Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Tanulmányok – Abhandlungen - Bodrog György: A jobbágyság kisnemesi szövetségesei az 1514. évi parasztfelkelésben. XIII, 1972. p. 185–194.

Weres Gergely ügyét, aki még a parasztoknak is úgy „segített", hogy azt adandó alkalommal a nemesség érdekében tűnőnek magyarázhassa és mihelyt alkalom nyílt rá, Huszt várába szökött. (Bár lehetséges, hogy a már említett személyi bosszúról van szó, de ez a kevésbé valószínűbb.) Az ilyen esetekben általában a vizsgálatok során a vádlottnak sikerült tisztáznia magát. Azok a nemesek, akik önként vagy legalábbis többé-kevésbé önként csatlakoztak a parasztokhoz — katonai tapasztalataikból kifolyólag — ott többnyire vezetők lettek. így nem feledkezhetünk meg magáról Dózsáról sem (amin nem változtat az, hogy Dózsát Bakócz jelölte ki), azonkívül Nagy Antal sárközi nemesről, aki a bácsi felkelők vezére volt és a Mihály nevű nemesről (barátról?), aki amellett, hogy ágyúkat adott a parasztoknak még kezelésükbe is begyakorolta őket és aki szintén — éppen emiatt — a vezérek közé került. De minden bizonnyal a többiek pl. a Vethésyek, Gyakfalvyak is vezető posztot töltöttek be a parasztok között. Nem lehetett jelentéktelen azoknak a nemeseknek a száma sem, akik a parasztháborúban lényegében az anarchia egy számukra kedvező formáját vélték felfedezni és az alkalmat ki is használták. Elintézték személyes sérelmeiket, bosszút álltak a nagybirtokosokon, vagy szomszéd nemesi társaikon, raboltak, fosztogattak. Nem akarták elszalasztani a kedvező alkalmat arra, hogy a zavarosban halásszanak. Ilyen eset pl. Kispericsei Nagy Györgyé Szabolcs megyéből, aki vért ugyan nem ontott, de a fosztogatást annál alaposabban végezte (Orsolya asszony a plébánia kifosztásáról, Gorbai Mihály tanú lólopásról tud), majd mikor a parasztok ügye válságosra fordult, ott hagyva őket, hazatért. Nyilvánvalóan ez nem egyedüli eset. A kisnemesség egy része azonban nem emiatt csatlakozott a parasztokhoz. Arra nézve, hogy miért meglehetősen megoszlanak a vélemények. А с s á d y a szegényebb nemesség, különösen az egytelkesek, a parasztság mellé állásáról szólva, kiemeli azoknak igen súlyos anyagi helyzetét, azt, hogy a feudális anarchia nyomorba döntötte őket. Szabó István a kisnemességnek (és a mezővárosoknak, papságnak, diákságnak, hajdúságnak) a parasztság mellé sodródásában annak jelét látja, hogy a földesúri-nemesi hatalom ezekre is nyomasztólag nehezedett. Márki Sándor a máramarosi nemességről szólva kiemeli, hogy az itteni nemesi családok nemességének kora még alig egy-kétszáz évre nyúlott vissza és szoros rokoni kapcsolat fűzte őket össze a jobbágyi családokkal, és vagyonilag is igen közel állottak hozzájuk. Г é j a szerint a csatlakozó kisnemesség „nemzeti sorsfordulót" akart, „történelmi vállalkozást" látott a parasztháborúban, azért csatlakozott hozzá, „sőt faji-nemzeti vonásokat" is hangsúlyozott, ugyanakkor azonban az egytelkes nemesekről szólva, rámutat azoknak a paraszti sor felé való süllyedésére is. Székely megállapítja, hogy azok a nemesek álltak a parasztság mellé, akiket a nemesség „széthasadása" sodort oda, de nem szilárd szövetségesek, a döntő pillanatban megtántorodnak. Az egyetemi tankönyvben Máramarosra vonatkoztatva a városok (bányatulajdonosok, kereskedő polgárok) és a kisnemesség ellentétéről, mint a parasztság mellé való állás egyik okáról beszél, a „magyar parasztháborúk 1437— 1514" с tanulmányában pedig arról szól, hogy az egyházi vagyon szekularizációjából akartak részesedni (valamint a városi lakosság hatalmát akarták megtörni.) Molnár Erik az egytelkes nemesekkel kapcsolatban megemlíti, hogy ezeket állami adóval jobbágy módra megterhelték, így az ok itt adott, a középbirtokosokkal kapcsolatban (pl. A Vethésy családot említi) azonban úgy látja, hogy azok a parasztháborúban csak a feudális anarchia egy formáját látták, az adott helyzetet igyekeztek kiaknázni, hogy visszafizessenek a báróknak hatalmaskodásaikért. Körülbelül ezek azok az okok, amelyek általában fennforogtak, bár természetesen területileg is és a köznemesség vagyoni rétegeiként is váltakozva. Nem beszélve itt а Г é j a által "nemzeti sorsforduló" és „történelmi vállalkozás ",

(57) valamint „faji-nemzeti színezet" fogalmak által jelölt téves ideológiáról, a fentemlített okok közül néhány nem egészen állja meg a helyét. Ilyen nem éppen helyes és alátámasztott pl. Székely nek az a megállapítása, hogy a kisnemesség az egyházi vagyon szekularizációjából akart részesedni és — más okok mellett — ez okozta csatlakozását a parasztsághoz. Az, hogy a parasztság ideológiájában éppen hogy felmerült az a gondolat, — bár csak egy forrás, Joannes Cuspinianus említi — hogy az egész országban csak egy püspöki szék maradjon, a többi pap pedig rangban egymással egyenlő legyen, a püspöki földeket osszák ki a plébánosok közt, a megmaradó részt pedig a köznép között; a gyakorlatban még nem válthatott ki olyan hatást, hogy a kisnemesség emiatt csatlakozzék a parasztokhoz. Ha pedig így lett volna, akkor feltétlenül tudomásunk lenne a kisnemesség által az egyházi birtokokon történő földfoglalásokról, ilyenekről viszont nem beszélnek a források, úgyhogy ez az ok legfeljebb feltételezésként szerepelhet. Sokkal lényegesebbek azonban azok az okok, amelyek magában a kisnemesség, különösen az egytelkes nemesség gazdasági helyzetében, illetve a jobbágyokhoz fűződő kapcsolataiban rejlenek. A kisnemeseket konkrétan ezeknek az egytelkes ún. parasztnemesi rétegét az állam igyekezett megadóztatni, sőt meg is adóztatta. Mátyás az állami adóalap kiszélesítésén fáradozva már kiterjesztette rájuk is a kamarahaszna, illetve a rendkívüli adó fizetését. Bár ebben a kérdésben erős küzdelemre ke(57) FÉJA G., Dózsa György művében használja ezeket a kifejezéseket. Kétségtelen, hogy az 1514. évi parasztháború történelmi „vállalkozás" volt, de nem olyan tulajdonságokkal, amilyenekkel ő felruházza. (Pl. „Faji-nemzeti" színezetről beszél azzal kapcsolatban, hogy Békésben Dózsa azt hirdette, hogy ő kapja meg az idegen Brandenburgi György birtokait. F é j a szerint Dózsa „forradalmi agitációja" „az idegenek elleni gyűlöletet" felhasználva késztette csatlakozásra az itteni köznemességet.) 13 Alba Regia 193