Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: Dr. Ecsedy (Havranek) József töredékes visszaemlékezése. XXXIV. p. 127–136. T. I–XII.

végig. A kályhák mind fafűtésesek voltak s kívülről fűthetők. (A több mint egy m. vastag falakban alagút-szerű folyosók vezettek a kályha ajtókhoz.) A lakás, fűtés, világításáért nem kellett fizetnem, egy hajdú mint tiszti-szolga kizárólag az én rendelkezésemre állt, azonkívül egy fűtő, ki a fát felhordta és a kályhákat gondozta s egy kocsis, kit később, mikor autót tartottam, soffőrnek taníttattam ki. A fizetésemen kívül utiátalányt és reprezentációs költséget kaptam s karácsonykor mindenki (tisztviselők és szolgák) kb. a havi fizetés felét kapta még külön. Alispánságom első éveiben rengeteg dolgom volt. Jóformán csak étkezéskor és éjjel voltam a lakásomban. Az első világháború és az azt követő zavaros, forradalmi idők nagy leromlást okoztak minden téren. Az utakat elhanyagolták, a megye tulajdonában lévő épületeket (megyeháza, martonvásári árvaház, megyei közkórház, fehérvári lovassági laktanya) nem gondozták, a községek közigazgatási szervezetét újra kellett alakítani stb. A vármegyei közkórházban az októberi (1918-as) forradalomig Szt. Vince rendi apácák látták el az ápolói, műtői, konyhai és ruhatári teendőket. Akkor világi személyzettel cserélték ki. Ennek megbízhatóságára jellemző, hogy a raktárban levő lepedő-készletét úgy lopták meg, hogy mindnek felét levágták. így számszerűen megvolt, csak használni nem lehetett! Egyik első dolgom volt, hogy személyesen kerestem fel az esztergomi zárdában a Rend fejedelemasszonyát és kieszközöltem nála, hogy régi szerepüket a kórházban újra átvegyék. A megyei Szt. György közkórház addig csupán két osztályból: bel- és sebészetiből állt. Egyik kitűzött célom volt a kórház kibővítése és modern igényeknek megfelelő felszerelése. Nagy utánjárással sikerült kivívnom, hogy a tervbe vett beruházások fele költségét a népjóléti minisztérium vállalta, másik felét pedig sikerült megszavaztatnom a megyei közgyűléssel. A kórház területének megnövelése után új pavilonok épültek és a régi két osztályon kívül szülészeti és nőgyógyászati, gyermek és csecsemő, tüdőbeteg és fül, ones gége gyógyászati osztályt létesítettem s ezeken kívül egy - az akkor legmodernebb gépekkel felszerelt - Röntgen laboratóriumot, valamint bakterologiai és serologiai laboratóriumot. Persze az orvosi és ápolói, valamint adminisztratív személyzet is hatalmasan megnövekedett. A régi két osztályos főorvos helyett most már 8 lett ugyanannyi alorvossal s az ápolónői apácák száma is 30-ra emelkedett, a kórházi ágyak száma pedig 120-ról 480-ra. Egyik elsőrendű feladat volt az úthálózat rendbe hozása és kiépítése. Igen sok község csak rossz földes-úton volt megközelíthető. Ezekhez valamennyihez - évtizedes munkával - u.n. bekötő-utakat építtettem, a régi köves utakat pedig helyrehozattam. Hogy az utak építéséhez megfelelő jó kő-anyag álljon rendelkezésre, Veszprém vármegyével közösen a Bakonyban, Padragon, a szükséges kőzúzó és osztályozó gépi berendezéssel bazaltbányát létesítettünk. Ennek létesítése, irányítása és általában az útépítés és fenntartás terén Halász Gézának, az akkori főjegyzőnek, volt legnagyobb érdeme. Balassa Sándor ugyanis - bár annak idején kijelentette, hogy ha az alispán választáson megbukna, egy percig sem marad helyén, - alattam is pár évig tovább szolgált, s mivel időközben a II. főjegyző, Dr. Balassa Imre is nyugalomba vonult, Halász Géza lett helyébe főjegyzővé megválasztva. Kiváló munkaerő, valósággal a jobb kezem volt egész alispáni működésem alatt. A Tanács-Köztársaság bukása utáni időszakot ma rémuralomnak szokták lefesteni. Kétségtelen, mint a rendszer változások után mindig, akkor is voltak megbocsájthatatlan atrocitások egyes katonai alakulatok részéről, de pl. az az állítás, hogy akkor a vármegyékben katonai személyek gyakoroltak volna önkényuralmat - legalább is az én vármegyémben - nem felel meg a valóságnak. Tevékenységük pusztán karhatalmi jellegű volt, a közigazgatásba egyáltalán semmi befolyásuk nem volt. A békeszerződés értelmében a hadsereget le kellett szerelni s csak minimális karhatalmi alakulatok maradhattak meg. A fehérvári helyőrségből is csak 2 század huszár (Csendőr lovas alosztály néven) s pár század gyalogság maradt. A volt hadsereg fegyverzetét be kellett szolgáltatni az Antant katonai bizottságának. Ez persze nem történt meg hiánytalanul. Maradtak elrejtett fegyver-raktárak. Egy ízben bizalmas értesítést kaptam, hogy egy Antant katonai bizottság fog nálam megjelenni s a megye területén elrejtett fegyverek után kutat. Értesítettem a katonai parancsnokságot s a régi hadkiegészítő parancsnokságot, amely akkor „Népgondozó Kirendeltség" álnév alatt működött, figyelmeztettem, nehogy a Megyeházán levő hivatalukban egyenruhában jelenjenek meg. Másnap - két személy-autón - tényleg beállított hivatalomba három ezredes: egy angol, egy amerikai és egy francia. Németül egyik sem tudott s így én még egészen el nem felejtett kis francia tudásommal értekeztem velük. Kijelentették, hogy rejtett fegyverek után kutatnak s felkértek, hogy menjek velük. A francia ezredes kocsiján mentem, melyen még egy magyarul tudó zsidó francia altiszt ült a soffőr mellett. Először Sárkeresztesen, az iskolát látogattuk meg. Feltűnő volt, hogy az angol ki sem szállt a kocsiból, az amerikai elment sétálni a Gaja patak partjára, de a francia lázas buzgalommal átkutatta az iskola minden helyiségét, még a padlást is. Eredmény: semmi! Onnan Csókakőre mentünk s ott a szőllőhegyen Gr. Merán „Vörös ház"-nak nevezett emeletes épületét kutatták át, ugyancsak eredmény nélkül. Aztán engem hazavittek s ők is visszamentek Bpestre. (Előző éjjel a magyar tisztek kiürítették a rejteket!) Végre a rendes kerékvágásba zökkent a hivatali munka. A hivatalos órák a segéd és kezelőszemélyzet részére reggel 8-kor, a fogalmazói kar részére 9-kor kezdődött és d.u. 2 óráig tartott. Persze, ha valaki ez alatt nem végzett a munkájával, d.u. is bement. Én majdnem minden d.u. felmentem még dolgozni, mert d.e. a felek fogadása, az 134