Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: A harmadik katasztrófa. Szent István székesfehérvári bazilikájának legújabb megpróbáltatása. p. 145–148.

egyetlen mód van rá, alkalmazása mindenképpen kerülendő. Székesfehérvárt a talajvíz jelenléte nyilvánvalóvá teszi, hogy itt a falak más jellegű védelmére van szükség. A védőtető szükségessége mellett elhangzó határozott állásfoglalások - mivel a megvalósult tető a gyakorlatban semmire sem jó - kifejezetten ellentmondásosak és azt a gyanút keltik, hogy itt valami egészen másról van szó. A kérdésre egy új kezdeményezés adhat választ. 2001 nyarán az Országos Műemléki Hivatal és Székesfehérvár Városa a Nemzeti Emlékhely kialakítására három változatot kínált eldöntésre a város közönségének. Ezek egyike a meglévő „védőtető" megemelésével kísérli meg - mintha csak erről lenne szó -, a helyi ellenszenv megbékítését. A második variáció a bazilika további részeire is kiterjeszti a tetőszerkezetet. Ez a második variáció leleplezi, hogy ezekben a tervekben sem az időjárás elleni védelemről van szó. Egyértelmű ugyanis, ha egy régészeti építménynél védőtető indokolt, akkor annak az egész műemlék épületet takarnia kell, kizárva az eső és fagy által okozható károkat. Az első variáció a védendő építmény mintegy felét fedi (állítólag a pályázati kiírás alapján), de télen a hó és a víz az egész felületen látható volt: azaz semmit sem védett. Alkalmatlansága, úgy tűnik, az illetékeseket kezdettől fogva nem érdekelte. A második variáció bővítette ugyan a tetőt, de az sem védi a két keleti tornyot, sem a bazilikához tartozó Mátyás király kori bővítést. Azaz még a javítás során sem merült fel a teljes emlékhely lebontásának, védelmének szükségessége. Ez csak egyet jelenthet: a látszólagos „védőtető"-nek más rendeltetése van. Nem a túl nagy régészeti emlék védelmére építették, egy önmagáért való építészeti konstrukció: bár nincs szimbolikus tartalma, ez a nemzeti emlékhely. A kérdés ezek után: mi legyen a millenniumi ünnepségeket követően a vitatott konstrukció sorsa? A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a régészeti és építészeti kifogások, hivatalos állásfoglalások (Ásatási Bizottság, Építész Szövetség, ICOMOS), valamint a helyi lakosság sorozatos tiltakozásainak hatására 2000-ben egy sor értekezletet tartott. Az elhangzott állásfoglalások alapján Fejér megye Önkormányzatával és Székesfehérvár Város vezetőségével megállapodva arra a döntésre jutott, hogy a millenniumi ünnepségek után a jelenlegi bemutatást le kell bontani, az ásatást be kell fejezni, ennek eredményei alapján kell a bemutatást megfelelő előkészítés alapján kidolgozni. Azaz a nemzeti örökségért felelős legfelső állami szerv az előzőekben összefoglalt elvek mellett foglalt állást. A hivatalos műemléki álláspont azonban eltérő a minisztériumitól. Az ásatás félbehagyása és a „védőtető" szükségessége mellett foglalt állást. Az engedmények, amelyekre hajlandó, nem vesznek tudomást a szakmai kifogásokról, csupán a laikus közvélemény megbékítését szolgálnák. A szavazásra bemutatott két variációról már a fentiekben szó volt (a védőtető megemelése, illetve korlátozott kiterjesztése). A harmadik ajánlatban az előzőektől alapjaiban eltérő új, látványos javaslattal találja magát szemben a Romkert sorsa iránt érdeklődő honpolgár. A királyi bazilika ezer éves megmaradt falai fölött, ebben a változatban, egy üveg bazilika emelkedik, keleti oldalán két toronnyal. Ha ezt a változatot a város valamelyik be nem épített területén építenék fel, egy impozáns fantázia alkotás lenne, minden eddigit meghaladó költségvetéssel. Ez esetben érdektelen, hogy az épületnek csak alapfalait ismerjük, minden további részlete nem igazolható kitalálás, amelynek hitelét még az a tény is rontja, hogy a templomot a középkorban ismételten, jelentős mértékben átépítették, a rekonstrukciónak semmi köze az elpusztulthoz. Ezt a játékot a nemzeti emlékhelyen létrehozni, a megmaradt falak fölé, azokat végleg üveg alá rejtve, a Mátyás sírkápolnát eltüntetve egy jellegtelen tér alá temetve, a városképet torz, soha nem létezett, a püspöki palotának ütköző, bejárat és tornyok nélküli kopár homlokzattal megrontva, olyan mint egy istenkáromlás. Legfontosabb nemzeti emlékhelyünk - Szent István bazilikája romjainak - teljes semmibevevését jelenti. Gonosz dolog a mit sem sejtő laikus közönséget ilyen kínálat bűntársává tenni, tetszetős térhatással bolondítani. Mind a három variációra ugyanaz jellemző, mint a jelenlegi megoldásra: a vas ívek, az üvegfalak, a terjedelmes fehér padló adják a látnivalót, az emlékhelyet. A XXI. századi padlóból alig kiemelkedő középkori falak zavaróak ugyan, de nem kell törődni velük. Miután, úgy látszik, nem a történeti múlt, nem a régészeti emlékek, nem a műemlékvédelem a meghatározók, csupán a látványos technikai körítés, magam részéről a negyedik, meg nem határozott variációra szavazok. Arra a Romkertre - „Nemzeti Emlékhely"-re, - amely a királyi bazilika maradványait mutatja be, teljes egészében. Azaz a déli hajó kiásott és eltüntetett részével, a saroktoronnyal, a püspöki palota kertjében egyszer már feltárt Anjou sírkápolnával és felmagasodó pilléreivel, valamint Mátyás király sírkápolnájával, amelyet fallal körülvett értelmetlen dombként jelenít meg a mostani megoldás. Ha a bazilikát a végleges rendezés előtt nem tárják fel teljesen, a hiányzó részek az emlékhely meg nem engedhető bolygatása miatt soha többé nem lesznek feltárhatók. Ilyen nagy felületű régészeti maradványok fölé sehol a világon nem erőltetnek védőtetőt, amely városon belül csak katasztrofálisan rossz lehet (és amelynek „védő" rendeltetésében a tervezők sem hisznek), de gondoskodnak a talajvíz káros hatásának semlegesítéséről. A fagy, az eső, a légszennyezés kétségtelenül romboló hatásúak, de közel sem járnak annyi - helyrehozhatatlan - pusztítással, mint az ormótlan, a helyhez nem illő betontömbök elhelyezése. A falak romlása ugyanis karbantartható. A római kor kutatása arról győzött meg, hogy 2000 évvel ezelőtt sok mindent jobban, kulturáltabban, emberibben oldottak meg, mint ma. Úgy látszik, a székesfehérvári emlékhely ügyében 1938-ban is e téren lényegesen előbbre jártak, mint XXI. századi utódaik. 148