Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 35. 2005 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2006)

TANULMÁNYOK - ABHANDLUNGEN - RÉGÉSZET - ARCHÄOLOGIE - PETKES ZSOLT: 12. századi temetőrészlet Sárbogárd-Templom-dűlőből. Újabb régészeti adatok a sárvíz völgy 10-12 századi történetéhez p. 93

Alba Regia 35. 2006 4. Kajdacs-Rókadombon 1970-ben Rosner Gyula leletmentő ásatást végzett, ahol egy feltételezhetően 10-12. századi temetőt dúltak szét szőlő alá forgatáskor és rablóásatások során. A temető területéről szórványként egy vállába kovácsolt fülű kengyel került a múzeumba. Odor János 1994-ben hitelesítő ásatást végzett a területen, melynek során megállapította, hogy a temető feltételezhetően teljesen megsemmisült. (Odor 1999, 155-156.) 5. Kölesd-Itatóhegyen a 19. század végén egy vállába kovácsolt fülű, kerek kengyel találtak (8. tábla 5.), melyet Nagy Géza 1904-ben Jósa Andráshoz írt leveléből ismerünk. (Csallány 1959, 56. VIII. tábla 1.) A példány előkerülésének pontos helye és ideje, valamint a múzeumba kerülésének körülményei ismeretlenek. 6. Sárszentágota-Felsőtöbörzsök lelőhelyről 1961-ben Kralovánszky Alán egy szétdúlt sír leletanyagát gyűjtötte be. A sír tartalmazott egy kardot, mely elveszett, valamint egy vállába kovácsolt fülű ovális kengyelpár. (8. tábla 4.) A sírt Kralovánszky 10. századinak határozta meg, a besenyőkhöz való kötését Hatházi Gábor vetette fel.

43 Az alapi kengyelpár Fëdorov-Davydov rendszerében átmeneti formát képez, melyet így pontosan besorolni nem lehet. Ugyanez mondható el Kirpicnikov által kidolgozott tipológiai táblázattal kapcsolatban is, de formai jegyei alapján egyértelműen a 11-12. századi kengyelek közé sorolható. A borsodi földvárból előkerült kengyelszár töredékes állapota ellenére is jobban besorolható az orosz kutatók rendszerébe. Ez a példány FëdorovDavydovnál a D III. csoportba sorolható. (Fëdorov-Davydov 1966, 12-13.) Kirpicnikovnál az V. csoportba helyezhető a borsodi kengyel, melyet ő a 12-13. századra keltez. (Kirpicnikov 1973, 45.) A csabrendeki kengyel már letisztultabb formát képvisel, melynek jegyei jobban meghatározhatóak és mindkét orosz kutató ezt a típust 10-13. századra helyezi. Kölesd-itatóhegyi kengyel szintén köztes formának határozható meg, így nem sorolható be az orosz kutatók tipológiai rendszerébe, de formai jegyei alapján 10-13. századra keltezhető. Felsőtöbörzsöki kengyel szintén átmeneti formának tekinthető, mely legközelebb FëdorovDavydov rendszerében a G III. típushoz kapcsolható. Kralovánszky Alán ásatási jelentése (SZIKM Itsz. 61. 117. 1.) Hatházi 1994, 24-25; Hatházi 1996a, 228; Hatházi 1996b, 43. Az itt felsorolt vállába kovácsolt fülű, kerek kengyelek többsége szórványlelet, így sajnos csak azt tudjuk, hogy hasonló darabok a honfoglalást követő korszakban voltak használatban a kelet-európai sztyeppén. Figyelemreméltó azonban, hogy többségük besenyőkhöz köthető területről származik. Az ismertetett magyarországi kengyelek különböző formai jegyekben eltérnek egymástól, összetartozásukat az adja, hogy a honfoglalás kori kengyeleinkhez képest fejlettebb változatot képviselnek. Formai jegyek alapján a 6 kengyel, illetve kengyelpár a 11-13. században volt használatban, de a szórványleletek egyértelmű etnikai meghatározása bizonytalan. Felmerül a kérdés, hogy 11-13. században a magyar királyság haderejében megtalálható könnyűlovas csoportok csak és kizárólag idegen etnikum tagjai voltak-e? Amennyiben nem, magyar könnyűlovas harcosok milyen típusú kengyeleket használhattak. Átvehették-e a keleteurópai sztyeppén kifejlődőt újabb típusokat? A válasz feltételezhetően igen. Ezért kiemelkedő jelentőségűek a Sárszentágota-felsőtöbörzsöki és Kajdacs-rókadombi kengyelek, melyek nagy biztonsággal 11-13. századi magányos sírból illetve kiscsaládi temetőből származnak. Zabiák Bajcs-Farkaspusztán (Bajc-Vlkanovó) 1959-ben 10. századi ház betöltéséből ívelt, csukló nélküli rúdzabla került elő. (Tocik 1959-60, 130. XXXIX. tábla 8.) (7. tábla 7.) Az egyetlen rúdból készített, úgynevezett csukló nélküli zabla etnikai hordozóinak Pletneva a kelet-európai sztyeppe leletanyagában a besenyőket tartotta, (Pletnëva 1958, 155.) véleménye szerint használata a 10-11. század első felében volt általános. Ezt a véleményt később Kirpicnikov is átvette a zabiákról készített munkájában. (Kirpicnikov 1973, 17-18.) A magyarországi kutatás elfogadva Pletneva véleményét a baj esi zablát besenyő hagyatéknak tekintette. Ezzel az egyértelmű etnikai azonosítással szemben áll azonban az a tény, hogy ez a korábban besenyőkhöz kötött tárgy felbukkant több 10. századi honfoglaló magyar temető leletanyagában is, így a tárgytípus etnikai csoportokhoz való kötése nem bizonyítható illetve nagyfokú körültekintést igényel.

44 TerméSárrétudvari-Hízóföld 24. sír. M. Nepper 2002, I. 300-301; M. Nepper 2002, II. 234. 228. tábla 8; Szászváros-Pemilor domb 6. sír (7. tábla 8.) {Orá§tie-Dealu pemilor) Pinter-Luca 107