Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 4.-5. 1963-1964 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1965)

Szemle – Rundschau - Fitz Jenő: Gallienus légiós-antoninianusai. IV–V, 1963–64. p. 258–259.

Ha R. Alföldi M. időtálló eredményei alapján kísérletet teszünk arra, hogy a légiós-antoninianusok kérdését egy lépéssel tovább vigyük, a következőket szögezhetjük le: 1. A légiós antoninianusok verése azokban a sorozatokban történt, amelyek Gallien us nagy győzelmét ünnepelték, a római verde 11. (R. Göbl: op. cit. 12.) és a mediolanumi verde 3. emissiiójában (ibid. 18-19.). A római verdéből ekkor kikerült érmek hátlapjai közül történetileg elsősorban az ADVENTVS AVG, IOVI VLTORI, VICTORIA AVG III, VIC GALL AVG III a legfontosabbak, míg a mediolanumi verde ADVENTVS AVG, VICT GAL AVG III, VICTORIA AVG VII, VICTORIA AETERNA hátlapjait említhetjük. A kutatás már régen, kétségtelenül joggal, egyenlőségjelet tett a VICTORIA AVG VII győzelmi szám és a légiós antoninianusok VII PIA VII FIDELIS kitüntető jelzője között, mint amelyek ugyananra az eseményre vonatkoznak. Általános nézet szerint a 7. császári győzelmet ünnepli a VICTORIA AVG III és a VIC GALL AVG III eltérő számozása is (Alföldi A. : NK 25 [19261 71.; R. Göbl: op. cit. 19-20.). Gallienus 7., illetve 3. győzelmét ünneplő érmek kibocsátására a kutatás egybehangzó véleménye szerint 260 második felétől került sor. A győzelmi számok felépítését és 'összefüggését az elmondottak alapján a következő táblázatban foglalhatjuk össze: I.: VICTORIA GERM IL: VICTORIAE IT GERM III.: GERMANICVS MAX TER IV. : (hiányzik) V.: GERMANICVS MAX V VI.: (hiányzik) VII.: VICTORIA AVG VII VP VF VI P VI F VII P VII F (hiányzik) (hiányzik) VICTORIA AVG III Ha a V PIA V FIDELIS hűségjelzőt az 5. császári győzelemmel kapcsoljuk össze, amelyet a Colonia Agrippinában vert GERMANICUS MAXV hátlap örökített meg, és amelyet Gailienus 257/258 folyamán, a frankok ellen vezetett győzelmes hadjárata alkalmával vertek, aligha lehet kétséges, hogy egyet kell R. Alföldi M.-val értenünk ós az 5. győzelmet nem vonatkoztathatjuk az alamannok mediolanumi megsemmisítésére. A légiók nevével vert antoninianusok tehát a 258 és a 260 közepe között végbement katonai eseményekre vonatkoznak. 2. A legios sorozatok magyarázatában és értékelésében különleges fontosságot kell tulajdonítanunk annak a körülménynek, hogy a három sorozat érmeit nem az elért győzelmek után, a maguk idejében, hanem egyszerre, 260 második felében, azaz a 7. győzelem után bocsátották ki. E veretek tehát nyilvánvalóan e különleges fontosságú győzelem ünneplésére készültek, az 5. és a 6. győzelem említése csak visszatekintő jellegű, a megnevezett légiók szerepének, fontosságának fokozottabb hangsúlyozására. A megnevezett légiók, mint arra R. Alföldi M. helyesen mutatott rá, nem a nyugati provinciák haderejét, hanem csak a központi hadsereg vexillatioit jelentik: ez a körülmény adja magyarázatát, a visszatekintés miért történt csupán Gallienus 5. győzelméig. A központi hadsereg a rajnai front megszilárdításában és a frankok ellen vezetett hadjáratban szerepelt először. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a 260 második felétől, a VICTORIA AVG VII hátlappal párhuzamosan vert VICTORIA AVG III és VICT GALL AVG III érmek ugyancsak a központi hadsereg győzelmeit számolták és nem — mint a kutatók egy része feltételezte — Gallienusnak Valerianus elfogatása után elért katonai sikereit (E. Manni: Epigraphica 11 [1949] 113.). Erre azért is gondolhatunk, mert ez a számozás ebben az egy esetben fordult elő, sem az 1-2. győzelmek nem ismeretesek az éremverésben, sem a negyedikkel folytatása. 3. A hetedik győzelem nagyszabású ünneplése, és ebben a központi hadsereg szerepének hangsúlyozása nem hagy kétséget a felől, hogy a korábbi sikereket jelentősen felülmúló, nagy jelentőségű eseményről volt szó, amelyet Rómában, de nem kisebb mértékben a hadsereg székhelyén, Mediolanumfoan ünnepelquintum pia quintum fidelis sextum pia sextum fidelis septimum pia septimum fidelis tek meg. A korábbi kutatás szerint Regaíianus legyőzése fűződött a 7. győzelemhez. Regalianus azonban, mint említett munkánkban kimutattuk, a barbárokkal vívott harcban bukott el, de egyébként sem lehetett Róma számára az a veszedelem, amelyet ez az ünneplés kifejez. R. Alföldi M. szerint a dunai barbár népek Veronáig jutó támadásáról volt szó, ennek cáfolatával az előzőkben már foglalkoztunk, A kétféle dunavidéki győzelem feltételezését a lehetőségek sorából kizárva, a győzelem hátterében aligha láthatunk mást, mint az alamannok ismert nagy rohamának leverését, amely éppen Mediolanumnál történt. A mélyen Itáliába, Ravennáig (Jordanes Rom. 287) eljutott alamann tömegek 259 közepe táján (H. К о et he: BRGK 32 [1952] 202.) — esetleg Valerianus elfogatásának hírére — indulhattak meg, míg megsemmisítésük időben nem eshetett messze Saloninus 260 első felében bekövetkezett halálától (Gallienusnak nem volt módja rá, hogy Colonia Agrippinában körülzárt fia felmentésére siessen). Ezek a dátumok teljes mértékben megfelelnek az érem verésből levont következtetéseknek: a 7. győzelmet, a központi hadsereg 3. diadalát az alamannok felett Mediolanumnál kivívott csatanyeréssel, Itália felszabadításával (SALVS ITALIAE érmek) hozhatjuk összefüggésbe. 4. Míg a központi hadsereg V PIA V FIDELIS hűségjelzőjét a GERMANICVS MAX V "érmek••.«. kétségtelenül a frankok elleni hadjáratra vonatkoztatják, a VII PIA VII FIDELIS jelző az alamannok leverésével hozható kapcsolatba. E két szélső határ között a sextum pia sextum fidelis kitüntetést alighanem Ingenuus leveréséért kapták a vexillatiók. Ingenuust, mint ismeretes, a Mursa melletti csatában Aureolus, a központi hadsereg vezére semmisítette meg (Zonaras XIII 24). Bár a többi hat győzelmet a császár külső ellenség ellen érte el, Ingenuus-szal való leszámolásának a győzelmek közé sorolását hihetőnek és valószínűnek tarthatjuk. Nem mondanak ellent ennek az éremképek sem: míg az első öt győzelmet ünneplő véreteken mindenütt ott találjuk a legyőzött, megkötözött barbár kis ülő alakját, a 260 végén vert Victoria ábrázolásokról ez az alak már hiányzik. Az elmondottak alapján a légiós antoninianusokat a következő eseményekhez fűzzük: a frankok legyőzése 258 I. felében Ingenuus legyőzése 258 őszén az alamannok legyőzése 260 elején Fitz Jenő 259