 1982, 143, Museo Nazionale, uo. 282. ostiai szarkofág, DRESKEN-WEIIAND 1998, Nr. 244.

210 Arles, KOCH SICHTERMANN 1982, 320, Perge, Törökország, Koch-Siçhtermann 1982, 483.

211 FIRATLI 1990, 81. szám, KOCH 2000,111-113; PANOWSKY 1993,166. kép.; KlILERICH 2002, KAISER-MiNN 1997, 3. kép.

123