Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
ket is felszedték. A zámolyiak ebben az időben gyalog és kerékpáron jártak munkába: 1940-ben negyvenen dolgoztak Gánton, 1941-ben összesen 185-en dolgoztak a bányászatban. A 1960-as években 500 ember ingázott Fehérvárra (különböző üzemekbe, sokan a Videotonba), Oroszlányba, Pusztavámra (szénbányába), Pátkára (tarkaércbányába), illetve a Könnyűfémmű Gánt-Bányarendező pályaudvaron létesített üzemébe (Ormos 1969.). 1975-ben mindebből a következőket rögzítette az újságíró: „Л kétezerkétszáz zámolyi lakos aktív keresőinek jó része mégis eljár a faluból dolgozni, csak kétszáznyocvanan foglalkoznak a termelőszövetkezeti gazdálkodással. A hétszázötven bérből és fizetésből élő közül hatszázötven a bejáró munkás. A munkaerő kisebbik felét a bányák csábítják, a zömöt a szomszédos fehéwári nagyüzemek, elsősorban a Videoton, a Könnyűfémmű." (Mekis 1965, 7.) A népességen belül a törzsökös (a török hódoltságot túlélt, illetve utána megtelepedett), később gazdag telkes, református jobbágyok és azok leszármazottai voltak többségben még az 1930-as években is. Az ő településhelyük a központi falumag a medence alján, a lapályon feküdt, kellős közepén a református templommal. A falu déli, dimbes-dombos részén a katolikusság telepedett le, templomuk is itt áll. Közéjük németek is érkeztek (Csanádi 1975, 70-82.). A katolikusok általában cselédek, napszámosok, munkások voltak, számarányuk a századfordulótól növekvő; egyrészt nagyobb szaporodási arányuk miatt, másrészt pedig amiatt, mert közéjük sokan telepedtek be, különösen a pusztai uradalmi cselédek, vagy a szomszédos falvak zsellérlakosai közül. Általában szegényebb, de igen törekvő népesség: néhány család hamar kiemelkedett a szegénységből, jó középparaszti szintre jutott. Az uradalomhoz tartozott Felsőmajor, Laj amajor, Beimajor és Borbála, de ez utóbbit 1924-től Marschall Nándornak, Belmajort és Laját Vogl Sándornak adták bérbe. Gyulamajor Heinrich Károlyé volt (118 katasztrális hold), akitől később Königsberg László bérelte. Egy 205 katasztrális holdas rész Vince György tulajdonában volt. 1924-ben a község 9015 katasztrális holdas területéből a nagyobb birtokosokat és a községi tulajdont is leszámítva a parasztság birtokában 3854 katasztrális hold föld volt (Radenics szerk., 1924. 91-92.) (részletesen a mellékletben olvasható). Zámoly községnek 1935-ben 531 katasztrális hold birtoka volt. Ebből 321 holdat foglalt el a nagy birkalegelő (Gazdacímtár 1937, 103.). Vörösmarty József, zámolyi születésű községi tanácstitkár visszaemlékezései szerint (Szabó 1968, 77.) a második világháború előtt a községben élő 590 család 25 %-ának öt katasztrális hold alatti, 38 %-ának 5-15 kataszrális hold közötti, 19 %-ának ezen felüli földje volt, a maradék 28 %-nak nem volt földje, cselédként, napszámosként és munkásként kereste kenyerét. A földnélküliek között lehettek volna a 25 iparos és kereskedő, vagy a 21 értelmiségi munkából élő családok közül is néhányan, a helyzet azonban az volt, hogy ezek a családok is igyekeztek jövedelmükből valamennyi földet venni, így inkább a kisbirtokosok között foglaltak helyet. A községi közvélemény formálói a református parasztgazdák voltak: 1917-ben a virilisták, azaz a legnagyobb adófizetők Lukáts Mihály, Nagy József, Nagy Pál földművesek és Schmid Alajos kereskedő (Lukács 1968, 42.). A gazdag parasztok (25-60 katasztrális hold tulajdonosai) 1930-ban több mint hatvanan voltak, a mezőgazdasági keresők 19%-át jelentették. Mellettük 38% (225 család) kis- és középbirtokos (5-25 katasztrális holddal), 25% (145 család) törpebirtokos (5 katasztrális hold alatti tulajdonnal), 18% (103 család) pedig gazdasági cseléd és napszámos, birtoktalan (Farkas 1975, 55.). Gyarapította a parasztgazdaságok jövedelmét a tejgazdaság. A második világháború előtt az Öreg utcai Kovács- és az Új utcai Czirák-tejcsarnokokból a gazdáktól gyűjtött, hűtött tejet naponta vitték Pátkára, ahonnan vasúton Pestre került. Mivel a faluban több Kovács nevű család élt, ezért az Öreg utcai tejcsarnok tulajdonosát Tejes-Kovács megkülönböztető névvel emlegették. Még az 1960-as években is a nagylányok, menyecskék hordták este felé a tejet a csarnokba. A félünneplőbe öltözött lányokra ilyenkor a tejcsarnok közelében, a Schmid-saroknál várakoztak a legények: sötétedésig itt találkoztak, beszélgettek, a legény haza is kísérhette a lányt. Az uradalom külön szállította a tejet a fővárosba (Szabó 1968.). Az idézett birtokarányokból következően, Zámolyon a legfeszítőbb társadalmi problémát a földnélküliség jelentette. A falusi szegénység földmunkás egylete már a századforduló táján megalakult, küldöttei a Szociáldemokrata Párt 1903-as kongresszusán megjelentek (Farkas 1978, 56.). Az egylet 1906-ban csatlakozott a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségéhez, s még ugyanebben az évben cselédsztrájkot robbantott ki. A Székesfehérvár és Vidéke így írt az 1906-ban az egész megyében elharapódzott cselédsztrájkokról: „Л mozgalom legveszedelmesebb mérvei Rácalmás, Sárkeresztúr, Aba, Zámoly és Kálóz községekben található fel, ahol senki nem dolgozik, és a rendet a csendőrök tartják fenn. ' Az 1905. év kedvezőtlen aratószerződései váltották ki közvetlenül a mozgalmat, amelynek élére Zámolyon Csörgei János állt. Már az év elején az aratógazdák és a pusztaiak között röplapokat terjesztett, hogy a kedvezőtlen szerződési feltételeket ne fogadják el 49 . Valószínűleg mégis aláírták a szerződési formulákat, mert a következő hónapokban a szerződések felbontását szorgalmazták. Áprilisban így Vogl Sándor bérlő más faluból hozatott munkásokat. Az idegeneket a sztrájkolok nem akarták a faluba engedni, ezért ideiglenesen csendőrőrsöt állítottak föl Zámolyon (Farkas 1978, 76.). A mezőgazdasági munkákat a karhatalom jelenlétében elvégeztették, viszont a sztrájkolok így nem jutottak kenyérhez. A jól szervezett sztrájkkal a megye agrárszocialista centrumává váltak. Mindkét fél, az aratók és az uradalom is változtatni kényszerült azonban Székesfehérvár és Vidéke, XXXIV. évf. 1906. 59. sz. 3. Székesfehérvár és Vidéke, XXXIV. évf. 1906. 11. sz. 5. 147
