Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 8.-9. 1967-1968 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1968)

Irodalom – Beschprechungen - Makkay János: Otto Eissfelt – Johannes Hempel – Heinrich Otten – Ebenhard Otto, Religionsgeschichte des Alten Orients. Handbuch der Orientalistik. VIII–IX, 1967–68. p. 280. - Makkay János: The Cambridge Ancient History, rev. Ed. Vols I and II. Fascs 33, 59, 36, 24, 57. VIII–IX, 1967–68. p. 280–283.

nem mutatható ki, ott folyamatos a festett kerámia fejlődése. Ezekben a kérdésekben valóban kulcshelyzetet foglal el Nea Nikomedeia, amelynek legkorábbi rétegét Weinberg szerint nem lehet a középső korai neolithikum, azaz a Protosesklo kor elé helyezni. A lelőhelyen szerinte megfigyelhető az északról érkezett barbotin-áru és a középső szakasz festett anyagának keveredése. Ezek a megállapítások szoros kapcsolatban vannak a Köröskultúra származásával, hiszen nyilvánvaló, hogy az északról, a Balkán északibb részéről érkező monochrom-barbotinos kerámia alatt a Körös-Starcevo kultúra anyagát kell értenünk. Eddig általában úgy vélekedett a kutatás, hogy e két, lényegében azonos kultúrában feltétlenül déli eredetű népességet és műveltséget, vagy csak déli eredetű műveltséget kell látnunk, melyet a helyi őslakosság átvett. M. Grbic viszont már régebben hangsúlyozta azt, hogy szerinte a Körös-Starcevo kör helyi, autochton alakulás. Úgy tűnik tehát, hogy az új adatok fényében ismét meg kell vizsgálni a Körös-Starcevo kör anyagi műveltségének, elsősorban kerámiájának eredetét. Származási területként azonban véleményünk szerint a Dunától északra eső terület még mint hipotézis sem jöhet számításba. A középső neolithikum vezérkultúrája a Sesklo művelődés. Weinberg szerint ez egy új népességgel lép fel Thesszáliában, amely az edényfestést és a naturális idólművészetet ismét meghonosítja, ugyanakkor összeolvad az őslakossággal. Ebben a szakaszban két olyan leletcsoport van, amelynek magyarországi összefüggései vannak vagy lehetnek. Egyik az elsősorban Phokiszban és Boiotiában fellépő ún. „black on red" festés. Edényformái között a magastalpú tálak érdekesek, kerek vagy háromszögletű áttörésekkel, és olyan mintakinccsel, amely a keletmagyarországi festett kerámiákra emlékeztet. Valamivel a középső neolithikum vége előtt lép fel Weinberg szerint a „black burnished" anyag. Ezt eddig „Danubian"-пек nevezték, de az újabb kutatások szerint sokkal valószínűbb anatóliai eredete, elsősorban a közismert fehér festés miatt. Ebben az időszakban kimutathatók mezopotámiai kapcsolatok, elsősorban az ún. „whirl pattern" (örvényminta). Úgy látszik, hogy a „Thesszália A" fokozat párhuzamai a SamarraKorai Halaf anyagban vannak meg. Ugyanakkor a későneolithikum mezopotámiai párhuzama, elsősorban az ún. „matt painted" anyagé az Ubaid leletanyagban található meg. Ez a késői neolithikum vezeti be Görögországban a polichrómiát. Weinberg összehasonlításai elsősorban arra irányulnak, hogy megállapítja: az ún. Dimini anyag jelentősége sokkal kisebb, mint azt korábban feltételezték, és szó sincs északi származásáról. Ez a megállapítás valószínűleg végleg leszámol azzal a korábban erősen elterjedt állásponttal, amely genetikai összefüggéseket keresett a Dimini leletanyag és a vonaldíszes kerámia között. Viszont Weinberg szerint a késői neolithikum végén jelenik meg olyan grafitozott, ill. „crusted" festésű anyag, amely erős északi, északkeleti kapcsolatokat mutat. Ez a két típus jelzi szerinte azoknak a kereskedelmi utaknak a meglétét, amelyeken a görög szárazföld közvetítette a keleti hatásokat északabbra,^ a még tiszta neolithikus, „elmaradottabb" Európa felé. Ügy tűnik azonban, hogy ezt a megállapítást a közismert tatárlaki leletek ismeretében revideálni kell. John L. Caskey: Greece, Crete and the Aegean Islands in the Early Bronze Age. Vol. I, Ch. XXVI(a). Fasc. 24. 1964. 