Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Pentelei női viselet. XV, 1974. p. 217–236.

d. Vállkendők és kézbevaló-kendők. Vállkendők. A századforduló táján^ a vállkendők egészítették ki a fiatalasszony öltözékét. Általában 4 — 7 kendőjének kellett lennie egy menyecskének : egy selyem, egy ternó, vagy kasmir és egy téli posztókendő vagy egy cibelin. Akinek jobb módúak voltak a szülei, azt kéthárom ternó és selyemkendővel is ellátták, de posztókendője annak is csak egy volt. Mindegyik kendő rojtos volt, a selyem és a kasmirkendő selyemrojtos, a posztókendő pedig magarojtos. Ez utóbbit saját szálával rojtozták. A nagy négyszögletes vállkendőket sarokra hajtották, háromszögletűre. A nyakukba terítették, a vállukon a ráncokat hurkákba elrendezték, a rojtok egészen elborították a vállukat. A kendőt elöl a mellükön keresztbevették, hátul a sarkát felemelték ós alatta megkötötték a kendő két csücskét. Mikor megkötötték a kendőt, „azt szétterítették a farukon ós úgy engedték le a kendő sarkát." Nyáron viselték a selyemkendőt, az átmeneti időben a ternókendőt, télen pedig a posztókendőt, vagy cibelinkendőt. Ha nagyon fáztak, nem a vállukra terítették a kendőt, hanem a fejükre. Ekkor is hátul kötötték meg, éppen úgy, mint mikor a vállukra terítették. A ternókendőt a századfordulón úgy is viselték, hogy nem a blúz fölé terítették, hanem alája vették fel. Mielőtt felvették volna a majkót, a vállukra terítették a kendőt és erre vették fel a blúzt. Természetesen a széles rojt hátul kilátszott a blúz alól. A múzeumban levő két ternókendő egyszínű fekete, a rájukvarrt selyemrojt is fekete. Szélessége: 143,5 cm, hossza: 151 cm, ill.: szélessége: 94 cm, hossza: 89 cm. (Ltsz.: 59.16.1. ós 55.8.1.) A vállkendő-féléket hagyták el legelőször a viseletből. Kézbe való-kendő. A kendők sorát a kczbevalókendők zárják le. Ezek voltak a keszkenyők. Anyaguk fehér gyolcs. Körben karéjosan hímzettek. A múzeumban levő darabon a karéjokban lyukashímzóssel egy-egy szőlőfürt van kivarrva. Mind a négy sarkában van egy-egy minta, mind a négy más. Ezeken a sarokmintákon a lyukashímzés váltakozik a laposhímzéssel ós itt már piros színű fonállal is dolgoztak rajta. (X. tábla) Bálba, mulatságba, lakodalomba, de még templomba sem mentek el soha keszkenő nélkül. Templomba menet az imakönyvvel fogták össze. Ha mulatságba mentek a keszkenőből legényfogókendő lett. A leány két átlós csücskénél fogta meg a kendőt ós azzal fogta meg a legény vállát tánc közben. így a kendő a legény hátára került. Ezek a keszkenők igen becses példányai a múzeumnak, mert vidékünkön nagyon kevés a kézimunkával díszített viseleti darab. Az ismertetett kendőbe hímezve évszámot is találunk, 1891-ben készült, s készítője monogramját is belehímezte: K. J. Körösi Julianna készítette. Mérete elég nagy. 78x60 cm, A keszkenők általában mind nagyok voltak. (Ltsz.: 54.69.1.) Gyöngy. Asszonyoknak, leányoknak egyaránt kedves díszük volt a gyöngy. Öt-hat soros színes gyöngyöket viseltek. Természetesen szépen mutatott a magasnyakú blúzokon a soksoros, színes gyöngy. Minden ruhához más színű szalaggal kötötték meg hátul a nyakukban. Ha a fiatal asszonynak már gyerekei voltak, akkor a gyöngy viseletet már illett elhagyni. e. Lábbeli Télen csizmát hordtak. A XIX. sz. végén a fordítós csizmát hordták, a századfordulótól pedig a kemónyszárúakat. Mindkét fajta csizma fekete volt. A csizmába kék flanellból készült kapcát húztak. Ez puha volt és meleg. Nem szegték be, hogy ne törje a lábukat. Télen az asszonyok egész nap, otthon is, az utcán is csizmát hordtak. Szükségük is