Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 2.-3. 1961-1962 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1963)
Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Dunaújvárosi (pentelei) népi bútorok. – Alte Volksmöbel von Dunaújváros. II–III, 1961–62. p. 182–196.
nagysága szerint. Ünnepi vetett ágynak számított mindig a mennyezetes ágy, hétköznapi használatra inkább a közönséges ágyak szolgáltak. A mennyezetes ágyat a mai időkre felváltotta a keményfából vagy puhafából készült, fűrésszel faragott, faszögdkkel összetartott, egyszínűre festett ágy. Ezeken az ágyalkon nincs festett díszítés, korábban seim volt. Első és hátsó lapj'uk egymagasságú, a felső szélek fűrészelt díszítésűek. Egy ilyen ágy van még ma is használatiban Rekenye Mártonék tulajdonában is. Ök a konyhában használják, és a 10-es évek elején árverésen vették, már használtan. Készítési idejét pontosan így nem tudják megmondani, 60-65 éves lehet. Méretei a következőik: magassága 106 cm, szélessége 96 cm, hossza 180 cm. A faluban ezt a fajta ágyat nevezik általában „régi ágyának. Heverő Formájában egészen az ágyra hasonlít, azonban itt már másodlagos funkciót tölt be. Korábban a heverőt is ágynak használták, mikor azonban gazdasági és egyéb szempontok miatt a ház valamelyik idősebb tagja ezen alszik a konyhában, levágják a lábait. Az ágyneműt nappal a szobában lévő ágyakba ágyazzák be. A konyhában a heverőt egy pokróccal szokták leteríteni, ezzel nappal is használható bútordarabot nyernek. Általában a házban mindig a legöregebb ágy kerül erre a sorsra. Ezzel a megoldással ott is jó szolgálatot tesz a már kissé idejét múlta bútordarab, ahol több gyerek, vagy betegeskedő öreg van a háznál, akik napközben többször is leheverednek. Az ágyneműt így megkímélik, és mégis pihenhet a rászoruló családtag. A múzeumiban lévő heverő méretei a következők: magassága 48,9 cm, hossza 156 cm, szélessége 89 cm. (Lt. sz.: 54.110.3.1-4). A heverő eleje és hátlapja arányosan van megkurtítva, a lapból és lábakból egyaránt levágtak. Az első és a hátlap teteje kissé hullámvonalasra van faragva, ez rajta a díszítés. A heverő is asztalosmunka, melyet nagyrészt fűrésszel faragtak ki. Színe világosbarna, anyaga fenyőfa. A heverő ma is használatos a faluban, jóformán minden háznál találhatunk belőle. Lésza vagy nyoszolya A legények istállóbeli fekvőihelye volt. Téglalapalakú fakeretet alul-fölül rozisszalimával befonták, és négy alacsony lábat csapoltak bele. 4 Magasító fejrészt nem isimertek,, legfeljebb egy zsuppot tettek a fejük alá. Hely hiányában olyan formáját is használták, hogy lábak helyett négy felfelé álló rudat erősítettelk rá, s azok segítségével felszögezték az istálló gerendájára. Ezzel a formával ma már nem találkozunk a faluban, csak az idős adatközlők emlékezetében él. Az ő becslésük szerint az első világháború óta nem használatos. Gyerek fekvőhely. Toliágyat Pentelén nem ismertek. Az egészen kisgyerekek fekvőhely a bölcső, a nagyobbaké pedig a vacak vagy v а с о к. A kemence széle és a fal közötti darabon vetették meg a vackot, vagy a kemence mellé tolt ládán. A megvetés szalmával vagy szalmazsákkal törtónt, melyet reggel az ágyba vagy a ládába tettek vissza. Bölcső Provizórikus bölcsőinek számított a szőlőben, présházban gerendára felkötött lepedő. Mielőtt az anya kiiment a szőlőbe dolgozni, a gerendára felkötötte a a lepedőt, beletette a gyereket, és a nagyobbak gondjaira bízta. Az állandó bölcsők közül egy van a Múzeumban is, mely puhafából készült, okkerbarnára festve. Oldallapjainak alsó széle tömör deszkából készült, a felső fele függőleges irányú, 10-10 esztergált rudacsikával van áttörve. A fejrész és a lábrész; természetesen lefelé elkeskenyedő formát mutat. A lefelé összeszűkülő, vastagabb négy sarokléc fogja öszsze az oldaldeszkákat. A rengőlábak faragása is kissé ívelt. A Múzeumban lévő példányt (Lt. sz.: 57.7.1.) Hingyi Jánosoktól hoztuk. Ök már a padláson tartották, mivel gyerekeik kinőttek belőle. A bölcsőt még Hingyi János édesapja készítette, és még a harmincas években is használták. Jobbmódú parasztcsaládoknál azonban már a tízes-húszas évek során is vásáron vett „fonyott kocsi"-kat használtak. A tizes évek elején, mikor még a nagy családok együtt voltak, és négyöt menyecske is volt a háznál, „nagy zaj vót, amikor megindultak a bőcsők". Mára már folyamatosain kiszorult a bölcső a használatbal. A múzeumi tárgy méretei: hossza 93 cm, szélessége 59 cm, magassága 82 cm. III. ASZTAL FÉLÉK Ma már az evőszékre nem emlékeznek, régiségként, kuróziumkéint annyit említenék, hogy a 10—14-es éveikben sok családnál ettek ketten egy tányérból. Asztal Kam arás asztal. Ezt az elnevezést a faluban nem ismerik, fiókos asztalként emlegetik. A múzeumi példánynak (Lt. sz.: 54.118.1) hatalmas fiókja van, négy lábát széles deszkás hidak kötik össze, kb. 5-6 cm magasságban. Egy-egy lábon két-két deszka egy magasságban van becsapolva. Az asztal keményfából készült, lapja meglehetősen vastag, eredeti színére kopott. Korábban okkerbarnára volt festve. A fiók lefelé kissé szűkül, és az asztal lapjának alsó részére szögelt két sínben jár ki-ibe. Méretei: magassága 78 cm, szélessége 84 cm, hossza 75 cm. özv. Fekete Imréné hagyatékából vettük meg a Múzeumnak. A család tagjai örültek annak, hogy az asztal a Múzeumba kerül. Annyira réginek tartották, hogy a falu előtt szégyellték használni. Korábban nem adták el, mert édesanyjuk, amíg élt, ragaszkodott a régi bútorhoz. Feketémé édesanyjától örökölte az asztalt, és még nagyanyja kapta kelengyébe. Az adatközlők elbeszélése és az életkorok egyeztetésié szerint a múlt század 30—40-es éveiből való. Korábban kenyeret tartottak a fiókjában, a gyűjtést megelőzően azonban már csak az idős asszony apró holmijai voltak benne. A feltételezhetően korábban általános forma ma már csak egy-két helyen van meg a faluban, ott is hasonló körülmények között, mint Feketééiknél volt. 188
