Lakat Erika (szerk.): Patikaköszöntő. 40 éves a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 58. (Székesfehérvár, 2016)
Kovács Péter: Jezsuita faragóműhely a XVIII. századi Székesfehérvárott
más munkákon is dolgozott. Az évtized végére - a sekrestyétől eltekintve - az asztalos és a fafaragó szobrászi munkák csaknem egyszerre mind befejeződtek. A fehérvári jezsuiták pontosan vezetett följegyzései szerint a patika berendezése ugyancsak készen volt már 1758-ban. Mint más írásomban erre már rámutattam, ez a bútorzat sem teljesen egyszerre került ki a műhelyből. Baumgartner, miközben figyelemmel volt az egységes megjelenésre, a munka során tekintettel kellett lennie az éppen adódó, pillanatnyi szükséglet kielégítésére. Egy évvel később már a refektóriumba - a múzeum mai ún. díszterme -, az ebédlőbe került berendezés elkészüléséről tudósít a diárium. Sajnos, ez a bútorzat a rend feloszlatását követően eltűnt a házból, s már a pálos atyák idejéből sincs nyoma meglétének. A műhelyből utoljára, 1760-ban a templomi padok kerültek ki. Baumgartner Bernât érett, megfontolt barokk stílusa talán itt érvényesült a legteljesebben. A súlyos tölgyfa bútorok ismétlődő sorai, egyszerűségük és visszafogottságuk ellenére is gazdag ornamentális faragványai méltóságos nyugalommal és meghatározó erővel töltik ki a templom hajóját. A kaputól a szentélyig, Sambach illuzionisztikus főoltár-freskójáig vezető utat valójában ezek a padok teszik igazán ünnepélyessé. Antropomorf tömegei közt a templomba lépő hívő önkéntelenül is lefékezi lépteit, és alkalmazkodik ahhoz a ritmushoz, amelyet padjaival Baumgartner Bernât teremtett meg. Az adott körülményeket - a templom akkor már ismert terét, az ülőhelyek megkívánt számát - a mester finom arányérzékkel egyeztette, s az 56 Templomi pad Baumgartner műhelyéből
