Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
fehér bort teremtek eladásra, a seprőből pálinkát főzettek. Jelentős volt az erdőkben a fakitermelés, tűzifát és épületfát egyaránt értékesítettek. Számottevő bevétel származott a nád eladásából is. A zámolyi gazdaság traktorral és teherautóval, a csákberényi cséplőkazánnal és személyautóval rendelkezett. Pintér Jenő (Schneider-Juhász 1937, 517.) főintéző a földművelési minisztérium gazdasági tudósítói közé tartozott, 1926-tól töltötte be Zámolyon a főintézői tisztséget. Szabadidejében is közösségéért igyekezett dolgozni: a katolikus egyházközség világi elnöke és a lövészegylet elnöke is volt, képviselő-testületi tag. Idősebb Merán Fülöp családjával 1944. december lien hagyta el Magyarországot. Két fiuk még az újrakezdés reményével tért haza Csákberénybe 1945-ben, de 1948ban végleg távozniuk kellett. A rendszerváltás évében, 1990. május 26-án a csákberényi templom falán idősebb gróf Merán Fülöp, az utolsó kegyúr emlékére márványtáblát avattak. Ezen az ünnepségen még mind a hat gyermeke jelen lehetett (Merán 2000, 100-108.). 1991-ben az addigi Felszabadulás teret Merán parknak nevezték el. 1995-ben ifjabb Merán Fülöp segítségével és támogatásával Merán emlékszobát és Máhr Ferenc alkotását, idősebb Merán Fülöp szobrát avatták fel (Izmindi 1998, 32-33.; 98-99.). A Grazban élő ifjabb Merán Fülöp, a grazi vadászati múzeum nyugalmazott igazgatója, elismert író, szülőfalujában, Csákberényben létrehozandó vadászati gyűjteményt tervez. A Merán család gyűjteményéből a székesfehérvári Szent István Király Múzeumnak ajándékozott egy 1327-ben kelt adománylevelet, amely a csókakői várbirtokra vonatkozik (Házi 2001.). A zámolyi római katolikus templomnak nem volt kegyura sem a Lamberg, sem a Merán család. A kegyúri tisztet a Vallásalap, illetve az ezt kezelő Helytartótanács, majd pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium töltötte be (Károly 1904, 542.). Érdekes híradást olvashatunk a zámolyi Borbálapuszta életéről a Szabad Szó 1940. október 20-ai számában Lencsés Ferenc tollából (Lencsés 1940.). Az akkor fiatal újságíró, később kiváló gazdaságtörténész a vértesacsai summások őszi munkáját írta le. „Nagy cementsilóba fiatal gyerekek és öreg béresek rendületlenül tapossák a télire valót: ácsai sommások hordják a kukoricaszárat a géphez, az széttépi és úgy kerül a silóba.'" A szerző a korszak tény irodalmának egyik divatos témáját dolgozta fel: hogyan dolgoztak, laktak és étkeztek a Merán uradalom summásai. A summások az uradalmak idénymunkásai voltak, akik hónapokra meghatározott összegért, summáért végezték el azokat a nagy tömegű, főként a kapásnövények termesztésével összefüggő munkákat, amikre a béresek munkaerejéből nem futotta. A summások bandánként szerződtek az uradalommal, munkaerejük jobb kihasználása érdekében nem mehettek haza hét közben még azok sem, akik a közeli falvakban laktak, az uradalom biztosított számukra valamilyen szálláshelyet (rendszerint egy nyárra kiürített istállót), és naponta főzetett nekik. Egyébként az utazgatás végképp nem tartozott a summásság fogalomkörébe, hiszen Fejér megyébe gyakran jöttek summásnak matyóföldiek, hajdúságiak, palócföldiek, akik egész nyáron nem mehettek haza. Borbálapusztán 1940-ben az átlaghoz képest jó körülményeket talált az újságíró. ,^4z egyik cselédház végében áll a munkások konyhája. Húszan étkeznek ott. Ebédre bableves és sült birkahús van. Engem is megkínálnak. A konyha mellett kisebb helyiségben alusznak. A földre szalma van hintve és elvétve némelyiknél dunyha is akad. A fal mellett hosszú teknőben kenyerek sorakoznak, két napra egy kétkilós cipó jár. A szalmaágy előtt katonaládák sorakoznak úgy, mint a laktanyákban." Kedvezőnek látszott ekkor Borbálában a munkaidő meghatározása is: a nap már az istálló felett járt a munkakezdéskor, s a summások már meg is vacsoráztak, mire lenyugodott. Másutt a napkelte már a szántóföldön, a napnyugta pedig még a munkaterületen érte őket. A bér és az étrend nem tért el az áltagostól, ,,/íz első osztályú sommás havonta 200 kiló búzát és 5 pengő készpénzt, a másodosztályú 150 kiló búzát és 4 pengő készpénzt (ti. kapunk.) Kapunk még élelmet is : 20 kiló kenyérliszt, 10 kiló főzőliszt, 11 kiló krumpli, 3 kiló birkahús, 4 kiló bab, egy kiló zsír, másfélkiló só, negyedkiló búzadara és egy pengő fűszerpénz jár egy hónapra. Az elsőosztályú munkás 3 kiló, a másodosztályú két kiló szalonnát kap még." Az ellátás neuralgikus pontja a summások étkezésének végtelen egyhangúsága volt: lássuk be azonban, hogy a kiszolgáltatott alapanyagokból nem is lehetett mást csinálni. „Háromszor eszünk birkahúst, egyszer puffancsot, egyszer mákostésztát, egyszer ki mit akar: krumplistésztát vagy darástésztát... Mindnyájan nevetnek, mert az egész társaságban ez az egy sommás szereti a darástésztát, a többiek irtóznak tőle. Inkább bablevest vagy krumplilevest esznek. " AZ URADALOM, ZÁMOLY XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN Zámoly lakossága az 1960-as évekig döntően mezőgazdaságból élt. A mezőgazdasági keresők a XIX. század végén főként hízott marhából, gabonából, gyümölcsből és borból pénzeltek. 1966-ban már az 52%-os agrárnépesség mellett 33% ipari, 15% pedig egyéb jövedelmet élvezett. 1958-ban 250 munkás, 39 iparos és mintegy 80 értelmiségi élt a faluban. A hagyományos ipari munkalehetőséget a gánti bauxitbánya adta 1926-1972 között. A bánya területe eredetileg Zámolyhoz tartozott, azt 1927-28-ban csatolták Gánthoz 47 . Először 1926-28 között a bányanyitás, a Bányatelep építése, majd a bányát a bodajki állomással összekötő gazdasági vasút építése és működtetése jelentett munkalehetőségeket. A keskeny nyomtávú vasút Forráspusztánál haladt el, 1931-től építették, mára a síneFML. Megyei törvényhat. Bizottság jkv. 1919-28. 146
