Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 12. 1971 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1972)

Az István király emlékülés előadásai: - Dercsényi Dezső: Magyar művészet István király korában. XII, 1971. p. 268–270.

Áz írott adatok és a környékben végzett feltárások alapján így lehetne összegezni az István király korabeli helyzetet. A IX. sz. közepi Mosaburgban a mocsarakból kiemelkedő kis szigeteken alakult ki a település. Pribina várában állt a Szűz Mária és valószínűleg a Szt. Adorján templom, az ún. Récéskúti szigeten, a Ker. Szt. János templom. Az 1019-es alapítású bencés Szt. Adorján apátság a várban kapott helyet, ennek elrendezését (3 hajós bazilika, mely egyetlen apszissal zárult) a Giulio Turcoféle XVI. sz.-i felvételből ismerjük. Ugyancsak a vár területén napvilágra került egy félköríves apszissal zárt egyhajós templom, mely a falusi templom legkorábbi típusát is képviseli. A récéskúti szigeten feltárt templom pedig a XI. sz.-ban a zalai esperes temploma lehetett. Az István-kori építészet szempontjából azt tartjuk a leglényegesebbnek, hogy a szláv kereszténység építészetét, mint felhasználható eszmei és anyagi előzményt számításba lehet, sőt kell venni. Ugyanúgy számításba kell venni a négyszázados római uralom ekkor még felszínen levő maradványait is. Azt már régen tudjuk, hogy István király korában nagymértékben használták fel ezeket építőanyagként, sőt erődítési célokra is szolgáltak e romok. A pesti római castrumot a X. sz. végén alkalmazzák újra védelmi célra, a visegrádit valószínűleg már a szlávok részben felhasználják és használatban maradt a honfoglalás után is, Sopronban pedig kitűnt, hogy a római Scarabantia városfalainak felhasználásával építették ki ezer körül az ispáni várat. Az ott alkalmazott erődítési mód úgy tűnik nem volt elszigetelt, nagyméretű, égetett anyagból épített sáncot több helyen megfigyeltek már az országban. Az István-kori építészet tehát három komponensből tevődik össze, mint általában az európai koraromán fejlődés. A római és szláv hagyaték, a helyi műgyakorlat és külföldről behívott mesterek működése. A gyér alapfalak egy észak-itáliai templomtípusra utalnak, ami lényegében a késő ravennai építészetben alakult ki és elterjedt az Alpok mindkét oldalán. Mindezeknek a komponenseknek azonban csak az István király által bevezetett forradalmi változástól kezdve, a feudális állam s az ezt támogató kereszténység megbonosítása óta lehetett csak jelentősége. A kereszténységgel jelentkezett az az építési és képzőművészeti igény, aminek kielégítésére a helyben található és a külföldről behívott művészek első monumentális épületeinket létrehozták, feldíszítették. A nagyobb mennyiségben ránkmaradt épületplasztikai anyag e tételt nagymértékben alátámasztja. A XI. sz.-i emlékanyag rendszerezése is az elmúlt évtizedekben alakult ki, nagyjából három jól szétválasztható csoportra osztva az anyagot. Az első csoporthoz tartozó kőfaragványok, nagyrészt párkány töredékek díszítése a honfoglaláskori már említett szasszanida ízlésű ornamentikához kapcsolódik. К jellegzetes ornamentika és stílus emlékei szép számmal kerültek elő az elmúlt évtizedben, problematikájuk még mindig megoldandónak látszik. Aligha kétséges ugyan e faragványok kapcsolódása a honfoglaláskori művészethez, de korabeli elhelyezésére újabban inkább a XI. sz. második felére mutató adatok merültek fel (a tihanyi lelet 1055, Szekszárd 1061, Vác 1074). Természetesen fennáll annak a lehetősége is, hogy a veszprémi, székesfehérvári, pilisszentkereszti stb. töredékek korábbiak. A másik csoportot akanthuszleveles fejezetek alkotják, ami jól illeszkedik az István-kori művészetről kialakítható képünkbe, hiszen ezeknek antik ízlésű formálása Nagy Károlytól kezdve