Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Pentelei női viselet. XV, 1974. p. 217–236.

a felsőszoknya ráncai egybeessenek az alsószoknya ráncaival. Amellett az alsószoknya csipkéinek, hímzésének is ki kellett látszania a felsőszoknya alól. A pruszlik befűzését is a lány édesanyja végezte, hogy a kellő formát megadja. A kötényt is ő kötötte a lánya elé, annak a ráncait pedig a felsőszoknya ráncaival kellett összesimítania. A terére bodrainak az elrendezése is ügyes segítőkezet kívánt. Majd a testhezállót úgy adta fel, hogy a terére csipkéje kilássák, a ráncokat összesimította, hogy a blúz farka libegjen-löbögjön. A gyöngy szalagjainak megkötése, a vállkendő rojtjainak elrendezése mind külön feladat volt. A menyecskék az öltözködésben egymásnak segítettek, ^agy idősebb rokonásszlonyt kértek meg rá, esetîeg anyósukat. Öltözetük elkészítésében a legnehezebb volt az alsókendő megkötése, de ezt, mint már említettük, mindig egy idősebb asszony tette meg nekik. Ahogy az idő múlott és az asszony öregedett, ruhája egyszerűsödött, annál kevesebb gondja volt a ruha finom, apró részleteinek elrendezésére. Arra azonban halálukig nagyon ügyeltek, hogy ruhájuk mindig gyűretlen legyen, de kiváltképpen kötényük. A ruhák eltevésekor, gondozásánál is ügyeltek erre. A szoknyákat összecsavarva, összekötve, két fülénél fogva akasztották be a szekrénybe. A kötényüket, vállkendőket, fejkendőket, keszkenőket gondosan összehajtva tették vagy a szekrénybe, vagy a ládába. FÜGGELÉK I. VARRNITANULAS Az önállóbb falusi életforma következtében mindenki azon igyekezett, hogy minél több ruhadarabot tudjon otthon elkészíteni. Az egyik adatközlő édesanyjára hivatkozott, miszerint jobb, ha megtanulja ő maga a ruha elkészítését, mert így, amit a varrónőnek kifizetnének, azért az összegért is valami ruhafélét tudnak vásárolni. Voltak azonban a faluban olyan asszonyok, akik valamilyen ruhadarab elkészítésében különösen ügyesek voltak. Az egyik ilyen parasztvarróasszony zsellérember lánya volt. Arra a kérdésemre, hogyan tanult meg varrni, a következőket válaszolta : „Saját magamtul tanultam. Ászt úgy vót, hogy a varráshó olyan vonzalmam vót. Azután összeszedtem a rongyokat babaruhának, ászt úgy varrtam, csináltam oan babaalakot és arra varrtam ruhát azokból a rongyokból. Azután fölmentem a Kálváriára, mert ott laktunk a Kálvária tövibe, fölmentem, asztán ászt néztem, hogy melyik agácahajtásnak van erősebb tüskéje. És akkor azt levettem és arra rászedtem a rongyot, és amikor már jó megtömörödött oan apróra, akkor levettem és a cérnát átfűztem. így történt a varrás. Mer a tűt nem szabad vót evennyi, mer akkor anyám nem talált vóna tűt, ha neki köll, el vertük-vittük vóna mind. Hanem így varrtam, mer az ösztön bennen vót. Aztán akkor már avval a tüskével, még ha elszakadt a szoknyám oldala, elhasadt, még azt is összevarrtam vele. Cérnát hama hajtottunk. Vót anyámnak olyan nagyobb spulnija, abbul hajtottam, azt nem vette annyira észre, annyira nem titkulta el. Később azután, amikor már nagyobb vótam, vótam olyan 11 éves, akkor má megvarrtam a kisebb testvéreimre, ha elszakították valahun a ruhájukat. A tűhő akkor má szabad vót hozzájutni. A ruhájukat megfótoztam, mer anyám dógozni járt és