Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: A harmadik katasztrófa. Szent István székesfehérvári bazilikájának legújabb megpróbáltatása. p. 145–148.

ünnepségekhez kötötte, illetve - pontosabban: - annak rendelte alá. Az évforduló, mint neve is mutatja, adott időponthoz kötődik, nem halasztható. Hogy egy ásatás különösen, ha olyan nagy jelentőségű, mint Szent István bazilikájának feltárása - meddig tart, meg nem mondható, felelősséggel határidőhöz nem köthető. A kialakult helyzet elsősorban a közeledő millennium miatt elsietett, át nem gondolt, kifejezetten szabálytalan intézkedéseknek tulajdonítható. A munkák megszervezése kuratórium létrehozását jelentette. Nem országos szakmai testület alakult, - az emlékhely egyértelmű országos, nemzeti jellegét hangsúlyozva -, amely a feladat kiemelkedő jelentőségére való tekintettel az ásató és a tervező mérnök elképzeléseit a legjobb megoldások irányába segítette volna. Az emlékhely kifejezetten nemzeti rangjával ellentétben a kuratórium helyi szervezet lett - kiegészítve néhány országos intézmény vezetőjével, munkatársával -, amelyben az ásató régész nem az irányító, a kuratórium szakmai vezetője, csupán a tagok egyike, a legszerényebb vétójog nélkül, szakmai kérdésekben is leszavazható. Ebben a környezetben a régészeti szempontok elsődleges érvényesülése már fel sem merült. Mint szakértő a kuratórium egy-egy ülésére meghívást kaptam, ezek az alkalmak alapján fogalmazhatom meg benyomásomat e testület tevékenységéről. Ilyen volt 1997-ben a pályázatok ügyében döntést hozó ülés. A kuratórium - csak helyi tagok jelentek meg - határozatképes volt. Döntött is, bár egyetlen megjelent tagnak nem volt, nem is lehetett, szakmai véleménye. Az egyértelmű szakértői elutasítás hatástalan maradt, mivel a kuratóriumot egyetlen szempont vezérelte, mint azt az elnök válaszában meg is fogalmazta: az emlékhelynek a millenniumi ünnepségekre készen kell állnia. A nyilvánvaló hozzá nem értés, a kuratórium millenniumi beállítottsága, arra engednek következtetni, hogy a testület összetétele alapján legfontosabb nemzeti emlékhelyünk ásatása, bemutatása tekintetében bármilyen kérdés eldöntésére alkalmatlan volt. Az alkalmatlanságot leplezte le a tervező mérnök védekezése is, miért csak a bazilika egy részét takarja a védőtető: a kuratórium által elfogadott kiírás négyzetméterben szabta meg a védőtető méretét, holott egyetlen - kötelező - meghatározásról lehetett szó: az egész műemlék védelméről. A millennium bűvöletében a kuratórium nem vette tudomásul, hogy az érvényben lévő szabályok keretei között egy kiemelt fontosságú régészeti műemlék bemutatása a feladata. Mindjárt az indulásnál semmibe vette az érvényben lévő gyakorlatot: Folyamatban lévő ásatás befejezése előtt nem lehet helyreállítási terveket készíteni, még kevésbé pályázatot kiírni, nem is beszélve a pályázat eldöntéséről és a munkálatok megkezdéséről. Hogyan lehetséges, hogy egy huszadrangú kis falusi templom esetében ez a szabály mindenkor érvényesül, legfontosabb nemzeti emlékhelyünk esetében számonkérés nélkül mellőzhető? Az önkényes lépésnek meg is lett az eredménye: a „védőtetőt" tartó túlméretezett betonoszlopok elhelyezésénél a régészeti rétegeket, pilléreket, falakat habozás nélkül tönkretették. De első nemzeti emlékhelyünkre más szabályok sem voltak érvényesek. Ha valaki a kertjében falakat, régészeti jelenségeket talál, köteles a munkát azonnal leállítani, bejelentést tenni és a munkát - ha megtartandó műemlékről van szó - nem is folytathatja. A rendelet megszegése műemlékrombolás bűntette. A régészeti jellegű műemlékekre vonatkozó gyakorlat és az érvényben lévő törvények, rendeletek figyelmen kívül hagyása nagymértékben hozzájárult a pusztításhoz, az elkövetett hibákhoz. De a félresikerült vállalkozás egyetlen rossz kezdeményezés szülötte. A 80-as években megindult ásatás megfigyelései arra mutattak, hogy a bazilika előkerült falai pusztulnak. (Ez csak olyanokat lephetett meg, akik nem jártak nagyobb régészeti parkokban). E megfigyelés alapján nyomban (a kuratóriumban részt vevő művészettörténészek kezdeményezésére) megszületett az elhatározás: a műemléki bemutatás védőtető alkalmazásával történjék. A döntést nem előzte meg a kőpusztulás nem egyértelmű okait elemző vizsgálat, sem annak felmérése, a védőtető alkalmazása milyen következményekkel jár. A nagy régészeti feltárások területén Európa-szerte nem alkalmaznak védőtetőt (Aquincum, Gorsium, Carnuntum, és további száz meg száz szabadtéri bemutatóhely). A falak bizonyos mértékben minden régészeti parkban romlanak, de évi karbantartással e folyamat kezelhető. Ha a falak romlása Székesfehérvárt nagyobb méretű, mint a tőle légvonalban 7 km-re fekvő Gorsiumban, ahol ugyanaz az eső és fagy rombol, és még a kőanyag is azonos, hiszen Szent István a bazilika építéséhez a gorsiumi városfal köveit használta fel, annak nem eső, fagy az oka. 1986-ban, a királysírokat tartalmazó akna felbontásakor kiderült, hogy a csontok vízben álltak. Mivel 1938-ban talajvíznek az akna kiásásakor nyoma sem volt, feltételezhető, hogy a 70-es, 80-as évek városi építkezései, a csatornázás hiányosságai miatt nőtt meg ezen a mély területen a talajvíz szintje. A székesfehérvári erőteljesebb pusztulás a magas talajvíz romboló hatásával hozható összefüggésbe. Ez a gyakorló régész szakvéleménye, amely nem helyettesítheti a szükséges, részletes talajvizsgálatot. A kérdés azonban döntő jelentőségű. Ha a kövek erős romlását talajvíz és nem eső, fagy, légszennyezés okozza, a védőtető semmit nem ér. A védőtető egyébként is, olyan felületek, jelenségek óvását szolgálja, amelyeket egyetlen tél megsemmisít (homokkő-, vályogfalak, döngölt padlók, vakolatok, falfestmények, stb.). Nagy felületek esetében a védőtető kifejezetten rossz megoldás, amely egyfelől a nagy méretű tetőt tartó oszlopokkal rétegeket vág át, pusztít el, falakat károsít meg nagyobb mértékben, mint az időjárás évtizedek, vagy évszázadok alatt -, másfelől zárt terével és az átláthatóság korlátozottságával a történeti kort kifejező műemlék bemutatását, esztétikai hatását oda nem való szerkezettel gorombán lerontja. Városban, műemléki környezetben beilleszthetetlenül zavaró hatású. Ilyen helyeken, ha 147