Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: A harmadik katasztrófa. Szent István székesfehérvári bazilikájának legújabb megpróbáltatása. p. 145–148.

egy része - minden műemléki elvárást félretolva - összeépült a középkori falakkal. Elbontásuk felmérhetetlen károsodással jár. Az Eiffel-toronnyal való cinikus ügyeskedés nemcsak megtévesztő szándékú, de mellébeszéléssel leplezni is kívánta a megengedhetetlen műemlékpusztítást, mindazokat a hibákat, tudatos és hozzá nem értésből származó, alkalmatlan szervezésből következő ballépéseket, amelyek legfontosabb nemzeti emlékhelyünket a XX. és a XXI. század fordulóján, a török és a német-morva pusztítás után magyar részről a harmadik katasztrófával sújtotta. Az elmondottakból nyilvánvaló, a vasúti híd-szerű „védőtető" lebontása, amit Székesfehérvár lakossága követel, nem szűnteti meg a felsorolt hibákat. Az viszont egyértelmű, hogy a jelenlegi konstrukció javítgatással nem tehető elfogadhatóvá. Olyanná, amely a bazilika maradványait megszabadítaná a ráerőszakolt sivár betontömböktől, orvosolná az elkövetett rombolásokat, a továbbiakban minden további károsodástól megvédené a középkori maradványokat, a bemutatást nem rontaná meg és a városképbe illeszkednék. A teljes elbontás súlyos áldozatokkal jár, de a technikai nehézségek megoldása bizonyára könnyebb feladat, mint az emberi ellenállás leküzdése. A támogatott hibák elismerése hatalmi tényezők számára éppen olyan kínos (és lehetetlen?), mint a rossz ügyet szolgáló szakembereknek. Ha a hatalom kitart az elfuserált program védelmében, a valós érvek semmit sem érnek. Ennek az írásnak nem lehet más célja, mint tárgyilagosan megvilágítani azokat a meg nem kerülhető elveket, amelyek az emlékhely kialakításának feltételeit körülhatárolják, megnevezve az elkövetett, a továbbiakban elkerülendő hibákat. Mindenekelőtt néhány vitathatatlan alapkérdést kell egyértelműen megfogalmaznunk: 1.) Vannak nemzeti emlékhelyeink, mint Ópusztaszer, ahol a Krónika szerint a honfoglalás kori vezérek vérszerződést kötöttek. Ennek semmiféle tárgyi emléke nem maradt. Az Emlékhely létrehozói azt építettek a feltételezett szent helyre, ami fantáziájukból és pénztárcájukból telt. Székesfehérvárt a Nemzeti Emlékhely teljesen egyértelműen Szent István bazilikájának régészeti maradványait jelenti. Arról a nagyszerű és elpusztult bazilikáról van szó, amelyet Szent István családi és állami feladatokra épített, jogilag is kiemelve az egyházi szervezetből. A török korig itt őrizték a hatalom legfontosabb jelvényeit, a szent koronát, itt koronázták meg a török korig valamennyi királyunkat. A középkor második felétől uralmuk legitimitásának feltétele volt a szent koronával történő koronázás, a székesfehérvári bazilikában. Legjelentősebb uralkodóinkat - Szent Lászlót kivéve - Szent Istvánt, Kálmánt, III. Bélát, Károly Róbertet, Nagy Lajost, Mátyás királyt itt temették el. Azaz történetünk első öt évszázadában ez a bazilika volt a magyar állam egyik szimbóluma, egyben nemzeti panteon, - a magyar Saint Denis, Westminster. Ez azt jelenti, hogy a most ezer éves székesfehérvári királyi bazilika maradványai nemzeti emlékhelyeink között mindenképpen az első, a legfontosabb, rangos részre az európai örökségnek 2.) A kiemelkedő jelentőségű templom maradványa nem Székesfehérvár emlékhelye, hanem az egész magyarságé. Ennek megfelelően olyan testületet kellett volna létrehozni, amely az emlékhellyel kapcsolatos feladatokat - beleértve a feltárások befejezését, a védelem és a bemutatás kérdéseit - felsőfokon oldotta volna meg. Nemcsak az ügyintézők, az egész nemzet kötelessége, hogy a ránk maradt maradványokat jelentőségükhöz méltó módon, a legmagasabb szinten őrizzük meg a következő generációk számára és jelentőségéhez méltó módon mutassuk be. Egyértelmű, hogy itt Ópusztaszerhez hasonló fantázia-építménynek, nincs helye. 3.) A történelem során a bazilikát első alkalommal 1601-ben érte katasztrófa: a város ostrománál a törökök lőporraktárnak használták, a felrobbant lőpor beszakította a királyi bazilika tetőzetét. A második katasztrófa a töröktől való visszafoglalás után következett be: az épület helyreállítására vonatkozó kérelmet a bécsi udvar - a Rákóczy-szabadságharc évtizedeiben, politikai okokból elutasította. A város új, német-morva lakói az épület köveit építkezéseikhez elhordták. A bazilika maradványainak széthordása következtében a XIX. század közepén az épületből - felszínen - semmi sem maradt. 1848-tól minden részlete régészeti ásatás során került elő. A millenniumi helyreállítást megelőző munkálatok is régészeti ásatás formájában indultak meg. Ennek hangsúlyozása azért különleges fontosságú, mert ez határozza meg a műemlék régészeti jellegét és a helyreállítás során követendő kötelező - eljárásokat. A székesfehérvári emlékhely megítélésében tehát három alapvető - semmiféle formában kétségbe nem vonható, figyelmen kívül nem hagyható - kiindulópont van: 1.) Székesfehérvárt a nemzeti emlékhely Szent István bazilikája. 2.) A bazilika nem kezelhető Székesfehérvár magánügyének: országos fontosságú, az első nemzeti emlékhelyeink között, ennek megfelelően kell a vele kapcsolatos feladatokat kezelni. Ez azt is jelenti, hogy semmiféle hivatal, testület nem erőszakolhatja a nemzetre a maga szakmai szempontból megkérdőjelezhető, kifogásolható elképzeléseit. 3.) A bazilika nem álló műemlék, hanem ásatásokkal felszínre hozott - és hozandó - régészeti műemlék. Azaz a maradványok konzerválásánál, megőrzésénél és bemutatásánál a régészeti előírások az irányadóak. Azaz a védelem és a bemutatás legfontosabb régészeti emlékünket minden öncélú megoldás kizárásával szolgálja. Mindazok az elkövetett hibák, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek, jórészt e három alaptétel meg nem tartásából származnak. Egy részükkel, amelyek már nem ismétlődhetnek, nem érdemes részletekbe menően foglalkozni. Ezek között a legjelentősebb a szerencsétlen - és utólag is megengedhetetlennek tekintendő - döntés, amely a nemzeti emlékhely átalakítását a millenniumi 146