volta meleg, tartós lábbelire az otthoni házimunkához, az állatok ellátásához ós az udvar rendbentartásához. Nyáron mezítláb jártak. Előfordult az is, hogy vasárnap is csak mezítláb mentek, ha nagyon szegények voltak. Arra már a legidősebb adatközlők sem emlékeznek, hogy nyáron, vasárnap, csizmában lettek volna. Már csak arra emlékeznek, hogy a régi cipő, amelyet vasárnap húztak fel, milyen volt. Vagy háromfűzős félcipőt vettek fel, vagy, hosszúszárú bársony cipőt. A bársonycipők, bokrosak voltak. A cipő orra a kapliig és a kissé magasított sarok fekete lakkból készült. A szélénél a fekete lakk ki volt luggatva és ott piros lakk látszott át. A cipőfűző melletti részen is így volt díszítve. Azonkívül kétoldalt sárgaréz ringliket vertek rá. Nem fűzték a cipőt, hanem a ringlikbe beakasztott cipőpertlivel húzták össze. A cipőfűző színe megegyezett az alsó lakk díszítés színével.( Az ismertetett cipőnél pl. piros.) Voltak piros és kék színnel díszített cipők és ezekbe piros, ill. kék színű pertlit fűztek. A fűzőt nagy bokorra kötötték és az vissza lógott a cipő orrára. Ha nem volt a cipőnek színes alsó lakkozása, akkor csak a fekete bársony ós a fekete lakk látszott rajta. Ehhez a cipőhöz fekete fűzőt használtak. Papucs. A papucs viselése nem volt általános. Tél elmúltával sokan viselték otthon, vagy a mezei munkához, de inkább csak a módos parasztok. Ok is az elkopott csizma szárából szabatták a susztercéh valamelyik tagjával a papucsukat. A nagy többség azonban a csizma levetése után már csak mezítláb járt. Aratóbocskor. Kivételt képezett az aratóbocskor, mert aratáskor azok is fölvették, akik egyébként mezítláb jártak, hogy a tarló fel ne sebezze a lábukat. Pentelón általában hegyesorrú aratóbocskorokat hordtak. Ezt is avult csizmaszárból készítették. Négyszögletes bőrből vágták ki, az egyik sarkát hegyesre összehajtották és a lábfejükön szíjjal fűzték össze. Sarka nem volt.Mióta nem viselnek aratóbocskort, azóta papucsban jártak ki az asszonyok a tarlóra. /. Téli felsőruhák Bélelt szövet testhözálló. A téli felsőruhák legegyszerűbb fajtája. Ez a szokásos szabással készített testhözálló volt, de szövettel bélelték, hogy melegebb legyen. Rendszerint fekete szövetből készítették. Téli posztókendő. A kendők között már ismertetett posztókendőt vették fel a majkóra, vagy testhezállóra, ha hidegebb volt. Ködmönke. A téli viselet egyik darabja volt a ködmönkeEzt vették a bélelt testhözállóra. Barna színűre kidolgozott birkabőr volt, féhasig ért, ujjatlan volt, hímzés nem volt rajta. Elöl gombolódott és testhezálló volt. Közelebbi részleteket nem tudtak az adatközlők mondani, mert ennek a ruhadarabnak a viselete szűnt meg leghamarabb. Ma már csak emlékezetből hallottunk róla. A helyi magyar szűcs is készítette, de az őszi vásárra Duna földvárról is hoztak Pentelóre. Akinek nem tellett birkaködmönkóre, az vastag posztóból csináltatott magának mellónyfélét, hasonlóan szabva, mint a bőrmellény. Egészen sima, egyszerű posztó, vagy gyapjúszövet mellényt ma is hordanak, ennek azonban kevés köze van &

r ködmönkéhez, inkább urbánus hatásra terjed újból az Óvárosban. g. Alkalmi viseletek Menyasszonyi ruhák a századforduló idején leginkább a meggyszínűt, dohányszínűt, barnát, bordót, zöldet viselték. Egy menyasszonyi ruha a századfordulón a következő volt : a blúz testhözállókónt szabott, elején a középső hólt két-két be varrás díszítette. A magas állógallér és az eleje húzottan, oválisán selyemmel bevont, melyet szalagszerűen vesz körül selyemrátét, középen csokorba összefogva. A blúz alján egy széles csíkban, az 22]