a fejedelmi reprezentáció egyik jellegzetes kifejező eszközii volt. A legnagyobb mértékben az utolsó csoportnál bővültek ismereteink, ezen a szalagfonat díszlik, még pedig abban a formában, ahogy azt yelence környéki bizantinizáló művészet alakította ki. Ujabban úgy látjuk, hogy e stílus a zalavári apátság királyi építőm űhelyé bői indult ki, de változatlanul az István király szarkofág a legjelentősebb darabja. A szarkofágról kitűnt, hogy római sírládából alakították át, újabban előkerült fedelének töredékei pedig azt valószínűsítik, hogy az is nyeregtetős akroterionos formát mutatott, így feltehetően szintén antik szarkofág átalakításából készült. Mellőzni kell a festészeti anyag ismertetését, mert e korból jelentős műalkotás nem maradt ránk, annál részletesebben kell szólnunk az iparművesség területéről, mert e téren a kutatás igen fontos új megállapításokat hozott. Ez utóbbiban része van annak a szerencsétlen körülménynek, hogy a magyar koronázási kincseket 1944-ben nyugatra szállították, ismeretlen helyen őrzik ma is, a háború befejezése után kerek negyed százada. A magyar kutatás számára a korona, a koronázási palást, országalma stb. tehát huszonöt éve hozzáférhetetlen, így pl. a koronára vonatkozó tekintélyes szakirodalom teljesen külföldi szerzők munkáiból áll. Mégis a legjelentősebb munka, mely a koronával foglalkozik Deér József Bernben élő magyar történész professzor monumentális publikációja. Megállapítása szerint a koronát 1270 körül a királyi kincstárban levő régibb darabokból állították össze s egyetlen részlete sem István-kori. A jogart a magyar szakirodalom is XII. századinak tartotta (illetve fatamida faragású kristálygömbje IX. századi), az ugyancsak későbbi, feltehetően XIV. sz.-i országalmával együtt. A székesfehérvári bazilika számára a felirata szerint 1031-ben készült miseruháról, melyet a XII. sz.-ban koronázási palásttá alakít ottak át, a közvetlen tanulmányozás hiánya ellenére is nagyfontosságú megállapítások történtek. A palást ikonográfiái rendszere, leoninus felirata a Te Deum gondolatkörét tükrözik, technikája és stílusa bizantinizáló, de olyan műhelyre vall, mely az eredeti keleti formákat az Ottó-kori művészet szellemében fogalmazta át. Regensburgra gondolnánk már csak István családi kapcsolatai miatt is, hiszen felesége, a bajor származású Gizella onnan jött a magyar trónra s férje halála után Passauba vonult kolostorba. A paláston olvasható évszám azonban készülését arra az időre teszi, amikor a német császár (1030-ban) haddal kísérelte meg vélt hatalmát, Magyarországra erőszakolni. Amilyen jól illik ehhez az időponthoz a Te Deum, hálát adó ikonográfiái programja, mert II. Konrád császár seregét súlyos vereség után kiűzték az országból, éppen oly elképzelhetetlen ebben a helyzetben a palást német földön való készítései. A részletes ikonográfiái elemzés alátámasztani látszik azt az ősrégi hagyományt, hogy a palástot a veszprémvölgyi apácakolostorban készítették, ami nem zárja ki — fentebb utaltunk is rá — a kolostor és hasonló bajor kolostorok közvetlen művészi kapcsolatát. Végül ugyancsak Regensburgra mutat Gizella királynő aranykeresztje, melyet ma Münchenben őriznek, bár kétségtelen, hogy e pompás műtárgyat anyja sírjára még magyar királynő korában rendelte meg. Röviden áttekintve az István-kori magyar művészetre vonatkozó történeti kutatás három évtizedes eredményeit, úgy vélem, nem nehéz igazolni azt a végkövetkeztetésünket, hogy művészettörténeti írásunk ugyanolyan nagy jelentőséget tulajdonít István király történeti szerepének, mint három évtizede, de a valósághoz közelállóbban tudta megrajzolni és bizonyítani, hogy a nagy király életműve, a magyar állam létesítésének sorsdöntő művészeti következményei voltak. Bercsényi Dezső 270