Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 4.-5. 1963-1964 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1965)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: Gallienus légiós-antoninianusai. IV–V, 1963–64. p. 258–259.

costruziane dei due tempi di Intercisa e la visita imperiale, nel 202. Siccome il testo delle due epigrafi di costruizone non lasciano dubbi sui fatto che la costruzione in quel tempo era già eseguita, le távolé con epigrafi non potevano esser incise molio tempo prima dell'arrivo deH'imperatore e della sua corte, dunque alio scorcio del 201—202, о al più presto l'autunno del 201. Ciô invece rende molto probabile che alla primavera del 202 L. Baebius Caecilianus fu il legato della Pannónia inferiore. A queste obiezioni possiamo allegarne ancor un'altra: come altrove abbiamo già dimostrato (Helikon 3 [1963] 373—387). i residenti della Pannónia inferiore dopo il loro consolato conforme alle regole ebbero un incarico nella Pannónia superiore nello stesso ordine cronologico. II secondo successore di Ti. Claudius Claudianus nella Pannónia superiore fu Egnatus Victor, dunque se la carriera del legato che segui L. Baebius Caecilianus non fosse stata interrotta ed alia Pannónia superiore non fosse stato commandato il residente da un'altra parte, conforme le regole dovremmo vederé il governatore della Pannónia inferiore dal 202 nella persona di Egnatius Victor. In base ai suddetti la nuova datazione delPautore solo aumentö con una le nostre supposizioni riguardo aU'attività di Q. Caecilius Rufinus Crepereianus la quale difficilmente puö essere legata ad un epoca précisa, ma non risolse il probléma. Da parte nostra quantumque non siamo persuasi sull'esatezza, manteniamo per il momento la nostra opinione anteriore che sembra più probabile. J. Fitz Gallienus légíós-antoníníanusaí R. Alföldi M.: Zu den Mi lit árreformén des Kaisers Gallienus. Limes-Studien. Vorträge des 3. Internationalen Limes-Kongresses in Rheinfelden/ Basel 1957. (Basel 1959) 13-18. A kutatás régóta sokféle kísérletet tett a légiós antoninianusok három sorozatának értelmezésére, időhöz és főként történeti eseményekhez kötésére. Ëzek közül legjelentősebbnek Alföldi András elmélete bizonyult (Alföldi A. : Numism. Chron. 9 ([1929] 40.), amelyet a Duna vidéki kutatás a legutóbbi időkig elfogadott és az Ingenuus-Regalianus usurpatiok értelmezésében kiindulópontnak tekintett ( R. G ö b 1 : NZ 75 [1953] 19—20.; J. Sasel: Situla 4 [1961] 17.; W, Rei dinger: Die Statthalter des ungeteilten Pannonién und Oberpannoniens von Augustus bis •Diokletian [Bonn 1956] 117.; Nagy T.: Budapest műemlékei 2 [1962] 55.; Mócsy A.: RE Suppl. 9. [1962] 569.). Alföldi A. szerint a quintum pia quintum fidelis kitüntető jelzőt az alamannok leveréséért, a VI pia VI fidelis jelzőt Ingennuus, a VII pia VII fidelis kitüntetést Regalianus leveréséért kapták Gallienus nyugati légiói. R. Alföldi M. kiindulása a sokat vitatott probléma értelmezésében kettős: 1. A Duna vidéki, 259-ből származó éremleletekben légiós veretek még nem fordulnak elő,, azokat közvetlenül a pannóniai katasztrófa után verték, 259/260 táján. Ez az időpont megelőzi a két pannóniai felkelést, azokra tehát nem vonatkozhat. 2. Gallienus ötödik győzelmét 258 első felében a Rajnánál aratta (ekkor verték GERMANICVS MAXIMVS V és RESTITVTOR GALLIARUM érmeit), így az alamannok legyőzésére csak a sextum pia sextum fidelis jelzővel kapcsolatban gondolhatunk. A légiók a VII PIA VII FIDELIS kitüntetést a következő év nagy barbár betörésének leveréséért kapták. Ezt a forrásokból nem ismert támadást a szerző a Pannnóiában 259/260 folyamán földbe rejtett 26 éremlelettel hozza kapcsolatb-я: a dunavidéki barbárok rohama a Budapest-Trieszt vonalon tört Itáliába, ahol valószínűleg a Pó-sík3á,«on sikerült őket megállítani, esetleg éppen Veronánál, amelynek újjáépítéséről a következő években hallunk. Ez a történeti összefoglalás, bár tagadhatatlan előrehaladást jelent az előző kísérletekkei szemben, még aligha tekinthető a problematikus azonosítás végső megoldásának. A két dunavidéki Usurpator fellépése és bukása nem követte, hanem megelőzte a légiós veretek kibocsátását, Ingenuus fellépését legutóbb éppen 258-ra tettük, de Regilianus is 259 nyarán öltötte magára a bíbort (ld. Ingenuus et Regalianus című munkánkat), 260 elején minuenképpen elbukott. i\em meggyőző az a feltételezett barbár hadjárat sem, amely Aquincum irányából tört volna Itáliába: az éremleletek Apetlontól Kistormás-Visnye vonaláig, a Dunántúl teljes szélességében kerültek felszínre, a történeti események vizsgálata a támadás irányát inkább délkelet-északnyugat irányban jelöli meg. Ezek alapján aligha tarthatjuk valószínűnek, hogy a Pannóniát elpusztító nagy barbár támadás Itáliát is elérte volna. Sokkal jelentősebbnek tartjuk ezzel szemben azt az értelmezést, amelyet R. Alföldi M. a légiós antoninianusok kibocsátásának hátteréről adott: ezek az ünnepi veretek Gallienus központi hadseregét dicsőítették, amelyet a légiókból kiemelt vexillatiok alkottak. Ez a felismerés megszünteti azokat az ellentmondásokat, amelyek a rajnai és a dunai légiók említéséből adódnak, olyan időpontban, amikor azok (Regalianus és Postumus lázadása következtében) semmi körülmények közö-tt nem vehettek részt Gallienus győzelmes hadjárataiban: a központi hadseregbe vont vexillatiok akkor is a császár oldalán maradtak, amikor, légiójuk más politikát követett. 258