Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Tanulmányok – Abhandlungen - Bodrog György: A jobbágyság kisnemesi szövetségesei az 1514. évi parasztfelkelésben. XIII, 1972. p. 185–194.

délyből jött „szelíd jellemű nemes", vagy barát, aki néhány ágyút is ajándékozott nekik. Ezért őt a vezérek közé választották, Mihály az ágyúk kezelését is megtanította a parasztoknak. (Bár ebben a korban a javadalom nélküli papok nagy része és a diákok is fegyverrel jártak, mégis valószínű, hogy az ágyúk kezelését ilyen jól ismerő ember nemes lehetett.) Békés megyében álltak a parasztok közé Varsányi Gergely és Nagy Demeter nemesek, akik Kamuton voltak birtokosok. A Duna—Tisza közén tevékenykedő parasztseregek egyik vezetője Nagy Antal sárközi nemesember volt, valószínűleg a Kalocsa környéki Fajszról. Végig hősiesen küzdött a parasztok élén és amikor elfogták, és társaival együtt Budán a vesztőhelyre vitték őket, magyarul dalolva mentek a halál elébe.

(54) A parasztok mellé csatlakoztak és átadták azoknak Valkó várát, ha talán kénytelen-kelletlen is Bánffy Péter és Bánffy András gazdag nemesek, amiért a király javaikat 1514. december 4-én Bánffy Jánosnak adományozta.

(55) A Maros jobbpartján levő csálai várat védő három nemes Györké Zsigmond, Ivánházi Vámos Gergely és Németi Barócz György egyetlen puskalövés nélkül adta fel a várat Dózsa ott megjelenő csapatainak, sőt beálltak a keresztesek közé s velük együtt tevékenykedtek a továbbiakban. Több vár feladás történt olyan módon, hogy nem egészen tisztázható, milyen okok következtében történt meg. A p arasztokhoz való átállás vagy csak a félelem és a vár nem védhetősége következtében, vagy pedig a parasztokkal való összejátszás révén ment végbe. Bodó Miklós Brandenburgi György őrgróf embere, aki 1512. január 20.-a óta voltLippa várának kapitánya, magához hívatta bátyját, Lajost (június 6-án) Sólymosról, vele evett-ivott éjfélig és csupán Fóris porkolábot hagyva a várban öt szolgával, június 7-ének első óráiban „becsületéről és esküjéről megfeledkezve" 40 lovassal nem annyira kiszökött, mint inkább kivonult a várból. Helyzetének mérlegelésekor azonban figyelembe kell vennünk, hogy csekély őrség és kevés pénz állt rendelkezésére a vár védelméhez. A polgárok egy részével az utolsó napokban segítségre szólította fel Szapolyai Jánost is. Hozzá küldött követével pár óra múlva találkozott. A követ, egy lippai polgár küldetése teljesítése közben Dózsa testvérével, Gergellyel akadt össze, akinek elmondván mi járatban van, az azt válaszolta, hogy őt meg Szapolyai azzal az üzenettel küldte Dózsa Györgyhöz, hogy semmit se tartson tőle, csak hajtsa végre, amit reá bíztak ; ő legkevésbé sem fogja akadályozni. A követ tehát bátran visszatérhet, nem kell Erdélybe mennie, mert hiszen Szapolyai és Dózsa egyetért. A lippai polgár erre visszafordult, akivel Bodó most azt a parancsot küldte Lippára, hogy Fóris porkoláb vagy alvárnagy Végh Istvánnak, mint Székely György emberének adja meg a várat, és senki másnak. A követ azután Véghgel együtt tért vissza Lippára. Fóris porkoláb kívánságuk hallatára rögtön átüzent Sólymos várába Prantner (54)Márki és Féja egyaránt megemlítik. (55) II. Ulászló 1514. december 4-én Budán kelt oklevele (IVÁNYI, Oklevelek az 1514. évi pórlázadás történetéhez Történelmi Tár, 1904.) várnagynak, hogy jöjjön azonnal segítségére, mert ő különben nem tarthatja tovább a várat. Prantner Csucsy vajdát küldte át kellő hatáskörrel felruházva, amikor azonban az megérkezett, arról értesült, hogy Fóris porkoláb az alvárnagy János deákkal már levelet íratott Dózsához. Megírta, hogy kész feladni a várat, ha biztosítják a lakosság életét és vagyonát. Ezzel egyidőben a tanács és a község egy kocsi ruhát s más ajándékokat küldött Dózsa György számára s egyúttal a várost is feladta. Ilyen körülmények között Csucsy nem maradhatott tovább, hanem azonnal visszatért Sólymosra. Két órával ezután Dózsa György „a keresztesek nagy seregével" már átkelt a Lippát övező vízen s nemcsak a várost vette át, hanem a várat is hódoltatta. Később az őrgróf Bodó és Künisch Mátyás udvari káplánja ellen — aki Sólymos várát adta fel a parasztoknak — vizsgálatot indított, melynek végeredményéről azonban nincs tudomásunk.

(5<i) A parasztok Becse másképpen Becskerek vára alatt is megjelentek — ez a vár feküdt legközelebb Temesvárhoz — ahol akkor Szokolyi János, a király kamarása tartózkodott. Mihelyt a parasztok a vár alá érkeztek, várnagya Kerey Simon vagy árulásból vagy csak félelemből, az összes tisztekkel és cselédséggel egyetértve először letette a várnagyi tisztet és a vár kulcsait átadta Szokolyinak, azután a szolgálattevőkkel együtt kiment a várból. Szokolyi egészen magára maradt, elesége sem volt elég, tudta, hogy a királyi sereg csak a kelleténél későbben érkezhetik meg, a veszedelem ott tartózkodó hozzátartozóit pedig egészen kétségbeejtette. Eközben a parasztok a vár alá jöttek, Szokolyinak és házanépének biztonságot és szabadságot ígértek, ha velük egyezséget köt. Szokolyi kiment velük tárgyalni. A parasztok azt ígérték, hogyha a várat feladja kiszolgáltatja fegyvereit, lovait, drága ruháit, akkor Dózsától teljes szabadságot eszközölnek ki számára. Szokolyi teljesítette kívánságukat, azok azonban elfogták és megkötözve vitték Dózsához, aki szintén a legszorosabb őrizet alatt tartotta, és ki akarta végeztetni, de 3 — 4 nap múlva a vajda megérkezett, így Szokoly kivégzésére nem került sor. Szokoly ezt maga beszélte el így a királyi tanács előtt, amely némi fontolgatás és tanácskozás után elismerte ártatlanságát és erről igazoló iratot adott. Ezek a nemesek azok, akik csatlakoztak vagy akikkel kapcsolatban felmerült, hogy csatlakoztak a parasztokhoz. Az 1514. évi 33. t. с a parasztság mellé álló nemeseket két részre osztja, az önként és a félelemből csatlakozókra. Azok a nemesek, akik félelemből csatlakoztak a parasztokhoz, vagy azért, mert elfogták őket, vagy mert várukat körül fogták és nem volt reményük annak sikeres megvédésére, csak életük megmentése végett, csak látszólag csatlakoztak hozzájuk, azok céljaival semmilyen belső közösséget nem éreztek. Az ilyenek igyekeztek úgy forgolódni, hogy bántódásuk ne essék és az első adandó alkalommal megszöktek és hűségükről biztosították a nemességet. Ilyen esetként foghatjuk fel Sásvári (56) MÁRKI S., о. c, 274- 76. 192