Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Gärtner Petra: Az idézet bűvöletében
szobát, kőraktárat alakítottak ki - ma valutaváltó található benne. Déli irányba egy újabb boltíves átjáró után a transzformátor befogadására szolgáló alacsony, négyzetes toronyelem épült. A Szűz Mária-prépostság 1938-ra feltárt területét két részre szakította az úttest, hiszen az utca túloldalára esett a templom déli oldalához épített románkori kápolna romja. Ma már nem látható, de eredetileg három oldaláról egyszerű vaskorláttal kerítették be a falmaradványokat, míg az apszis felől széles lépcsősor vezetett lefelé a romokhoz.22 Lux Géza tervei nyomán a lépcső két oldalánál felmagasított téglafal épült: egyik oldalon a kerítés magasságáig felnyúló mellvéd, míg a templomhajókhoz közel a mauzóleum harangfalára rímelő kis harangtornyocska. Az 1938-ra elkészült Romkert a prépostsági templom főhajójának és északi mellékhajójának közel kétharmad részét, a Szent István korabeli apszis és a késő gótikus szentély északi felét, valamint a templom déli mellékhajójához csatolt kápolnát mutatta be.23 Azon területeket, ahol sem padlózat, sem falvonulatok nem voltak, befüvesítették. így a konzervált romok (fehér kőfalak, vörösmárvány padlótöredékek) látványosan kirajzolódtak a zöld gyepszőnyegen, áttekinthetővé téve az építészeti összefüggéseket. Ez a hatás tulajdonképpen felülnézetből érvényesült igazán. Az utca felöli egyszerű vaskerítésen keresztül, több méter magasságból letekintve valóban jó rálátás nyílt az egykori koronázó templom romjaira, s ezek hátterében a kert falán bemutatott kőtöredékekre. Az ásatás során ugyanis vastag földréteget szedtek le a területről, s ennek következtében a Romkert járószintje jóval alacsonyabb lett, mint az utca kövezete. Szinte besétálni sem kellett ide, a kerítésen keresztül az egykori Szűz Mária-prépostságot a lehető legkomplexebb formájában láthatták a járókelők: a romokat és a töredékeket egy helyütt. Mindeközben a tudományos szempontok és a legkorszerűbb műemlékvédelmi követelmények is maradéktalanul érvényesülni tudtak. A kövek tárolására nemcsak a fedett kőtárat, hanem az ennek meghosszabbítását képező téglafalakat is felhasználták. Konzolokon, padkákon helyezték el az ásatás során talált jelentősebb faragványokat, a 19. századi feltárások alkalmából előkerült, s később a püspökség és a múzeum gyűjteményébe került köveket, valamint a Nemzeti Múzeumból visszakapott, eredetileg innen származó darabokat - mintegy 120 kőfaragványt. A kőtár anyagának restaurálását, a töredékek összeillesztését Szentiványi Gyula (1881-1956) végezte, míg a kiállítás koncepciójának kialakítása, valamint a leletek tudományos feldolgozása és publikálása (A székesfehérvári királyi bazilika, Budapest, 1943) Dercsényi Dezsőnek (1910-1987) köszönhető.24 (38. oldal) Érdemes itt külön kiemelni, hogy nemcsak az ásatás és az azt követő építkezés szakmai irányítását látta el a MOB, hanem ők jelentették meg Dercsényi munkáját is. A lapidáriumból jutunk el a mauzóleumba, ahová csupán egyetlen faragott kőemlék került: a Szent István szarkofágjával azonosított sírláda.25 Kiss Dezső munkajelentéséből tudjuk, hogy végleges elhelyezése 1938 március közepén történt meg.26 A szarkofág - ahogy azt sokak mellett az épület tervezője, Lux Géza is vallotta - a „magyar nemzet kegyeletének legfontosabb tárgya".27 E gondolat jegyében nem úgy mutatták be itt, mint egy rendkívül értékes régészeti leletet (ahogyan például a lapidáriumban lévő kövek lettek kiállítva), hanem szakrális jellegét hangsúlyozva, a szent király sírládájaként. A szarkofágot magába foglaló épületrész ezért eleve sírépületnek készült, ahol a koporsó kenotáfiumszerű értelmezésben áll a tér közepére helyezve, három lépcsőfok tetején.28 Ennek megfelelően ez a szakasz lett az épületkomplexum leghangsúlyosabb és legdíszesebb tere. Már önmagában a mauzóleum elhelyezkedése is tanulságos, ez ugyanis a romterület egészén belül alárendelődik az egykori bazilikának. Ebben a hierarchikus térszervezésben a mauzóleum (és benne a szarkofág) a középkori prépostsági templom főtengelyére felfűzve, az apszistól keletre fekszik: vagyis legközelebb a templom „szívéhez”, a szentélyhez. A mauzóleumtól széles lépcsősorral elválasztott téren, a szarkofág és a templom hossztengelyében valódi sírkamrát is építettek, ahová az ásatások során talált emberi maradványok egy részét helyezték el. A föld alatt kialakított osszárium bejáratát egy kereszttel díszített sírlappal fedték le. (9. kép) Stílusában az egész építmény a templom első építési korszakát idézi. így a kőtár mediterrán hangulatú, félköríves, pilléres árkádsora is romanizáló. A kerengőkre emlékeztető, L-alakban megtörő árkádos folyosó 3+6 nyílással néz a templomromok irányába. Az ugyancsak nyitott mauzóleum apszis felé tekintő három árkádnyílása nyújtottabb arányú: nemcsak magasabbak az előzőeknél, hanem a pillérközei is kisebbek.29 Fölöttük, kívülről egy újabb emeletet képezve, T
