Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1960)
Tanulmányok – Abhandlungen - Pesovár Ferenc: Fejér megyei népi táncok. I. Alapi táncok. – Dances folkloriques du comitat de Fejér. I. Danses d’Alap. I, 1960. p. 99–145. t. XLIV–XLVIII.
114 juk aljáig ért. Egyéb alkalommal rozmaring díszítette a kalapjukat. Báli szokások. Bálok vagy táncok alkalmával a leányok a helyiség (kocsma) egyik oldalán álltak, míg a legények a söntés vagy a cigányok köré tömörültek, dalolgattak, vagy beszélgettek. A felkérés ugyanúgy történt, mint az ország többi részén; intettek a lánynak, vagy nevén szólították őket. Meg kell említenünk, hogy itt a lányokat és menyecskéket még Í) 20-as évek elején is így kérték fel a táncra. Amikor vége volt ,.egy táncnak" (szünet), akkor a legények nem kísérték vissza a lányokat szüleikhez, vagy a pajtásukhoz, hanem csak elengedték egymást a terem közepén és mindenki ment vissza a helyére. A következő táncra megint azt hívták, akit akartak. A tánc közbeni lekérés 1923—24 körül jött divatba. Ezt, mint rossz szokást emlegetik az idősebbek. 1 "' Az első tánc a bálokon a lassú csárdás volt. Ha ezt megunták, elkiáltotta magát valaki: „Húzd keresztül". Erre elkezdték a frisset táncolni. A zenészek mindig azt játszották, amit a legények kértek. Valamelyik legény a zenészek elé állt és a következőképpen rendelte a táncot: „Nekem húzd" vagy „Keverd meg". Ilyenkor legtöbbször fizetett a muzsikásoknak. A táncok leggyakoribb sorrendje a következő volt: lassú, friss, ugrós vagy polka. A zenészeknek a spontán táncmulatságokon nem volt meghatározott bérük, az csak a megrendezett bálokkal jött szokásba. Egy-egy táncsor után valamelyik legény kalapjával összeszedte a pénzt, vagy — mint már említettük — a megrendelt táncokért is sok esetben külön fizettek. Ha kevesellették a pénzt, akkor előfordult az is, hogy a zenész feleségek a férjeik elé ugrottak, „nekem húzd" kiáltották és pénzt dobáltak nekik. Ez a legények megszégyenítésére szolgált, „hogy lám, lám, itt asszonyok mulatnak". A zenét cigányokon kívül fúvós, vagy vonós magyar banda, e?etleg tamburabanda szolgáltatta. Egy táncsor után szünetet tartottak. Ekkor néha körbeálltak és különböző énekeket „legtöbbnyire ropogósokat mondtak". A leányok egy szép szál rozmaringot vittek magukkal a bálba. „Abban az időben a szerelem titkos volt, nem úgy, mint most." Csak arról tudták meg, hogy a legény udvarol a lánynak, hogy a rozmaringja reggel felé már a legény kezében volt, mert tánc kö ben ellopta azt. A kimuzsikálás szokását is ismerték Alapon. Ha egy leány visszautasította a táncbahívó legényt, de még ugyanabban a táncban egy másikkal elment, akkor az illető legény leállította a zenét. Megfogta a leány kezét, „késérőt" húzatott és kitessékelte a bálból. Ez a kísérő-nóta legtöbb esetben a Rákóczi induló volt. Ha reggel felé hazament valaki, az is „késérőt" húzatott magának. Minél messzebb kísértette magát, an(Lekérés lánc közben?) Akkor jött éleibe, mikor mink legénykedtünk. Szabad, szabad akkor kezdődött. Ez kb, 23—24-ben kezdődött el, hogy egyik láncost a másiktól elvették. Ezen sok vita is volt, meg az örökké lesz is. Máma is fönnáll, mert például egynek vőt egy menyaszszonya, menyasszonyjelöltje, vagy jó