asztán nem igen ért rá. így megvarrtam. Később aztán megfigyeltem, hogy hogyan áll az a ruha a másikon, hogyan is van esetleg vágva és akkor ászt utánoztam. így kézi varrással megvarrtam a teljes újat is. Varrógépet 1929-ben vettünk. De én azelőtt is mindent má megvarrtam kézzel. Úgy kezdtem férfiinget varrni, hogy az én uram nagyon pedáncs az ingnyakra, nagyon jól álljon mindenhogyan és ón az egész inget megvarrtam kézzel. De nem így, ahogyan most vannak, hanem szokták ezt az elejit nagyon kizámedlizni, még ászt is megvarrtam. Direkt vettem gépcérnát és azzal megvarrtam és megtűsztem úgy, hogy aki meg nem fordította a baloldalát, nem tudta észrevenni, hogy az nem géppel van varrva. Úgy megvarrtam. Hát űtülle (a férjétől) kérdezték meg, hogy ki varrja az ingit. Azt mondta, hogy a feleségem. — Van gépje ? — Nincs, kézzel. — Az nem igaz! De aztán, — mikor megfordították, meglátták, hogy tényleg kézzel van varrva, akkor hoztak nekem varrni valókat, hogy varrjam meg. — Én nem varrom meg, én ászt nem tanultam, ón ászt nem vállalom, mer erontani nem akarom, .De így jó lesz, de úgy jó lesz, erővel rámhagyták és úgy akkor varrtam. Természetesen, hogy vigyáztam, nagyon vigyáztam, hogy el ne rontsam, ós akkor így sorba megvarrtam mindent. Pénzt attak érte, megvarrtam 15 forintért egy inget, vagy blúzt, vagy egy egész ruhát harminc forintért. Hogy énnekem is legyen, meg azór ne nyúzzak meg senkit se. Mindent megcsinátam, még a férfinadrágokat is, mer az is nem tetszett neki, (az urának) ahogy a szabó megcsinálta. Azt is énnekem köllött. Hál asztán enné fogva mindenre figyeltem. Ágyruhát is varrtam. Csak má sajnos, remeg a kezem, nem tudok befűznyi a tűbe se igen. Különben is olyan gúzson jár az egészségem, hogy." így hangzott egy varróasszony vallomása. Ma már, az idős varrónőkkel együtt, lejárt a bőszoknyák ideje is. A negyvenéves asszonyok közül sem jár már senki ebben a viseletben. A mai bőszoknyás viselet, szavaik szerint olyan iparosos. Hiszen, akik a divatban újítóként szerepeltek azok éppen az iparosok voltak. A gazdagabbak, módosabbak és a közpes tehetségűek őrizték meg legjobban mindig a hagyományosabb viseletet, mert a zsöllóreknek, nincsteleneknek olyannal kellett beórniök, amilyen jutott. A mai bőszoknyás viseletet azok, akik még hordják, gazdaságosabbnak tartják, szerintük ugyan jóval olcsóbb az „egyberuha", de amennyivel olcsóbb, annyival több kell belőle. Véleményük szerint az egyberuha csak egy nyárig tart, mert ha egy nyáron megsüti a nap, akkor már nem nevezik többé ruhának, míg a bő szoknya harminc év múltán is szoknya. II. A PENTELET NŐI VISELET SZAVAI Alsókendő A menyecskék fejét hátrakötő selyemkendő. Otthonra babos, pirosbabos, törökös-piros színűek. Bálba, lakodalomba fekete tisztaselyem Bevarrás a zámedli vagy smizli elnevezéssel azonos díszítés a ruhán. Bíróné-mellény Szüreti bálban viselt ruhadarab. Fekete selyemből készített mellény, melyet felsőruhának használtak, csipkével, üveggyönggyel díszítették. A szüreti bál bírónójának megkülönböztető viselete volt. Blúzajja Másik nevén terére. A blúz bodros derékrészót kitartó kikeményített fodor. A szélén csipke, vagy horgolás, melyet még külön is kikolmiztak, hogy szebben lássók ki a blúz alól. 223