Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.

tek, s a szükség miatt üzleti kapcsolattá szelídültek: a város a Hochburg uradalomtól vásárolt fát 1721-ben az erőd helyreállításához, 1738-ban pedig a katonaság ellátására, míg az uradalom a várostól nádat vásárolt 1733-ban, amit jobbágyai a legnagyobb télben fuvaroztak el (Kállay 1988, 103.; 107.). A Hochburg család több mint ötven esztendős gazdálkodása elsősorban a megtelepedés időszaka volt. A család érdekeit Fejér vármegye nemesi közgyűlésében ritkábban képviselték személyesen a tulajdonosok, inkább tiszttartóik útján vettek részt a megyei közéletben. 1693-98 között Németh János, 1698-1700 között Bedl György, illetve 1703-ig Harsai Mihály töltötte be a váruradalom tiszttartói hivatalát. A tiszttartók maguk is tekintélyes emberek voltak, többször kaptak kisebb feladatokat a nemesi vármegye adminisztrációjában, elsősorban az adószedésben (Schneider 1932, XIII.). Elsődleges feladatuk azonban az uradalom és a tulajdonos érdekeinek védelme volt: 1702ben a vámengedély elfogadtatásán munkálkodtak, egyelőre sikerrel (Arany Magyar-Klauszné Móra i. m. 149.). Az uradalom a Rozgonyiak birtoklása óta igen szövevényes vámügyekbe bonyolódott, már 1447-ben is egyezkedni kellett az akkori birtokos Rozgonyi család tagjainak a vámok miatt (Károly 1893, 52., Érszegi 1971, 233.). A térségbe érkező kereskedők szívesen kikerülték a vámhelyeket már századok óta Orond majd Zámoly felé, amint írják ,falsa via", azaz hamis útként, vagy tolvaj útként használva azokat (Glaser 1929, 155.). A vámfizetés elmaradása természetesen a földesúri jövedelmeket csökkentette, így a birtokosok éberen őrködtek az új vámhelyek elismertetésén. Az uradalom vezetői 1702-ben elérték, hogy a régi vámhelyek, Igar és Orond helyett Móron, Pátkán és Zámolyon szedhessen az uradalom vámot. Az uradalom kiküldött képviselői jelentették és bizonyították a Hochburg grófok pallosjoggal való felruházását, bonyolult jogi és határkijelölési procedúrákban vettek részt, hiszen a birtok határainak megállapításán és megszilárdításán munkálkodtak. Vitás volt például Fornapuszta hovatartozása, bár azt, mint puszta helyet ekkor már évtizedek óta használták a zámolyi és pátkai jobbágyok. Esterházy Antal 1702-ben tiltotta el őket a fornai határ legeltetésétől, a faizástól és minden itteni haszonvételtől, ami ellen Heister generális és a Hochburg család nevében a tiszttartó tiltakozott. A tiltakozást azzal nyomatékosították, hogy most ők tiltották el a szomszédokat Gánt, Dád, Csala, Kisfalud, Igar és Szentborbála élésétől (Arany Magyar-Klauszné Móra i. m,. 143.; 145.). A sok adminisztratív intézkedés eredményeként ezekben az évtizedekben kezdtek megszilárdulni az egyes uradalmak közötti határok, eldőlt az egykor lakott, de a török alatt elpusztult helységek területének hovatartozása. A megyén belüli felosztás is többször változott. A Komárom megyétől visszacsatolt részt 1693-ban Albert Benedek járásaként tartották nyilván, s ehhez tartozott Zámoly is (Erdős 1989, 67.). 1703. február 5-én határoztak úgy, hogy Zámoly, a többi Csókakő várához tartozó faluval együtt, Karloczi Imre járásából kerüljön át Fekete György járásába (Arany Magyar - Klauszné Móra i. m., 161.). A járások nevet csak később kaptak, azt a részt, amelyhez Zámoly is tartozott előbb felsőjárásként, majd a megye három járásra való osztása után (1767) csákvári, sárréti, illetve székesfehérvári járásként tartották számon (Schneider 1932, XVII.). A földbirtokos család központját 1694-től Móron rendezte be, ezután tehát már móri uradalomról indokolt beszélni. Uradalmi központját is itt alakította ki, birtokára németeket telepített, mint láttuk, a várbirtokhoz valamikor tartozott vámok helyett újakat állított fel, a kapucinus rend számára rendházat és templomot alapított és építtetett, uradalmát jelentősen fejlesztette. 1723-ban jelentős számú gulyával és kétezren felüli juhnyájjal járták az uradalmi legelőket, 634 mérős szántót műveltek (Vadász 1977,78-81.). Az alapozó időszakon is alig túljutott uradalom 1752ben új földbirtokos, a Lamberg család kezébe került. A móri uradalmat a fiúörökösök halála után, 1752-ben az öt, leányágon leszármazott család között felosztották, miután I. Lipót adománya annak idején a Hochburg családnak a női ági öröklést is lehetővé tette. A Lamberg család osztrák főnemesi család volt, mely éppen ebben a korban telepedett át Karintiából Magyarországra, s melyet 1791-ben honosítottak (Magyar Nagylexikon II. 2000, 759.). A Lamberg család itteni birtoklásának egyik hiteles kutatója, az uradalom nyugalmazott jószágigazgatója, Seidel Ignác volt, akinek krónikáját a Lamberg család Seidel 1881 évbeli halála után, 1898-ban Steyerben megjelentette (Seidel, 1898.). Érdekességként jegyzem meg, hogy Seidel munkáját még kéziratban használta 1893-ban móri levéltárbeli kutatásakor Károly János (Károly 1893.), Fejér megye monográfusa is. A jószágigazgató nem csupán az okleveleket tanulmányozta alaposan, hanem az uradalomra, s így benne Zámolyra vonatkozó történéseket is rögzített. Számunkra tehát becses forrás krónikája. Az 1752-es felosztáskor létrejött negyedik és ötödik rész sorsa érinti Zámolyt. Hochburg Mária Anna fia, Lamberg Ferenc Antal az édesanyjára eső rész mellé megvette a nagynénje részét is, így kezén a kétötöd rész, 1790-ben bekövetkezett haláláig, egységes uradalmat alkotott. Ehhez az uradalomhoz tartozott Mór egy része, Pátka, Zámoly, Borbálapuszta fele, Csákberény, Gánt, Sőréd, Kisfalud és Kápolnapuszta. Lamberg Ferenc Antal testvérével úgy egyezett meg, hogy ő bírja a móri, Lamberg Ferenc József pedig az ausztriai Stockern uradalmát. Antal gróf azonban gyermektelen maradt, így testvérének fia, gróf Lamberg Fülöp vitte később tovább az egész uradalmat 1807-ig. Öt özvegye, született Luzsénszky Borbála, majd 1826-tól fiai, gróf Lamberg Ferenc és Rudolf követték. 132