ismerőse. Alighogy megfogta, a másik elvelte tüle. Ezen csak egy vita volt. nál többet kellett fizetnie. Á legáltalánosabb kísérők a „Jaj Istenem úgy szégyellem, hogy reggel kell hazamennem" szövegkezdetű dal és a Rákóczi induló voltak. Lakodalom. A szabad és a megrendezett bálok mellett, a lakodalom volt mindig a legjelentősebb táncalkalom. Ott kerül sor néha ma is — az idősebbek jelenléte következtében — a hagyományos táncok eljárására illetve bemutatására. A lakodalom menetéből elsősorban a táncra vonatkozó részeket emeljük ki. A lakodalom napja kedden vagy csütörtökön volt. A cselédség azt, mivel hétköznap az uradalmak nem engedélyezték, csak vasárnap tartotta. Az első világháború előtt a lakodalom rendezési feladatait még két vőfély végezte el. A vendégek meghívása a lakodalom előtt három nappal történt. A vőfélyek jelvénye magas, rózsaszín szalaggal díszített kalap és tengeripálcából készített vőfélybot volt, amelyet a „hivogatásra" is magukkal vittek. A vőfélybotot a lakodalomba hivatalos lányok a meghívás alkalmával szalagokkal vagy piros kendőkkel díszítették fel. Az 1914-es háború után a vőfélyek száma szaporodott. Kezdetben négy, majd hat vőfély volt, ugyanannyi koszorúslánynyal. Ezek száma állandóan növekedett, és az utóbbi idők lakodalmaiban már 24 vőfély és koszorúslány is szerepelt. 1 "' Ma már ezeknek minél nagyobb száma a lakodalom fényének és ünnepi hangulatának az emelését jelenti. A rendezést és a szertartások irányítását természetesen ma is az első vőfély végzi. Az első világháború után a vendégeket a szülők személyesen vagy pedig meghívó küldése útján hívták meg. Az esküvőt kitűzött időpontban tartották meg. Előtte a vendégek a vőlegény, illetve a menyasszony házánál gyülekeztek. Ujabban mindig reggel kezdik a lakodalmat. A menyasszony fehér selyemruhát vett magára és a fején kcszorú volt, a vőlegény pedig fekete posztóruhába öltözött. (XLIV. tábla 1. kép.) A vőlegény kalapját kék szalag és négy szál virág díszítette. A vőlegényes ház násznépe átment a menyasszonyos házhoz kikérni a menyasszonyt és onnan máiközösen mentek az esküvőre. A hosszan elnyúló falu miatt a mai napig gyakori volt a násznép kocsin való közlekedése. Ebben az esetben az első kocsin a menyasszony ült a násznagyával, továbbá az első vőfély az első koszorúslánnyal. A kocsis mellett rendszerint a nyoszolyóasszany ült. A második kocsival a vőlegény a násznagyával, a második vőfély és koszorúslány ment. A zenészeket leghátul szállították. A legények és leányok végigdalolták az utat. Előfordult olyan eset is, hogy legelői ment a vőlegény kocsija, mögötte a muzsikusoké és a menyasszonyé leghátul maradt. „Ölöget járt a vőlegény a menyasszony után, most menjen a menyasszony a vőlegény után." A menyaszszony a násznéptől egy kilométerre szekerezett. 1 " 7 Ujabban, ha az esküvő délelőtt van, akkor az ebéd Ez egy rossz szokás. Óriási rossz szokás, mert például én elhívok egyet, legyen szeretőm, menyasszonyom, jó táncosom, vagy ismerősöm:, beszélgetni akarok vele, vagy szórakozni akarok, még szót sem válthatok, mert egyenesen elviszik." Fekti József (sz. 19Q2) adatközlése. Saját megfigyelésem az 19'3i9 május 3-iki lakodalmon. Garbacz Györgyné (sz. 1898) közlése saját lakodalmáról.
