Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Pentelei női viselet. XV, 1974. p. 217–236.

ujjak szabása megegyezik a már korábban ismertetett blúzokéval. A dohányszínű blúz az elején rejtett gombolású, a gombok két oldalán két-két bevarrás, smizli' Az ujja aljára és a fecskefarkos blúzaljára fekete gyári csipkét varrtak. (V. tábla, 1., a blúz hossza: 63 cm. Ltsz.: 57.1.2.) A másik két, hasonlóan szabott blúzunk lüszterbŐl készült. A kék lüszterből készült blúz eleje átmenős, közepére egy hólt, két szélére egy-egy bevarrást tettek. Egyébként szabása megegyezik az előbbivel, ujján és a blúz alján szintén csipkedíszítós van. (V. tábla, 2., a blúz hossza: 72 cm. Ltsz.: 59.10.1) A fekete lüszterblúz szabása egyező az előbbiével, eleje ennek is átmenős, azonban itt a középső hói mellett három-három bevarrás, lerakás van. Ennek a blúznak azonban az a különleges díszítése, hogy az állógallértól a mell magasságáig egy fekete csipke-lap van rádolgozva. Ennek a blúznak is csipkedíszítést varrtak az aljára és az ujjára. (V. tábla, 3., a blúz hossza: 72 cm. Ltsz.: 59.10.1.) Korabeli fényképek tanúsága ós az adatközlők szavai szerint a leggyakoribb viselet volt a különböző színű blúz és szoknya együttes viselete. Legkedveltebb volt a dohányszínű szoknyához kék testhezálló, barna szoknyához meggyszínű, vagy bordó blúz, nyárra pedig rózsaszín, vagy sárga. A különleges alkalmakra készített ruhák azonban rendszerint egyszínűek voltak. Ünnepélyes alkalmakra, kinekkinek a lakodalmára is rendszerint készült ruha, ez azonban mindig egyszínű volt. Részletes leírását az alkalmi ruháknál közöljük. с Fejviselet Hajviselet. A pentelei lányok a hajukat nem hordták leeresztett fonatban, hanem kontyot viseltek. A hajukat középen elválasztották, elöl, kétoldalt bepödörték, két fonatba fonták és a fonatokat hátul keresztbevették. A fejük búbja ós a tarkójuk közé kontyfésűt tűztek és erre tekerték rá a fonatokat. így kerekkonytyot kaptak, amely a tarkó aljától majdnem a fejbúbig terjedt. Görnbölyűkontynak hívták ós igyekeztek minél nagyobbra növelni, fonni. A lányok a konty alá fekete, vagy sötétkék szalagot tettek, amelyet a fejük tetején, pontosan a választékon kötöttek csokorba. Ez a szalag nem tartotta a kontyot, csak díszül szolgált. A lányok feje csak a nagyobb munkáknál volt bekötve, egyébként hajadonfőtt jártak. A menyasszony hajviselete ugyanolyan gömbölyű konty, mint általában a lányok, asszonyok hajviselete. Ezért, a lakodalomban nem is beszélnek kontyolásról, hanem csak a menyasszony áföltöztetóséről. A menyasszony fejviselete tarka művirág-koszorú volt, melyet az üzletben vásároltak készen. A múzeumban levő menyasszonyi koszorú (XI. tábla, Ltsz. : 59.14.1.), legtöbb virágja gyöngyvirág, ezenkívül tarka virágok, üvegvirágok, csillogó rezgők díszítik. A két végén fehér szalagcsokor van. Menyecskekendő. Mikor a menyasszony átöltözik a menyasszony tánchoz, akkor kerül először a fejére a menyecskekendő. A gömbölyűkonytra került a jellegzetes menyecskekendő. Ez tisztaselyemből készült és fekete színű, mert ünnepi viselet. Ezzel a kendővel csak a kontyot kötik be. A konty tetejére ráfektették a kendőt és a két c3Ücskét szépen ráncolva vezették le a konyt oldalán. A két csücskét úgy kötötték meg kettős bogra, hogy a két fül magasságában elől is jól látható legyen. Az alsó kendőcsücsköt visszahajtották a bogra. Az egész kendő így megkötve, fejkötőre emlékeztetett. Nem mindenki tudta szépen megkötni : voltak ügyes asszonyok, akik a menyecskéknek szépen tudták megkötni az alsókendőjüket és hozzájuk jártak a fiatalasszonyok, hogy kösse ki a fejüket. (Azért hívták kikötésnek ezt a fajta kendőkötóst, mert a fej nagy részét szabadon hagyta, csak a kontyot takarta el.) A megkötött kendőbe papírt tettek, hogy jobb tartása legyen, ne kelljen mindennap újból kötni. így két-három napig is elég volt az egyszeri megkötés. A menyecske csak a bálban, vagy a ház körül mutatkozhatott alsókendőben. Az otthoni, vagy utca alsókendő pirosbabos, vagy