Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 29. 1998-1999 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2000)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Fejér vármegyei történeti archontológia. p. 137–157.

rasztság fiai. Érettségi vizsgát 1910-ben tett. Tanárai közül többre szívélyesen emlékezett vissza: így Kelemen Bélát, Szabó Dezsőt említette, akiktől német és francia nyelvet tanult. Ezután a budapesti jogi egyetem hallgatója lett, közben a Székesfehérvári Hírlapnál újságíró. Ennek révén bejutott a városi előkelőségek közé (a politikai és a társadalmi rendezvényekre), sokat utazott, a Monarchia több városát felkereste. Közben az egyetem jogi karán vizsgázott, ahol 1914-ben végzett. A háborúban nem vett részt, 1915-ben felmentették, majd alkalmatlannak nyilvánították. Lelkiismeretfurdalást érzett, amikor volt középiskolás osztálytársai közül 12 fő bevonult, ezekből 8 fő 1914 őszén hősi halált halt. Egy évet még az újságnál dolgozott, majd kapcsolatok révén a városházára került (1915. július 15-én). A tehetséges és ambiciózus fiatalember néhány hét múlva a polgármester titkára lett. Mint polgármesteri titkár belelátott a városi belső ügyekbe is, azok megoldására nemegyszer még javaslatot is tett Saára Gyulának, hivatali főnökének. Hamar felfigyeltek rá a főispáni hivatalban is. Különösen Károlyi főispán kedvelte, akinél gyakori vendég volt a fehérvárcsurgói kastélyban. 1915. augusztusban tb. aljegyző lett, majd 1917. májusban első aljegyző. Részt vett abban a delegációban, amely 1917 decemberében a 17. gyalogezredet meglátogatta a Piave melletti Cehében, az olasz fronton, ahol az ezred (egy súlyos csata után) pihenőben volt. Az összeomlást (1918 őszén) nagy traumaként élte át, amely ekkoriban általános nemzeti jelenség volt. A kommün alatt gazdasági tanácsnoki állást kapott, majd a proletárdiktatúra leverése után a város főjegyzője lett. 1919. augusztus 7-én volt házassága Kari Emíliával, a város egyik iparmágnásának, Kari Istvánnak a leányával. Karrierje ezután szinte meredeken emelkedett. Hamarosan a város főjegyzője lett, és ezzel a teljes városházi adminisztráció a kezébe jutott. Ténylegesen átlátta a városházi ügyeket, s amikor a városházi ellenzék panamát sejtett a polgármester körül, a főjegyző látta ezt világosan, de kivárt, mert az ellenzék módszereivel egyébként sem értett egyet. A panama 1930-ban kirobbant, a polgármestert menesztették, helyettesítésére az eddigi tanácsnokot osztották be. Közben a leendő polgármestert keresték. A főispán, Széchényi Viktor Csitáryra gondolt, és vele együtt gondolkodott a Kari István mögé tömörült tőkés csoport is. Voltak ellenjelöltek is. (A Shvoy püspök mögé tömörült keresztény csoport saját fiskálisát jelölte.) A választásnál Csitáry győzött, aki valóban bebizonyította városvezetői rátermettségét. Mindenekelőtt felszámolta a városházi ellenzéket, amely oly sok gyötrelmet okozott (1908 óta) a városi vezetésnek, megnyerte a tőkéseket a városfejlesztői tevékenységhez. Kormánytámaszt szerzett a városnak, aki országgyűlési képviselősége révén mintegy másfél évtizeden át erkölcsi és anyagi előnyöket adott a városnak. Ez a képviselő 1932-1944 között Hóman Bálint volt. A Hóman-párt a modern városi középosztályt fogta össze, s ennek vezére maga, a polgármester volt. Nagy teljesítménynek számított, hogy 1938-ban az országos ünnepségek egy részét Székesfehérváron tartották, és erre az időre nagy kormánytámogatással modernizálni sikerült a belvárost, ugyanakkor a Középkori Romkert kialakításával a város régi fényét is helyreállítani. Csitáry érdeme, hogy az iparilag elmaradott várost nagyipari bázissá fejlesztette; igaz, hogy ez akkor hadiipar volt, de a győri háborús beruházási program megvalósításán kívül más, külső forrás a fejlesztésre nem állott rendelkezésre. 1939-ben, amikor főispánváltásra került sor, és az új főispán személye Hóman képviselőnek nem tetszett, meggátolta, hogy Jankóvich Miklóst a város főispánjának is kinevezzék, és azt Csitárynak juttatta. Ezután mint főispán-polgármester kormányozta a várost 1941-ig. Ez év májusában a polgármesteri tisztséget átadta, számára pedig az önálló főispáni feladatkör maradt meg. Ettől kezdve még inkább részese az országos eseményeknek. Részt vett a felvidéki, az észak-erdélyi felszabadulási ünnepségeken, ott volt a Délvidéken is a visszatérés alkalmával. Kellemetlen feladatai is akadtak. Fegyelmi vizsgálóbiztos volt Endre László, Pest vármegyei alispán ügyében. Ez elég visszatetsző dolog volt, hiszen az ügyet egy másik alispánnak kellett volna megvizsgálni, és nem egy városi tevékenységhez értő személynek. Endre Lászlóhoz azonban a közigazgatási kar nem mert nyúlni, így került a sor Csitáryra, aki átlátta ennek az ügynek a fonák helyzetét és politikai buktatóit is. (A belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc is eléggé rezignáltán nyilatkozott a fegyelmiről.) Endre László ezt a biztosi tevékenységet soha nem bocsátotta meg Csitárynak, és ahol lehetett, ártott neki. így került sor leváltására 1943 elején. Ekkor a városi főispánság megszűnt. (Kiderült, hogy ez korábban Hóman Bálint egyéni akciója volt.) A várost ezután Jankovich főispán hatáskörébe utalták. Csitáry pedig hadműveleti kormánybiztos lett. Ennek feladata volt a megszállás alá kerülendő területrészek feletti intézkedés: az anyagi javak és a lakossági kiürítés. Együttműködése azonban a katonai hatóságokkal, de a helyi polgári hadműveleti kormánybiztosokkal sem volt harmonikus, így ez a munka lényegében eredménytelen lett. A kormánybiztosi hivatal a fővárosban, az Akadémia utcában volt, а МЕР épületében. Leváltására 1944. október 15-ét követő napokban sor került, és a hivatalt Endre László vette át. Mivel Csitárynak tartania kellett a nyilas megtorlástól, így a fővárosban maradt, sőt családja is követte. Az ostromot a család a fővárosban élte át. (Emlékirataiban leírta azt a sok szörnyűséget, melyet a katonaság rajta és környezetén elkövetett.) Hazatérve szükség volt az életet újjászervezni, a megmaradt vagyont kezelni. Megindították a termelést a Kari-féle gyárban, majd a kereskedést is megkezdték. Ő maga több rendőrségi zaklatást élt át, de elkerülte az internálást és a kitelepítést, ami minden Horthy-rendszert kiszolgált egyént elért. Ebben az időben egy Veszprém megyei faluban dolgozott, az erdészetnél. Emlékiratait 1964-től írta meg. Meghalt 1972ben. (Fejér m. Hírlap, Emlékiratok 1994. szept. 14 152