Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A Sümeg vidéki falvak múltjából. (Sümegcsehi, Bazsi, Sümegprága) A veszprémi püspöki uradalom történetéhez. XXXIII. p. 61–108.

A KORA ÚJKORI FALVAK A falvak felemelkedésének gazdasági alapja a népességszám gyarapítása, és a zsellérség vagyonhoz juttatása volt. Megfigyelhető, hogy a magyar lakosság az uradalmakba a Veszprém és a Zala vármegyei falvakból települt át. A sümegi uradalom településeire a lakottabb falvak magyar népessége települt. Az 1710-es évek elején lakossági mobilizácónak lehetünk tanúi. 1699-ben Sümeg külső városa teljesen leégett. A lakosság egy része be akart telepedni a biztonságosnak vélt belső városba, itt a házak nagyobb része kőből épült. A püspök (mint földesúr) erre nem adott engedélyt. A belső városban családjaikkal a védőrség tagjai éltek, akikre a végvári szerep megszűnése után ilyen tömegben nem volt szükség. Végvári eredetű kiváltságokkal rendelkeztek. Ezért nem engedélyezték a püspökök, hogy a belső városi katonák (földesúri hajdúk) közé különböző jogállású lakosok, különösen paraszti renden élők telepedjenek le. A belső városi lakók, libertinusok (szabadosok) nem rendelkeztek paraszti földekkel, azaz nem voltak úrbéresek. Irtásföldjeik voltak és a püspök által adott olyan várföldek, melyek után nem volt úrbéres szolgáltatás. Ezeket az ingatlanokat azonban a püspök csak ideiglenesen engedte át a volt katonáknak. 1696. évi összeírásban 141 libertinust tüntettek fel, akik egykor végvári szolgálatot teljesítettek. Ők a XVIII. század folyamán nagyobb részt a belső várost lakták, szabadon elköltözhettek, házaikat, saját földjeiket eladhatták, csakis a földesúri jogot kellett érvényesíteni az ingatlancsere kapcsán. A külső városi parasztok, akik az adónyilvántartásokban rendszeresen szerepeltek, jobbágytelkeket műveltek, dézsmát adtak és robotoltak (ZML CU, A, 1711, CS.). A sümegi külső városban élők egy részének, azután a várszolgáknak, egyéb alkalmazottainak (akikre most már szükség nem volt, és feleslegesen terhelték a püspöki háztartást) kitelepítése kezdődött el. Őket a püspöki uradalmi falvak fogadták be. Elsősorban Csehi és Prága faluk jöttek számításba, amelyekben a továbbéléshez a lehetőséget az uradalom megteremtette. A Sümegről kitelepítettek úrbéres zsellérek, akik magukkal hozták ezt a jogi státust. A zselléreknek a közös használatú földeken (legelőkön és az erdei haszonvételekben) volt lehetőségük az élet továbbfolytatására. Sorsuk az örökös jobbágyokéval lett azonos. Az uradalmi falvakba a telepítést Volkra János püspök kezdte meg. Az 1713-ban kibocsátott felhívásra Csehibe hat család települt be: Tót István, Vincze Péter, Kovács István, továbbá a Kelemen, a Német, a Kulcsár famíliák ősei. Ezek a családok valamennyien zsellérsorsúak. A betelepedés során a földesúri szolgáltatások alól néhány esztendei felmentést kaptak. Ez időre a családok gazdaságilag megerősödtek, és „a mentes" évek letelte után álltak be az adózó jobbágyság (serialis) soraiba. 1714-ben Csehiben 10 jobbágygazda élt. A faluközösség élete szervezett. A falu élete szervezett. A falu bírája Tóth István volt, az előző évben betelepült Tóth család feje. Az a tény, hogy telepes családból került ki a falu vezetője, maga is jelzi, hogy helyi ismeretekkel rendelkezett, és a jobbágygazdák előtt tekintélye volt. A Tóth család a sümegi külső városból, vagy a várszolgák csoportjából került ki. Ugyanezen úton kapott telepeseket Prága is, ahová a kuruc háborúk után érkezett négy telepes család: Ferenczy, Tót, Német és Somogyi (ZML CU, A, 1715, CS.). Bazsit a püspökség idegen ajkú telepesek számára tartotta fenn. Az elpusztított és romokban álló házakat, a néhány évtizede nem müveit szántóföldeket és réteket, a művelésből kiesett és nem hasznosított erdőket, a bozóttal benőtt szőlőhelyeket szorgalmas és a földművelési kultúrában jártas idegen népnek kívánták adni, akik az elvadult vidéket kultúrtájjá változtatják. A püspöknek csalódnia kellett. Nem sokkal 1700 előtt érkeztek Bazsira sváb telepes családok, akiket az uradalom gazdasági segélyben részesített. Minden család két igásökröt és egy fejőstehenet kapott. A svábok 11 házat fel is építettek. 11 családdal azonban a falut nem töltötték fel. Egyrészt valamennyi család nem maradt meg a mostoha természeti viszonyok között, hamar elszöktek. A XVII. század végén érkezett svábok az országban kevés helyen gyökeresedtek meg, inkább csak szerencsét próbáim érkeztek erre a püspöki birtokra is. Az ekkor ismert családnevek: Kastelli, Haispiel, Smidinger, Hajdúk, Hefli, Vagetz, Pranszter. Itt is, akár csak másutt is, további munkaerő befogadására volt szükség. A három említett falu rendszeres újratelepítésére az 1714-ben kiadott telepítőlevéllel került sor. Bazsira 1714ben érkeztek újabb sváb telepesek, akik megküzdöttek a mostoha természeti viszonyokkal, és megmaradtak a faluban, sőt számuk újabbakkal is gyarapodott. Az újabb telepítési hullámmal Szlavóniából érkeztek családok, akik részben szlavónok, másrészt tótok voltak. Ez utóbbiak elégedetlenek a szlavóniai viszonyokkal, így a néhány éve elfoglalt telkeiket elhagyták és a veszprémi püspökség telepítési felhívására érkeztek a Zala vármegyei Bazsi birtokra. Megmaradásuk azonban sokáig kérdéses volt. Áradt belőlük a panasz a mostoha körülmények miatt, s ennek következtében anyagi tekintetben alig vagy egyáltalán nem gyarapodtak (OL UC, 54-26, A, 1700.; IlaKovacsics 1988, II, B, 166.). Lassú gazdasági fejlődés Csehiben és Prágában lassú gazdasági fejlődés indult meg. Csehiben 1715-ben nyolc telkesjobbágy gazdálkodott, úrbéres zsellér kettő volt. A gazdák elvetettek 60 és fél pozsonyi mérős szántóföldet, rétjük 20 kaszás, szőlejük 35 kapás. A 1715. évi országos összeírásban olvasható, hogy a falut az előző évben telepítették. Ez azonban csak részben fedi a valóságot. Valóban érkeztek telepesek, de azok 1713-ban már Csehiben voltak. A szőlőkre elma77