Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Bubryák Orsolya: Észervételek a Szent István-szarkofág történetéhez
Az egyetlen egészen biztosan autopszia alapján dolgozó „adatszolgáltató”, Majer József székesfehérvári őrkanonok a Nemzeti Múzeumba szállítást megelőzően külön rajzot készített a sírkőlapról és a szarkofágról, ám csak az előbbiről készített rajzon tartotta fontosnak jelezni, hogy azt a bazilikában találták, a szarkofág rajzán ugyanezt nem tette meg. Mindebből hipotetikusan arra következtethetünk, hogy 1784-ben csak a római sírkőlap került elő a prépostsági templom „közepéből”, a szarkofágról ez esetben azonban csupán annyi állapítható meg, hogy 18. század végi hollétéről nem rendelkezünk információkkal. 1803-ban viszont elkészült a püspöki kert kerítése, az erősen töredezett sírkőlapot befalazták, s valamikor ezidőtájt a szarkofágot is beszállították a kertbe.25 A faragványok a püspökkertben vélhetően egymás mellé kerültek, s mivel mindkettőt egyértelműen római korinak vélték, felmerülhetett, hogy - mint római szarkofág és fedele — összetartoznak. Az ismert és már ekkor is publikált eredetű sírkőlap provenienciája átragadt a szarkofágra, ami aztán szétválásuk után is rajtamaradt. A szarkofág és a koporsófedélként aposztrofált római sírkő összetartozásának hagyománya a faragványok Nemzeti Múzeumba szállítása után eltűnt, és soha többé nem merült fel újra. A kövek elkerültek egymás mellől, a feliratos római sírkőlap története feledésbe merült, a szarkofág pedig mesés „karrierbe” kezdett. Ha azonban a „bazilika közepe” lelőhely nem a Szent István-szarkofág lelőhelye, hanem a római sírkőé, felmerül a kérdés, honnan és mikor került a faragvány a püspökkertbe. Első lépésben tisztázandó lenne, vajon a püspökkertben csak a püspökség területén előkerült kőfaragványokat helyezték el, vagy máshonnan is kerültek oda kövek. Ebből a szempontból válik érdekessé a püspöki palota két építtetőjének, Séllyei Nagy Ignácnak és Milassin Miklósnak, Székesfehérvár első püspökeinek alakja. Bár jelenlegi tudásunk szerint az ő nevükhöz mindössze a székesfehérvári bazilika viharos évszázadokat túlélő részeinek végleges elbontása köthető: az ő püspökségük alatt bontották le a források szerint a 18. század végén még álló Mátyás- illetve Nagy Lajos-kápolnát, hogy köveiket felhasználva felépülhessen a püspöki palota.26 Az építkezések idején előkerülő szebb faragványokat a kertben gyűjtötték össze, és nem építették be a leendő palotába.27 A kőfaragvány lelőhelyére vonatkozó kérdést már csak azért is indokolt felvetni, mert maga a szarkofág másodlagos felhasználás jeleit viseli magán, ami arról árulkodik, hogy bárhol is helyezték el eredetileg, később hosszú ideig valahol máshol, és egészen más céllal használták. A koporsó díszítetlen oldalán lévő fúrt lyuk és a koporsó peremének kopásnyomai alapján Varjú Elemér azt feltételezte, hogy a török uralom alatt itatóvályúvá alakították, és egy kút vagy forrás mellett helyezték el.28 A másodlagos felhasználás nyomai egyúttal tovább gyengítik azt a elképzelést, hogy a szarkofág a forrásoknak megfelelő helyen, az egykori prépostsági templom közepéből, a középkori járószint alól került volna elő. Ha viszont — elfogadva a modern kutatási eredményeket — azt feltételezzük, hogy a sírláda Szent László idején készült és felszín felett emelt ereklyesír volt, akkor korántsem okoz feloldhatatlan ellentmondást. A templomban aligha élte volna túl a törökök „tisztogatását”, melynek során a síremlékeket eltávolították, és ha mégis, akkor elpusztult volna 1601-ben, a város ostromakor, amikor a bazilika nyugati része felrobbant.29 Valószínű - és Varjú megállapításaival is összhangban áll -, hogy egy környékbeli kút mellett használták itatóvályúnak, majd mikor hasznavehetetlenné vált (eltört, vagy esetleg elapadt a kút vize), a kőfaragvány föld alá került, míg a 18-19. század fordulóján a püspöki palota építkezési munkálatai során újra megtalálták és a püspöki kertbe szállították. A források tanúsága szerint az 1800-as évek elején két kút is volt az egykori prépostsági templom környékén: az egyik a bazilika feltételezett bejáratától nyugatra, a piactéren,30 a másik a püspöki kert területén.31 A piactéri kút például az 1800-as évek elején készült, mert a Hazai Tudósítások egy 1806-ban íródott cikkében új kútként említette.32 Csakhogy Farádi Vörös Mihály említett jelentésében azt írta, mindegyik kőfaragvány a bazilika területéről került elő. Figyelembe kell venni, hogy 1814-ben, a jelentés készítésének időpontjában az egykori prépostsági templomnak már romjai sem látszottak, így a lelőhely meghatározása némileg nehézkes lehetett, ráadásul a püspökségen pontos információval rendelkeztek annak a sírkőlapnak a megtalálási körülményeiről, melyet a 19. század elején már biztosan a szarkofág fedelének tartottak. És talán belejátszott még egy további tényező is. A bazilika és a prépostság határ-26
