Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

Az 1869. évi országgyűlési választások. A soronkövetkező választásokat 1868 őszén Székesfehérváron pótválasztás előzte meg, amely nyitánya lett a politikai küzdelmeknek, amelyek az 1869-i választások előtt a megyében is lezajlottak. 1868 nyarán elhalálozott a város országgyűlési képviselőlője, Detrich Zsigmond. Ilyen esetben pótválasztást kellett tartani, és az új képviselőt — a város politikai érdekeinek védelme miatt is — minél előbb az országgyűlésbe küldeni. Csakhogy Székesfehérváron a politikai légkör az ellenzéknek kedvezett. A városi vezetés a mandátumot mindenképpen a Deákpártnak kívánta juttatni, holott a városban több százra tehető a függetlenségi érzelmű választó polgár, és a választójoggal nem rendelkezők pedig egyöntetűen a 48-as eszmék hívei. A kormánypárt látva a város ellenzéki hangulatát, a pótválasztás megtartását késleltette, annak reményében, hogy a mintegy 500 főnyi ellenzéki választó a halogató választási taktikában felőrlődik, miközben soraikat a kormánypárt részéről fellazítják, s a Deákpárt megnyerheti őket. A kormánypárt a pótválasztást november közepére tervezte, addig Zichy Jenő nagybirtokost, egyben kormánypárti politikust elismertethették volna a választókkal, és számára a győzelmet biztosíthatták. A városi közgyűlésen a központi választmányt „pecsovicsokból" állították össze. Amikor kiderült, hogy a kormánypárti központi választmány nem tudja a városi ellenzéket leszerelni, a választás idejét november 10-ében állapították meg. A kormánypárti manőverek ellenére a városi ellenzék jelöltje, a 29 éves Schwarz Gyula középbalpárti programmal nyerte el a városi mandátumot (A Nép Zászlója, 1868. nov. 14.). Schwarcz Gyula Székesfehérváron született, iskoláit itt végezte, majd a filozófiai fakultáson Pesten, Münchenben és Berlinben tanult {Monográfia 1938. 343). Művelődéspolitikai tanulmányai korán felkeltették a szakemberek figyelmét. Különösen a népoktatási viszonyok javítására tett javaslatai váltottak ki a baloldali politikusok körében elismerést, erős ellenállást a kormánypártiak részéről. Tanulmányai eljutottak Kossuth Lajoshoz is, aki nyílt levélben válaszolt neki. A levelet Madarász József lapja, A Nép Zászlója közölte, ami a választóközönség előtt tovább erősítette a szerző bátor baloldali politikai kiállását, s népszerűsége további növeléséhez járult (A Nép Zászlója, 1869.). Székesfehérvár országgyűlési képviselőjét az országházban a Deákpárt ingerültséggel fogadta. A képviselő november 17-én nyújtotta be mandátumát a Ház elnökének, és e napon elmondta programbeszédét a községi iskolák felállításáról, illetve azok kötelező megszervezéséről. Másnapi felszólalásában a néptanítók javadalmazásának javítására, fizetésük, illetve jövedelmük kiegészítésére tett javaslatot. Mindkét beszédét a kormánypártiak felzúdulással fogadták, és Schwarcz Gyula politikai tevékenységét szélsőbalpárti törekvésnek minősítették. A kormánypárt, (Zichy Jenő hívei) Schwarcz Gyula kibuktatására megtették az előkészületeket, hiszen az országgyűlés mandátuma lejárt, hamarosan feloszlatták. Az ellenzék egyébként azt az akciót, — amely során Schwarcz Gyulát ki akarták hagyni az országgyűlési cikklusból, és lényegében csak az ülésszak végén engedték oda, — kormánypárti csínynek nevezte. Schwarcz Gyula azonban december 20-án székesfehérvári városháza udvarán több ezer választó és választójoggal nem rendelkező helyi lakos