44 lap. A korszak, amely a neolithikumot követi az Égeikum keleti részében, a bronzkor. Caskey szerint itt a chalkolithikum és rézkor mint külön korszakok, nem különíthetők el. A bronzkor első részében, a korai bronzkorban az egész nagy terület fejlődése még bizonyos egységes vonásokat erősen őriz. így végeredményben egymással párhuzamos három nagy területi egységre bontható, a hellászi, küklászi és a minoszi (kora-) bronzkorra, ugyanakkor eltérően a neolithikumtól, Makedónia és Thesszália területe nem mutat alapvető önállóságot. A számunkra elsősorban érdekes Makedóniában és Thráciában a bronzkori leletek máig ismert része főleg felszíni gyűjtésekből származik, így a megállapítások velük kapcsolatban feltételesek. Jellemző elsősorban a távoli kapcsolatokra, hogy Kritsana-Ъап meloszi obszidián került elő. A két területen a fejlődés folyamatos, a korai bronzkor második szakaszának végén törés, pusztulás nem mutatható ki. A terület bronzkori kultúrája feltehetően anatóliai hatásokra alakult ki, de az érkező népesség összevegyült a helyi/őslakossággal. Thesszáliában és a Spercheios völgyben Caskey szerint figyelemre méltó, hogy a Larissa, Rakhmani és Dimini művelődések részleges egyidejűsége mutatható ki, és a két elsőnek részleges együttélése a korai bronzkorral. Egyes lelőhelyeken zavartalan fejlődés mutatható ki az egész korai bronzkoron át, a középső hellászi periódusig. Középgörögországban elsősorban a keleti vidék, főleg Eutresis játszik kiemelkedő szerepet. A korai bronzkor II. szakaszában Eutresis-ben új népesség érkezése mutatható ki: békés körülmények között. Ugyanakkor a III. periódus végét hatalmas pusztulás jelzi, leég az egész település, a továbbélésnek csak egészen apró jelei látszanak. Lokrisz-Phokisz-Ъап Orchomenos a vezető lelőhely, amelynek élete csak a II. periódusban kezdődik, de attól kezdve az egész bronzkor folyamán folyamatos. Attikában Aghiosz Kozmosz a korai bronzkor elején települ, a szigetvilág felől, és ezt a kapcsolatot a II. periódus alatt is megőrzi. Valószínű, hogy a telep ekkor az obszidián feldolgozásával és a szárazföld belsejébe való továbbításával is foglalkozik. A II. periódus végén teljes pusztulás látszik, a lelőhely elnéptelenedik. Argoliszban Lernan a III. rétegben a korai bronzkor II. szakaszának kezdetét új jövevények jelzik. Az egyik legfontosabb épület, a „House of the tiles" hatalmas égéssel pusztul el a periódus végén, ugyanakkor, amikor a hasonló tetőcserepekkel fedett tirynszi kerek épület, és egy asinei hasonló tetejű épület leég. Ekkor van pusztulás Zygouries-bea is, és elnéptelenedik Korünthosz is. Argolist tehát idegen bevándorlók foglalják el. Valóban, Lerna IV a korai bronzkor III. periódusának elején új típusú, apszisos házakkal épül fel, újtípusú a kerámia is, megjelenik a fazekaskorong is. Lerna V rétege pedig már a középső bronzkort jelenti. Argolis és Korinthia fejlődése tehát a korai bronzkor I. és II. periódusában békés, viszont a II. periódus végén hatalmas invázió köszönt be. Kár, hogy a lelőhelyeken sehol sem sikerült a korai bronzkor III. szakaszának rétegeit jól feltárni. Az mindenesetre valószínű, hogy a II. szakasz végén, 2100 körül van ez a nagy pusztulási hullám. Az ekkor érkező hódítók Caskey szerint keleti eredetűek, de ennél közelebbi meghatározást nem kapunk. Kár, mert ez az erőszakos behatolás mindenképpen kapcsolatban látszik állani azzal a délbalkáni-bulgáriai mozgalommal is, amely a péceli kultúrát kialakító nagy népmozgalmat megindította, és amelynek révén anatóliai eredetű hatások kerülnek el egészen messze, északra, a péceli kultúrába. Mint hazai kutatásunkkal kapcsolatos kérdésre, utalunk arra, hogy Caskey szerint a Küklád anyagban fellépő spirális díszítés esetleg valóban a vonaldíszes kerámia hatásának képzelhető el. Utalhatunk azonban arra, hogy ennek az állításnak — azon túl, hogy semmi közelebbivel nem igazolható — elsősorban kronológiai nehézségei vannak, hiszen a számításba vehető vonaldíszes díszítőelemek lényegesen korábbiak ennél. Glyn Daniel—/. D. Evans: The Western Mediterranean. Vol. II, Ch. XXXVII. Fasc. 57. 1967. 72 lap. A szóbanforgó terület neolithikus és bronzkori fejlődését a keleti mediterraneumhoz viszonyítva, alig ismerjük. Ez különösen egy monografikus feldolgozáskor tűnik ki, főleg akkor, ha a terjedelem miatt a szerzőknek jóformán csak a címszavak megfogalmazására van helyük. Az egész füzet fő jellemzője a keleti kapcsolatok, elsősorban kronológiai jelentőségű hatások, importáruk mintegy vezérfonalszerű kiemelése. Erre a neolithikumban elsősorban az ad lehetőséget, hogy a neolithikus kultúrák — természetüknek megfelelően és származásuk-» ból is következve — jóval nagyobb területre kiterjedően mutatnak rokonvonásokat, hasonlóságokat. A bronzkor folyamán fokozódnak a helyi jellegzetességek, ekkor viszont az általánossá váló kereskedelem köt össze igen távoli területeket. Esetünkben természetesen főleg kelet-nyugat és ritkábban nyugat-kelet irányú, tengeri kereskedelemre kell gondolnunk. A füzet Nyugat-mediterrán területként tárgyalja Itália, 282