Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

annyi mint a gyalogságnál a frajter - lettem; megfordult ez nap köztünk gr. Batthyány Lajos is, kivel szinte barátságosan beszélgettem. Midőn lenyugvásra készültünk, hire futamodott, hogy gr. Lamberg tábornok Pesten megöletett; - ez a rendes, hozzánk átjött katonaság közt oly rossz vért csinált, hogy közülük többen bennünket elhagyni szándékoztak, - másnap ennek meggátlására Makk felszólított, hogy menjünk a huszárokhoz, s beszéljük le e tervükről, én tüstént beleegyezvén, lovat rendelt alám, s igy Makkal a huszárok közé mentünk mindenféle szépszavakkal a maradásra birtuk; leginkább én szóltam, a fő indokolás az volt, hogy gr. Lamberg hazaáruló, s ha ki láb alól élnem tétetik, Budavárát bezárja, Pestet összelöveti, a hozzánk jött császári katonákat pedig mind felakasztatja, s. a t. igy tehát a maradásukra valamikép én is járultam, noha az egész sikert magamnak éppen nem tulajdonítva legfőbb érdeme volt ebben a derék Sweidl-, akkori Sándor huszár-ezredbeli kapitánynak; ki később mint tábornok kivégeztetett. Ezen capitulatioból rendes helyünkre visszanyargalván Pátka felöl ágyu-dörgéseket hallottunk; mi tehát harczi készségbe tevén magunkat, vártuk a jövendőt, s főztük ebédünket; - fél tizenkét órakor jöttek előőrsök azon hírrel, hogy már Pákozdban van az ellenség, kinek szuronyai végét már csillogni is láttuk, - mi éppen a bográcsokból kitálaltunk, s ebédhez készültünk, azonban kiadatott tüstént a parancs minden málhakocsi visszavonulásra, s így kiönteni kellett az ételünket, és az ütközethez éhes gyomorral készülnünk. II. Makk s parancsai. A tüzelés megkezdése. A harcz folyama. A temető előtt hosszában szép számú ellenséges gyalogság állítatott fel, végén csekély lovasság, hat ágyú pedig nekünk szemközt a domb tövénél lőn elhelyezve. Azon hír volt elterjedve, hogy Jellacsics a rendes katonaságra nem lövet, ennek kipuhatolására mintegy 16-20 huszár lőn a két rendbeli ágyuk közti tér közepébe kiállítva; nem sokára túlról egy ágyú elsütettvén oly jelesen hatott, hogy egyik huszár lova lelövetett, erre a többiek sebesen hozzánk visszajővén a sebzett ló huszárja ott maradt, s a lova összes készületjét összeszedvén, lassan hozzánk szinte visszatért; - kevés vártatva a tüzelés mi ellenünk is megkezdetett, a második lövés a balkaromat majd elvitte. - Makk parancsnokunk fenhangon több ideig mindig ezt monda ne löjjenek, ne lőjjenek! igy mi egy ideig némán álltuk ki a tüzeltetést. A bal szárny tőlünk a Velenczei tó által volt elvágva, István öcsém ott százados volt, - annak parancsnoka Perczel Mór látván tétlenségünket, káromkodott, s a tavat megkerülve hozzánk jönni készült, hogy bennünket, mint áruló fekete sárgákat, mind levágjon! Miután legkisebb bántalom nélkül 16 lövést némán kiállottunk, elkiáltja magát Makk: látják most úgy-e, hogy azok szamarak, semmit sem tudnak, mutassuk meg mi, mit tudunk! Tűz!!! Erre éljent kiáltva a tüzelést megkezdtük s rendetlenül ugyan de oly sükerrel működtünk, hogy nem sokára a másik fél két ágyuját teljesen leszereltük, a többieket pedig megrongáltuk, a leszerelő irányzók voltak: Andrássy József és Oberer Mátyás. - Ezen golyó-váltás legfeljebb negyed óráig tartott, mert a horvátok ágyúikat a lőtérből a fehér kereszt mellé az országút mellett, vontatták, - erre mintegy 83