előtt vázolta politikai elgondolásait, és újra hitet tett a kormánypárttól különböző baloldali politika mellett. Ez azonban a Tisza Kálmán féle eszmékhez állott közelebb, mint a Madarász József által hirdetett politikához: hamarosan kihirdette, hogy elismeri az 1867. évi kiegyezési törvényeket, s arra törekszik, hogy azok mind jobban érvényesüljenek. Fenntartásai vannak viszont a szociálpolitika ,az oktatásügy területén, amelynek fejlesztését lassúnak, sőt a kormánypárt által tudatosan negligáltnak tartja. A városi kormánypárt ezen kijelentéseket sérelmesnek vette, de az ellenzéki tömeggel szemben tehetetlen volt. Még ki sem írták hivatalosan a soronkövetkező országgyűlési választásokat, a város Schwarcz Gyulát máris kikiáltotta országgyűlési képviselőjének. Ez utóbbi aktus 1868. december 20-án történt (ibid., dec. 26). Ezzel újra fellángolt a választási küzdelem a városban, amely tulajdonképpen nem is lohadt le az őszi választás után. A következő választást 1869. március 16-ára írták ki. A városi közgyűlés a választási előkészületeket március 2-án hagyta jóvá, s ezzel a székesfehérvári politikai erők újra mozgásba lendültek. A város választópolgársága március hónapban valóban lázban égett. Nem lehetett közömbös számára, hogy Deákpárti vagy a Tisza Kálmán által képviselt politikai irányvonal érvényesül a városi vezetésben és a székesfehérvári mandátumot melyik párt jelöltje szerzi meg? A kormánypárti vezérek pénzt és időt nem kímélve agitáltak a Deákpárt mellett. A politikai baloldal azonban most megoszlott a város választói között. 1868-ban Schwarcz Gyula egységes ellenzéki (baloldali) tábort mondhatott magáénak. Ez azonban a tavaszi választásig eltelt néhány hónap alatt kettébomlott. A város kézművesei, a parasztság egy része szélsőbalpárti politikai elveket kezdett hangoztatni. A városi hatóság a soronkövetkező országgyűlési választások idején szigorú karhatalmi intézkedéseket kívánt alkalmazni. A városi hajdúk, a városkapitány vezetésével szinte állandóan az utcán tartózkodtak, a helyben állomásozó katonaságot is igénybevették a rend fenntartása érdekében. Éjjelente a városban állandóan négy őrjárat cirkált. A hatóság március 2-án elrendelte, hogy a kocsmákat, csapszékeket és a kávéházakat este 10 órakor zárják be, s az őrségek ezután kezdjék meg a város utcáin a cirkálást. A katonai és a karhatalmi őrjáratok mellé a városban működő politikai pártok tagjaiból polgári őrséget is kirendeltek, akiknek feladatául adta a városi hatóság, hogy az utcai gyülekezéseket a katonaság beavatkozása nélkül igyekezzenek szétoszlatni és a rendzavarásokat megakadályozni (Városhatóság, 1869, 85, 87. Kgy. sz.). Az ellenzék előretörése a választópolgárság körében a kormánypárt gyengülését eredményezte. A kormánypártnak mind kevesebb esélye volt, hogy 1869 tavaszán Székesfehérváron megszerezze a győzelmet. Ennek ellenére március elejétől a városban tartózkodott Günther Antal országgyűlési gyorsíró, aki a kormánypárt érdekében agitált, és ezzel a városi polgárok haragját váltotta ki. A baloldal hamarosan nyilatkozatot tett közzé Günther Antal politikai tevékenysége ellen, amelyet 18 fehérvári szélsőbalpárti polgár írt alá. Innen tudjuk, hogy a baloldali politikának több mint 500 híve volt Székesfehérváron, akik között kialakult egy szélsőbal-szárny is. Günther a nyilatkozatra röpiratban válaszolt, „Mit csinál a szélsőbal Fehérvárott?" címmel. Ebben a szélsőbaloldali politikát ítélte el, 172