Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Biczó Piroska: A Romkert arculatváltozásai
érthetőbbé tétele volt a növényzet segítségével, tehát az 1938-as állapothoz képest szükségszerűn összetettebb, az értelmezés irányába elmozduló kép alakult ki. Kellő későbbi dokumentáció hiányában nem dönthető el, tervéből mennyi valósult meg, de az bizonyos, hogy a levendulacsoportok ekkor jelentek meg a romterületen a hiányzó falazatok jelölésére. így az elpusztult kórusrekesztő északi felét sokáig levendulasáv jelölte, de az egykori pillérek helyének érzékeltetésére is levendulát tervezett Örsi. Az elpusztult északi templomfalat borostyánsávval kívánta jelölni. Egy 1970 tájékáról származó fényképen az északi fal helyén nagy valószínűséggel borostyán látható. A templombelsőbe ezüstszürke díszfüvet javasolt, amely jól elkülönül az egykori épületen kívüli sárgás burkolattól és zöld sportgyeptől. Még be sem fejeződött a Romkert és környezete rendbetétele, amikor 1965-ben az 1938-tól bemutatott Árpád-kori kápolna déli oldalán álló épületet lebontották, és helyén Kralovánszky Alán ásatása újabb Árpád-kori kápolna maradványait, alatta pedig a prépostsághoz tartozó korábbi falakat tárt fel. Az új leleteknek a Romkerthez való kapcsolása nem volt kérdéses, ennek érdekében az elbontott helyén emelt új épületet - a gyalogos közlekedés biztosítása érdekében - lábakra állították. A két kápolna együttes bemutatásának terveit Erdei Ferenc készítette el 1965-ben.13 (58. oldal) Terve a kert jellegű megfogalmazásról a falmaradványok értelmezésére helyezte a hangsúlyt. Míg 1936-38-ban nem törekedtek a kápolna alaprajzának teljes megismerésére, megelégedtek a szentély megmaradt déli kétharmadának és a déli hajófal indításának bemutatásával, Erdei terve a déli kápolna méreteinek birtokában nyugat felé 5 méterrel megnövelte a Romkertbe bevonandó területet és a kápolnafalak hiányzó szakaszait megépítette. A falkiegészítések a tervek szerint téglából készültek volna, végül csak az 1936-37. évi ásatáson megtalált kápolnaszentély kiegészítésénél alkalmaztak téglát, valószínűleg a kváderes falfelület és a szentélyt kívülről tagoló lizénák hangsúlyozására, míg a többi falvonulatot törtkőből építették. Az 1938-ban alkalmazott megoldással szemben az így kirajzolódó épületbelsők vörös salakterítést kaptak. A munkálatok 1969-70-ben fejeződhettek be, egy 1969-es építési napló bejegyzése szerint áprilisban még a kápolnák bemutatására lemélyített terület támfalának építése folyt.14 A két kápolnát bemutató, gyakran „kis romkertként” említett terület elkészülte után szinte észrevétlenül csúszott át a teljes romterület az újabb felújítási időszakba. Az 1938-as Romkertben az 1960-as évek közepén folyt állagmegóvási és kertészeti munkák ellenére meglátszott az idő múlása. A város 1972-ben tervezte fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelni, és átgondoltan, a város megújításával készült a megemlékezésre.15 Miután az 1960-as évek kisebb ásatásai új eredményeket hoztak a prépostsági templommal kapcsolatban (a második Árpád-kori kápolna felfedezése, 1969-ben Anjou-kori síremléktöredékek feltárása a püspökség kertjében), hasznosnak látszotta 19. századi és az 1936-38. évi feltárások ellenére a Romkertben is újabb kutatásokat kezdeni. így Kralovánszky Alánnak módja volt 1970-71-ben jelentős méretű hitelesítő ásatásokat végezni az elődök által feltárt területen, amelyek a romterület kialakítására nézve is változásokat hoztak. Kralovánszky ásatásainak eredménye volt Szent István király sírjának és kultuszhelyének felfedezése, II. századi kisépítészeti alkotás (ambo?) alapozásának feltárása, felszínén talplemez lenyomatával és díszpadló maradványával. A Romkert újbóli rendezésének tervét 1972 márciusában a területet már jól ismerő Erdei Ferenc készítette el.16 Az ásatási eredményekre hivatkozva a terv célját a „teljességre, érthetőségre törekvő építészeti bemutatásban” jelölte meg. A terv továbbra is a templom egységesen gyepesített belső területéről szól, az egykori épületen kívül továbbra is kőzúzalék-terítéssel. A gyepszőnyegben azonban több idegen elem megjelenését látjuk, feladatuk a templom egykori építészeti részleteire való utalás. A Romkert szintjéből alig kiemelkedő tégla és beton falszakaszok töltötték be ezt a szerepet. Erdei az összefüggő falakat és alapfalakat az irányukra merőleges, azaz keresztirányú, egymástól 25 centiméterre elhelyezett téglasorokkal kívánta érzékeltetni. Ezek közül szerencsére csak az egykor felmenő szakasszal is bíró északi hajófal épült meg. Hasonló módon tervezte megjeleníteni az északi mellékhajó és a főhajó közötti pillérsor alatt futó alapfalat, amely az ebben az időben gyakran feltételezett, korábbi, egyhajós templomot is hívatott lett volna érzékeltetni.17 Erre valószínűleg az egyszerűbb és átláthatóbb összkép megteremtése érdekében végül nem került sor. Az elpusztult, a főhajót a mellékhajóktól elválasztó pilléreket mind az északi, mind a déli oldalon 10 cm vastag, vasalt betonlapokkal jelölték. Az 1969-es püspökkerti ásatás idején készült és 1970-ben közölt fénykép nyomán a pillérek betonjelölésére már 1972 előtt 61
