Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 4.-5. 1963-1964 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1965)

Tanulmányok – Abhandlungen - Kovalovszky Márta, K.: Borsos Miklós szobrászatának néhány formai problémája. – Sur la sculpture de Miklós Borsos. IV–V, 1963–64. p. 161–168. t. XLV–XLVIII.

tartó állapotuk. A figurák körvonala zárt. legtöbbjük egyszerű mértani testbe foglalható. A karok és a lábak határozottan jelzik, hol ér véget a külső tér és hol kezdődik a szoboré. A szobornak ezt a maga-teremtette belső terét az Ülő nőalakon (1948) találjuk a legérzékelhetőbbnek, ahol a törzs, a karok és a felhúzott két láb között állandóan mozog, áramlik a tér. Mondanivalója, hangulata, egész szelleme szempontjából ez a szobor is az Ülő nőalak, az Ülő nő, és a Földön ülő parasztasszony nyugodt derűs és harmonikus világába tartozik. A Földön fekvő alak éppen ellenkezőleg, a szomorú vergődés állapotát ragadja meg. A fekvő helyzetet itt a kifejezés érdekében torzítja a művész. teszik a szobrot. (A szobor felépítettsége a művet szemlélve nyilvánvaló, a vázlaton azonban nem olyan egyértelmű, mint a korábbi példák esetében.) Az alak három ponton érintkezik a talapzattal, térde és válla jelentik a legmagasabb pontot. E pontok között hullámzik a mozgás, mely azonban nem válik aktív mazgássá, hanem csak vergődés marad. Mintha egyszerre két ellentétes irányú, egy fölfelé és egy lefelé húzó erő hatna a földön fekvőre, aki sem felállni, sem mozdulatlanul feküdni nem tud. A női aktok csoportjával témájánál fogva szorosan összefügg a torzók csoportja. A torzó műfaja — az előzmények ellenére is — a XIX. század szülötte. Az akkor meginduló nagyméretű görögországi stb. ásatások alkalmával felEz a szobor már teljesen atektonikusnak tűnik. A függőleges és vízszintes erővonalakat itt a test hosszában végigfutó hullámzó vonal váltja fel. Az emberi test építmény-jellege az egyszerű hanyatt- vagy hasonfekvés helyzetében nem juthat kifejezésre, így ez a testhelyzet szobrászi megformálásra kevéssé alkalmas. Ezért ezt a testhelyzetet kombinálni kell más mozdulatokkal. A Fekvő akt koszorúval (1947, XLV. t. 2.) is ilyen testhelyzetben örökíti meg a modellt. Az atektonikus fekvőhelyzetet a támaszkodó jobb kar és a felhúzott térdek mozdulatával sikerült architektonikussá tenni. Ezt segítik a vaskos és erőteljes formák is, melyek mintegy a földhöz kötik és szilárd „építménnyé" színre kerültek a törött karú, törött lábú, hiányzó fejű férfi és női szobrok. Ezeket kezdetben igyekeztek kiegészíteni. De nemsokára felfedezték, hogy e szobrok kar, láb, fej nélkül is műalkotások, sőt remekművek, mert töredékük is képes ugyanazt a mondanivalót és szellemet sugározni, amit valaha az egész. Rilke, aki 1912-ben egy Louvre-beli látogatása hatására írta híres Archaikus Apolló-torzó című versét, pontosan kifejezte ezt. „Nem ismerhetjük hallatlan fejét" — és nem érzi a hiányt, mert így folytatja: „Ám a csonka test mégis izzik, mint a lámpa, melybe mintegy visszacsavarva ég nézése". Borsosnál a torzó gondolata az 1940-es évek elején merült fel. Az 1943-ban készült Női torzója még nem tartozik klasszikus torzóinak sorába, melyeket majd 1947—48-ban farag, de előkészíti azokat. Itt még nem annyira a torzó szándéka, mint inkább az ökonómia, a feleslegesről való lemondás vezette. Csak a lábakat hagyta el, combközéptől, ezeknek a lehunyt szem, szomorú arc, a didergős vállak, az összefogódzó karok által sugallt kifejezésben amúgy is alárendelt szerep jutott volna. Ehhez a megoldáshoz a nagy torzók után később is visszatért. 1959-ből való torzója — melyen ugyancsak a lábakat hagyta el — éppen ellenkező lelki aspektus kifejezője: komoly, derűs és kitá164