Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

Nagy harcot víttam lelkiismeretemmel; barátaim s ismerőseim legtöbbjei már fegyveres kézzel szolgáltak, s én itt a tollat forgassam? . . . nem, ha addig élek sem! Megírtam s beadtam lemondásomat, azután a választ be sem várva, a Móga táborába mentem, hol mint huszárönkénytes közember kezdtem szolgálni. Martonvásárhelynél megpillantott Móga, odaküldi hozzám Nemegyei törzskapitányt, s magához hívat. Odalovagoltam. Móga mellett volt Teleki tábornok, még néhány törzstiszt, Bónis Samu gróf Andrássy Aladár s többen. Tisztelegtem. Móga tábornok kezet nyújtott e szókkal: - Mi régi ismerősök vagyunk. Maradjon mellettem mint nyargonc. A sereg csatarendben volt felállítva. Ott láttam először a hős Guyon Richárdot bátor önkényteseivel, kik közt számtalan pesti barátaim s ismerőseim tűntek fel. E csapat később nagy hírre vergődött zászlóaljjá lőn, s halhatatlanná tette magát Branyiszkónál. Jellaőic seregével felénk nyomult. Megvallom, elszorult szívem, mikor azt a sokaságot a magaslatról leereszkedni láttam; ellepték az egész oldalt, mint a hangyák. Jellaőic állást foglalt, Móga nem támadott. Egyszerre megdördült Jellaőic ágyúja, s a golyó a huszárok közé csap, Móga odatekint, jól kifent bajuszát jobbra-balra felrángatja, s félhangon maga elé morogja: -Gaz! A második golyó megint a huszárok közt pusztított, Móga ekkor már hangosabban mondta: - Lázadó! - s most ő is elrendelte a tüzelést. Ágyúink becsületesen feleltek. Sokáig folyt a tüzelés, míg végre a horvát részről éktelen ordítozás közt rohamra indultak a szerezsanok. Jung tüzérparancsnok most maga irányozta az ágyúkat, s hatot egymás után letüzeltetett a közeledő szerezsanok közé. Iszonyú pusztítást tehetett, mert láttuk őket összekavarodni, s a veres köpenyek csak úgy röpkedtek fel a légbe. A csata e napon eldöntetlen maradt, s másnapra készültünk elhatározó ütközetre. A városba lovagoltunk. Bónis Samuval beszélgettem, amint a kocsikhoz értünk, melyen a sebesülteket szállították. Egyik kocsin fiatal honvéd jajgatott, mellette ellőtt lábú huszár feküdt, ki társát egyben vigasztalta. - Maradjunk mellettök - mond Bónis -, ennek a huszárnak a sorsa érdekel. - Aztán ő vette át a huszár szerepét, s egyszerű, de lélekemelő szavakban szólt, úgyhogy még a huszár is ugyancsak rámeresztette szemeit. A városba érkezvén, elkísértük a szerencsétleneket a rögtönzött kórházba, hol azonnal a huszár láblevevéséhez láttak. A huszár szivart kért, Bónis azonnal meg is gyújtotta, s úgy szolgált vele neki. A huszár szivarozva állta ki a műtétet, mikor vége volt, felült, egy pohár vizet kért, megitta, s abban a pillanatban halva vágta magát hanyatt. A szivar még füstölgött ujjai közt. 80