Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 4.-5. 1963-1964 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1965)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovalovszky Márta, K.: Borsos Miklós szobrászatának néhány formai problémája. – Sur la sculpture de Miklós Borsos. IV–V, 1963–64. p. 161–168. t. XLV–XLVIII.
lépését művészetébe elsősorban nem magának a témának a jelentősége szempontjából értékeljük, hanem azért, mert ezeknél válik legnyilvánvalóbbá a szobrászatának egy olyan jellegzetessége, mely más szobrainál — éppen azok témája miatt — csak látensül vagy egyáltalán nincs (mert nem lehet) meg: az architektonikus felépítés és szerkezet hangsúlyozása. Az emberi test maga is építmény, a szó tágabb értelmében. Egyes mozdulatokban, testhelyzetekben ez a tulajdonsága kevésbé érzé-* kelhető, más mozdulatokban viszont teljesen nyilvánvaló. Borsos idetartozó műveinél — egész beállítottságának és konkrét céljának megfelelően — ez utóbbiakat választja ki. Ami természetesen még kevés lenne egy szoborhoz és Borsos éppen arra törekszik, hogy túllépve az anatómiai felépítettségen (de azt felhasználva), szobrászi-architektonikus felépítettséget kölcsönözzön szobrainak. A testek élő formái alatt mindenütt megtalálhatjuk a szobor konstruktív vázát, mely leggyakrabban a függőleges és vízszintes erővonalak egyensúlyára épül, s ezáltal az architektonikus rend, nyugalom és harmónia forrása. Az Ülő nőalak (1948) című szobráról mindez leolvasható. Négyszögletes, a közepe felé enyhén emelkedő talapzaton telt, erőteljes nőalak ül, egyenes törzzsel, kissé terpesztett és térdben felhúzott lábakkal, bal könyökét bal térdére helyezi, állát kezére támasztja. A jobb kar behajlított könyöke, a jobb térdet érinti, a jobb kéz a bal könyököt fogja át. A törzs és a lábak függőleges vonalait a karok vízszintesei egyensúlyozzák ki. Felépítésében, mozdulatában legközelebb áll hozzá az Ülő nő (1954). Egyenes derékkal ül a talapzat lépcsőzetesen emelkedő részén. Térdeit kissé szétnyitja, karjai összefonva combjain pihennek. A Földön ülő parasztlány (1950) mozdulata valamivel oldottabb az előzőkénél, de maga a szobor — különösen a jobboldali nézetből tűnik fel — ugyanolyan elvek szerint „épült". A függőleges hangsúlyt itt is az egyenes törzs és a térdben felhúzott láb adja. A nőalak maga alá húzott lába és a két kar jelenti a vízszintest. Mindezek a művek (A Parasztleány akt-tal (1949) együtt) architektonikus felépítésük révén talán rokonnak tűnnek az egyiptomi szobrászat alkotásaival, íeginkább a saisi kockaszobrokkal.) (A Parasztleány akt pedig a fáraószobrokkal). De távoli rokonság ez, nem utánzásban, hanem az elvek azonosságában megmutatkozó. És talán van valami közösség a célban is; a mulandót időn kívül helyezni. A korai női aktok hangulatában gyakran van valami borongás, mely a mozdulatban, tartásban rejlő nyugalmat kíséri. Az 1938-as Ülő nő csöndesen, kissé szomorúan néz a távolba. A Női akton (1941) megmintázott fiatal lány didergősen húzza össze a vállát, aggodalmasan, szégyenkezve viseli ruhátlanságát. A később készültek (Fekvő akt koszorúval, 1947; Parasztleány akt, 1949; Ülő nőalak, 1948; Földön ülő parasztasszony, 1950; Ülő nő, 1954; Pannónia, 1956; (XLVII. t. 3.) Napozó, 1959) már telve vannak a puszta létezés örömével. Egyszerű, természetes testhelyzetben, kitárulkozva és ugyanakkor összeszedetten, komoly derűvel ülnek az „öröklét partján". Nincs mozgásuk, csak örökkéLl* 163
