Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)
Tanulmányok – Abhandlungen - Bodrog György: A jobbágyság kisnemesi szövetségesei az 1514. évi parasztfelkelésben. XIII, 1972. p. 185–194.
rült sor a megyei nemesség ós a király között, a gyakorlatban valószínűleg az állami adópolitika diadalmaskodott. Erre mutat pl. az is, hogy az Ernuszt-féle összeírás készítésekor az egytelkes nemességet is figyelembe vették. Ha pedig az ilyen irányú adópolitika valóra vált, akkor az állami adót, ha a király nem is tudta beszedni (az Ulászló korabeli állapotokat figyelembe véve) beszedte a magánföldesúr. Ebben az esetben valóban nyomasztóan terpeszkedett el a földesúri hatalom a nemesség e rétege felett. Az egytelkes nemes és a jobbágy így valóban nagyoл közel kerültek egymáshoz, úgyhogy ebben az esetben természetes, hogy e kisnemesi réteg a parasztfelkelésben a parasztok mellé állva, igyekezett lerázni magáról ezeket a terheket. De ha az állami adó kiterjesztése nem is volt ilyen mértékű, a kisnemesség és a jobbágyság között, — éppen ott — szükségszerűen — ahol a kisnemesség a legnagyobb számban állt a parasztok mellé, Máramarosban, Ugocsában — a különbség csekély volt. Az egytelkes nemes, aki parasztsorban élt, munkáját önmaga, jobbágyi munkaerő nélkül végezte, sokkal közelebb állt a parasztokhoz, mint azokhoz a gazdag nemesekhez, akikkel — Werbőczi szerint — jogilag teljesen egyenlő volt. De a tulajdonképpeni kisbirtokos nemesség is közel állt a parasztsághoz (sokszor csak 1 — 2 jobbágya volt), (58) ugyanakkor esetleg rokonsági kötelékek is fűzték ahhoz, családja nem volt régi nemes (ez Máramarosra vonatkozik), nem fejlődött ki benne az a nemesi gőg, amely a későbbi századokban annyira jellemző lesz a nemesség egészére. Helyzetét a nagybirtok és helyenként a városok hatalma nehezítette meg és az árutermelésbe sem kapcsolódhatott, szűk anyagi lehetőségei miatt. így a paraszfelkelésben a nemesség szegényebb rétegei a parasztság mellé álltak, hogy a nagybirtok és helyenként a városok fokozódó hatalmát megtörjék, anyagi helyzetüket a parasztság harcához kapcsolódva javítsák meg. A középbirtokosok esetén azonban ezek az okok nem állhatnak fenn, itt vagy az anarchia kihasználásáról van szó, vagy — ami a társadalmi harcokban egyes személyeknél nem egyszer előfordul — osztály érdekeik feladásáról, arról van szó, hogy egyes személyek saját társadalmi helyzetükkel meghasonulva, tudatilag átalakulva, egy másik társadalmi osztály, réteg vagy csoport ügyének szenvedélyes támogatójává lesznek. így bár teljes mértékben és minden egyes esetben nem tudjuk felderíteni azokat az okokat, melyek a kisnemesek jó részét a parasztháború ügyének támogatására bírták, azonban a fentemlített okok, döntő módon gazdasági helyzetük romlása, másodsorban pedig a parasztsággal még élő elég erős kapcsolataik lehettek az alapvetőek. A győztes földesúri hatalom a parasztok mellé álló nemesekről sem feledkezett meg. A „vad országgyűlés" 33.— 34. —35. és 36. törvénycikkei őket büntetik, miután megkülönböztetik két csoportjukat az önként és a félelemből a parasztok mellé állók csoportját. (33. t. c.) A parasztháború után vizsgálatok sorozata foglalkozik a gyanúsítottakkal, tömeges birtokelkobzások és egyúttal birtokadományozások mutatják, hogy ki állt a paraszháború ügye mellet és ki ellene. Amíg a parasztokat támogató kisnemességet megfosztják birtokaitól, addig az ellenük fordulókat éppen ezekből jutalmazzák bőségesen. (Werbőczi pl. a Máramarosban elkobzott 36 nemesi birtokból 28-at kap meg a király iránt „mindenkor állhatatosan tanúsított húségéért", vagyis a parasztháború leverésében való érdemeiért.) A parasztháború után pedig a Tripartitum több évszázados uralma, a nemesi gőg uralma következik, amelynek első évtizedeiben a török hódításban érnek meg az 1514 előtti negyedszázados nemesi j)olitika és a parasztháború leverésének következményei. Nagyjából ennyiben foglalhatjuk össze a kisnemességnek, mint a jobbágyság szövetségesének szerepét az 1514. évi parasztháborúban. f Bodrog György (58) A 9. adatából következően Ugocsában 52 kisnemes kezén összesen 89 — tehát fejenként 2 sem — jobbágycsalád volt. A csatlakozó nemesekre vonatkozó adatokat legnagyobbrészt MÁRKI S., Dózsa György művéből vettem, felhasználva az általam említett Szirma y, Haan megyei monográfiákat, С s á n к i művét {Magyarország történeti földrajza) stb., Komáromy és Iványi regestáit (Történelmi Tár, 1897, ill. 1904.) Ezek idevonatkozó adatait azonban Márki teljesen kiaknázta. Felhasználtam még a következő pontosan nem idézett műveket: ENGELS A német parasztháború, MOLNÁR. E., A magyar társadalom története az Árpádkortői Mohácsig, ACSÁDY I., A magyar jobbágyság története. 194