bécsi piros, vagy törökös piros, a kendő mintája szerint, de a bálba, vagy lakodalomba felvett alsókendő, vagy menyecskekendő mindig fekete selyem volt. (IX. tábla, 1.) A múzeumbanlevő fekete selyem menyecskekendő 62,2x61 cm nagyságú, Ltsz.: 54.116.1. Felsőkendő. A menyecskekendő, vagy alsókendő tetejére kötötték a fősőkendőt, vagy selemkendőt. Ezek nagy változatosságot mutattak, a legkülönbözőbb színben készült gyári színes selyemkendők voltak, rendszerint több színűek, és színt játszóak. Többnyire brokátselyemből készültek. A négyszögletes kendőket sarokra hajtották és úgy kötötték a fejükre. Evvel a felsőkendővel a menyecske az egész hajat betakarta és természetesen a menyecskekendőt is. A két csücskét az álla alatt kötötte meg két bogra. Utcára, vagy templomba menet a fejét felsőkendővel is mindig bekötötte. A menyecske ezeket általában nászajándékba kapta ós minél módosabb volt, annál több vasárnap tudott más-más kendőben menni a templomba. Színük igen változatos. Amíg fiatal a menyecske, minden színűt hordhat, csak lassanként, korosodva, visel sötétebbet. Múzeumunkban is van több különböző színű kendő: dohányszínű, kék, piros mintával (Ltsz.: 57.2.1.), vagy sötétkék alapon lila mintás (Ltsz.: 56.18.4.), bordó kendő, szintjátszó alapon piros, zöld, sárga, fehér mintával (Ltsz. : 55.8.1.) és fekete alapon lila, zöld mintával (Ltsz.: 56.3.8.). A mindig más színű kendő viselése változatosságot, színt adott a menyecske, vagy a már nem egészen fiatal asszony öltözködéséhez. Ha megöregedtek már csak fekete kendőt viseltek, ilyenkor azonban már csak az ünnepi kendő készült selyemből, otthonra már csak fekete pamutkendőt kötöttek a fejükre (Ltsz. : 59.10.9.). F i t у u 1 a. Az idősebb asszonyok, akik már a menyecskekoron túl vannak, a felsőkendő alá már nem selyem alsókendőf kötöttek, hanem fityulát tettek kontyuk fölé. A fityula jobbára sötétkék kartonból, pamutvászonból készült, teteje kerek lap, amelyet az oldalán szélesen rávarrtrész tart meg a konty on. (Ltsz.: 59.

1.5.) (IX. tábla, 2.) A fityulát vászonnal bélelték ki, a bélés és az anyag közé papírt varrtak, hogy jobban tartson. Az idősebb asszonyok ilyen fityulában dolgoztak otthon, a ház körül. Ennek a megkötése nem volt körülményes, mint a menyecskekendőé, csak fel kellett tűzniük egy gombostűvel a konty ukra. Gyöngyös fityula. A gyöngyösfityulát a századforduló idején ólt fiatalasszonyok viselték bálba, lakodalomba menet. Aki egyszerűbb, szerényebb menyecske volt, megelégedett a menyecskekendővcl, de a módosabbak gyöngyös, vagy pikkelyes fityulát vettek fel a bálba. A múzeumban levő gyöngyös fityula anyaga fekete selyem, fekete klottal bélelt és minden részébe papírt dolgoztak bele. A fejre simuló részt gazdagon díszítették fekete és arany gyöngyökkel, a fejtetőre kerülő kerek részen pedig fekete gyöngyök és pikkelyek, (fiitterek) vannak. Ismertek olyan fityulák is, amelyeken a pikkelyek aranyosak voltak, de ilyen darab nincs a múzeumban. A fekete selyem alsókendő volt az általános viselet. Amikor rájöttek a fityula célszerűbb voltára, ti. hogy nem kellett a megkötésével annyit vesződniök, mint a menyecskekendőével, — egycsapásra általánossá vált. Mivel a menyecskekendő utódja és részben pótlódarabja, anyagában, színében, szabásában megyezett annak jellegzetességeivel. Színe általában fekete volt. Legdöntőbb volt a fityula szabása. A konty felé elkeskenyedő részén egy kis csücsök visszahajlik és magára a fifyulára rávarrott, pontosan utánozva a megkötött menyecskekendő hasonló részét. (A gyöngyös fityula — elterjedésének kezdetén — csak a jobb módúak viseletéhez tartozott, csak később, általánosabbá válásával lett a szerényebb anyagiakkal rendelkezők ruhadarabja is. (IX. tábla, 3.) Ma már a gyöngyösfityulával nem találkozunk mint élő viseleti darabbal, mert a mai menyecskék, — már nem járnak viseletben. Ezeket a darabokat is csak a idősebb asszonyoknál találhatjuk meg, természetesen már csak a szekrényben, félretéve, esetleg halóruhának megőrizve. 220