Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS ÉS ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK DUNAPENTELÉN I. KONYHA ÉS ESZKÖZEI A XIX. század fordulójáig Dunapentelén az úgynevezett alföldi háztípus volt az általános. Ebbe a házba egyetlen ajtón át lehetett bejutni a tornácról. A belépő a pitvarban találta magát, amelyből szembe a konyhába lehetett látni a félköríves nyíláson keresztül; míg jobbra balra egy-egy ajtó vezetett az első és a hátsó szobába. Tüzelőszerkezet csak a konyhában volt: nyitott kéményes szabadtűzhely állt a konyha két oldalfalánál, amelyekről egy-egy kemence szájon keresztül lehetett fűteni a szobákban levő zárt kemencéket. A hátsó szobában, — amely a voltaképpeni lakószoba volt — jellegzetes szögletes, aránylag kisméretű kemencét találhattunk. Az első szobában nem kemence, szemeskályha szolgált a fűtésre. Általában a szabad tűzhely kiszélesedő tűzpad volt a kemence szája előtt. Egyik tűzpadhoz épült a katlan, amelyben a vasfazok állt. A főzés a tűzhelyen történt, míg a sütés a hátsó-szoba kemencéjében. Ez utóbbira nem sok példa van területünkön. Eltekintve azoktól a hosszan fövő ételektől, — bab, káposzta, kukorica, — amelyeket valóban a kemencében kellett elkészítem, nem volt szokásban a kemencében való főzés. Ezek a főzések is inkább alkalmi jellegűek voltak, közös hosszantartó munkák alkalmával éltek vele, mint pl. a tollfosztás, vagy a fonás. A tűzhely főzőeszköze a háromláb. Emlékezetben őriznek még olyan cserépháromlábakat amelyek egybe voltak építve a cseróplábassal, azonban ilyenekkel a gyűjtések alkalmával már nem találkoztam. A későbbiek során használtak olyan vasfazekakat is, amelyek — a cserépháromlábak utódaként — egybe voltak öntve a vaslábassal. Általánosabban használt darabok voltak a vaslábak, vagy vasháromlábak. Ezeket a háromlábú, háromszögletű vagy kerek kovácsoltvas állványokat a cserépfazekak alá tették ós így főztek. A vaslábak még akkor is használatban voltak, amikor az öntött vasedény már kiszorította a cserépedényeket. A fazekak közül a laposfenekű fazéknak a t о t y a fazéknak volt a vasláb a kiegészítő eszköze, míg a gömbölyű fenekű fazekakban úgy főztek, hogy a szabad tűzhelyre állított edény köré rakták a tüzet. A kemencéhez a szénvonó, a pemet és a lapát volt a kiegészítő tartozék. Mindkét tüzelőnél a szabadtűzhelynél és a kemencénél egyaránt használatos volt a parázs igazítására, kivételére szolgáló vas csíptető és a piszkavas vagy piszkafa. A használaton kívüli cserépedényeket a pitvart és a konyhát összekötő félkörívben elhelyezett fazekaspadra tették ki. Az edények esztétikus elrendezése egyben a konyha díszítését is szolgálta. A konyha belső falívében volt a vizeslóca helye, s rajta a víztároláshoz és vízmerítéshez szükséges fa, a későbbiekben pedig cserépedényekkel. A pitvar két oldalán az ajtók között egyik oldalon a kászli a tányórossal, a másik oldalon pedig a stelázsi foglalt helyet. Mindkét bútordarab a konyhában használatos edények és kisebb mennyiségű, a főzéshez használt ételneműek, valamint a kézihasználathoz szükséges savanyúság, lekvárfélék raktározására szolgáltak. A századforduló idejéig, de méginkább e század húszas évekig a nyitottkéményü konyhában történt az év minden szakaszában a főzés. A gazdasági helyzet megváltozásával és azzal a szükségszerűséggel, hogy a lakószoba egyben a konyha szerepót is betöltötte, ebben a kérdésben is gyökeres változás törtónt. Amint egyre kevésbé főztek az asszonyok a nyitott konyhában, egyre inkább átépítették a házakat is. A lakószoba kemencéje elé rakottsport építettek és így egyben megoldották a főzés és a lakás fűtésének problémáját is. Ez a rakottspór olyan zártjellegű tűzhely volt, amelyet téglából, vagy maradék kályhacsempéből építettek, tetejére vasplatnit tettek. A füst elvezetését a kemencén keresztül bonyolították le. Télen a főzés és a fűtés ilyenmódon történő megoldása rendkívül praktikus volt, nyáron azonban nem volt ilyen egyszerű a helyzet Ekkor tudniillik a főzéssel együtt járó meleg elviselhetetlenül bemelegítette a lakószobát. Ennek a kellemetlenségnek a kiküszöbölésére építették fel a nyári konyhát. Ennek helye legtöbbször a ház bejáratával szemben az udvaron volt. Itt történt nyári időben a főzés és egész évben lehetett itt olyan nagyobb méretű háztartási munkákat is végezni, amelyek nagy piszokkal jártak. így a lakást jól meg tudták kímélni, másrészt a pihenés is jobban biztosítva volt a nyári nagy 18 Alba Regia 273