Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 2.-3. 1961-1962 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1963)
Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Dunaújvárosi (pentelei) népi bútorok. – Alte Volksmöbel von Dunaújváros. II–III, 1961–62. p. 182–196.
gen faragott (5. ábra). Az egész szék sötétbarnára an festve, a támlán a díszítés fürésszel készült. Az adatközlő szerint ez a szék is vásáron beszerzett asztalosmunka. Általában ma már ezt a formát tartják réginek, mert a korábbit, a fonottszéket gyakorlatban már nem is használják. Ez a forma a múlt század végétől folyamatosan él máig. Ma már azonban inkább csak az idősebb családok háztartásaiban találjuk meg, az ilyenfajta székeket. Ezeknél a családoknál az első szobában, a bevetett ágy előtt van a szék helye. Egy szobában hároim-négy-öt szék van az ágyak előtt. Ezek közül csak alkkor vesz a háziasszony elő, ha vendég érkezik. Ilyenkor a szííveskínálásnak, marasztalásnak kifejezője, ha a háziasszony előveszi a széket, egy kendővel vagy kifordított köténye végével átsimítja a szék ülőlapját, és a szoba közepére állítva a vendéget hellyel kínálja rajta. A látogató eltávozása után a szék újból az ágy elé kerül vissza. Ez a fajta keményfából készített szék csak a jobib anyagi helyzetben élő középparasztoknál volt használatban. Meglehetősen drága volt, költségesebb nyersanyaga miatt. Éppen ezért nagy becsben tartótták, és örökítésükről az öregek még életükben gondoskodtak. A múzeumi darab méretei: magassága 92 cm, szélessége 43 cm, ülőmagassága 46 cm. Egyesszék. Puhafaszék. Ezt a fajta széket a szegényparasztok is be tudták szerezni. Természetesen a keményfából készült, drágább székek formáját igyekeztek utánozni a puhafából készült székeknél is. Erre enged következtetni az a daraib is, amely a Múzeumiban van (Lt. sz.: 59. 7Д.). Rendkívül hasonlít a keményfából készült székekhez, ülőlapja hátrafelé elkeskenyedik, támláján a két függőleges oszlopot hároim keresztléc köti össze, melyek közül a legfelső hajlított vonalú és faragott. Ennek ellenére azonban ez a szék mindenben vastagabb, durvább forma, a felső léc faragása pedig szegényesebb. Oldalán a két J két lábat egy-egy léc köti össze, a két első lábat pedig elől egy kissé magasabban köti össze egy léc. Ez utóbbi, a „híd", egyúttal lábtartóul is szolgál, amit bizonyít erősen kikopott volta. A széket sötét okkerságára festették, és vásári asztalos munkájának tartják. Az adatközlő, Gerendai Ferencné, 65 éves, tsz-tag szerint anyósa kapta staffirungba. A székeiket az anyós életében a szobában tartották, a gyűjtés idején (1959) már kiszorult a konyhába, rosszabb állapotban lévő párja pedig a kamrának használt hátsó szobában állt. A múzeumi darab méretei: magassága 89,4 cm, szélessége 39,3 cm, az ülőlap szélessége 45 cm, ülőimegasság 46 cm. Karosszék. „Ponyott szék". „Búsuló szák". Keményfából készített, fonott ülőlapú karosszék (6. ábra). A széknek általában hajlított vonala van, lábai kissé íveltek. A támla függőleges, íveltvonalú oldalait három léc fogja össze, melyek közül a felső fűrészelt díszítésű. A kéztartó vízszintes oldalak lefelé kanyarodó csigás végződésűek és kiszélesednek, mintegy a kézfej tartására. Az ülőlap kerete keményfa rúd, beszövése pedig kukoricalevélből készült, rozrnaringág mintára. Lábait oldalt két-két, elől-nátul pedig egy-egy léc köti össze. A szék sötét okkersárigára van festve. A Múzeumban lévő példány (Lt. sz.: 54.57.1.) faragóbognár munkája, az egész szék kézzel faragott. Az egyes részeket csapolva illesztették össze, csak ahol a csapolás kilazult, ott erősítették meg később vasszögekkel, A szék az 1900-as évek előtt készült, és gyűjtésig (1954) volt használatban. Méretei: magassága 87,5 cm, szélessége 49 cm, mélysége 39 cm. Ma már ilyen fonott karosszéket csak nagyon ritkán lehet találni. Az adatközlők véleménye szerint a múzeumi tárgy megfelel a régebben használt formának. Lófejes szék Az előbbi csoporthoz tartozik, de külön ki kell emelnünk az ún. lófejes széket, ez abban különbözik az általános formától, hogy a kéztartó egy-egy szépen faragott lófejiben végződik. Rendkívül ügyes faragó pásztor munkája, és a mai napig is használatiban van az Óvárosban. Tulajdonosa mindeddig neim volt hajlandó megválni tőle. Részletes ismertetését későbbi cikkünkben, a Múzeum pásztorfaragásai között fogjuk isimertetni. Hegedűhátú szék Pentelén nem volt. II. FEKVÖBÜTOROK A fekvésre szolgáló bútorok közül legrégebbinek tekinthető a lésza vagy nyoszolya, melynek azonban mára már semmiféle tárgyi emléke sincs. Ma a leggyakoribb fekvőbútor az ágy, vagy szekunder használatban a heverő. Ágy Az idős adatközlőik emlékezetében még él a „supperlás-ágy", de ma már nem találkozunk vele. A supperlás-ágyról úgy tudják, hogy keményfából készült, az ágyvégeken egy-egy sódrófa-szerű hengerrel. Az ágy lábainak felfelé való folytatásaképpen négy, nem nagyon magas kis oszlop-iféle volt, ami tartotta a mennyezetet, A mennyezet maga fenyődeszkából készült, hogy ne legyen nagyon nehéz, az ágyban csak a használatra szánt ágynemű volt, szalmazsák, szalmaruha, párna, dunyha, a többi ágyneműt felrakták dísznek a mennyezetre. Ide került fel a nagylányok kelengyéje, sokszor az asszonynak használaton kívüli dunyhája is, két-három dunyha, öt-hat párna, A menynyezetet körben letakarták egy cifrán „slingelt" terítővel, mely a szélén lelógott. Ez alatt volt a függöny, melyet kétfelé, vagy csak félre kellett húzni. Aki aludni akart menni, csak bebújt a mennyezet alá az ágyba. Pentelén is általánosain ismerték azt a hiedelmet, hogy a gyerekágyas asszonyt „el kell dugni a supperlába, hogy a szem ne ártson neki." Ezen kívül a haszimálaton kívüli supperlás^ágyat szennyes tartónak is használták, mert a függöny jótékonyan eltakarta a beledobált szennyes ruhát. A supperláságyak átalakításának idejét az adatközlők az 1900— 10-es évek közé teszik. Ma már a faluban egyetlen ilyen darabot sem találni. A mennyezetes ágyak mellett minden házban volt két-három, esetleg négy közönséges ágy is, a család 187
