Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)
A csata előzményei Ezernyolcszáznegyvennyolcadik esztendő, Melyben hazánk fölött nyílt egy nagy jövendő, S oly változás érte a világ forgását, Milynek ezredik év alig látja mását. Czuczor Gergyely 1848. március 15. A pesti forradalom híre üstökösként röppent fel a forradalmaktól rázkódó Európa egére. Éppen abban a pillanatban, és ettől a pillanattól egyben hajtva is, amikor a pesti "márciusi", radikális ifjúság, Petőfiék és a pozsonyi országgyűlés liberális nemesi baloldalának legjobbjai, Kossuthék együtt elérhették a forradalmaktól megrettent bécsi udvarban a magyar polgári forradalom alapvető változásait. Az említett helyszínek sokfélesége - Pest, Pozsony, Bécs - egyébként már egymaga is mutatja: megérett a helyzet a változásra. A sajtószabadság kivívása, a nemzetőrség felállítása, a felelős magyar minisztérium kinevezése, a jobbágyfelszabadítás és közteherviselés törvénybe iktatása mind olyan pillér, amelyen már a polgári Magyarország alapjai állhattak a feudális tartomány helyén. "Haza és haladás": e két jelszó a harc legjobbjai eszméiben szorosan összekapcsolódott. Ám, hogy mennyire kapcsolhatók össze a gyakorlatban, azt csak az elkövetkezendő időszak mutathatta meg. A polgári alapokat az európai forradalmak miatt sarokba szorított bécsi udvar „önként" és viszonylag gyorsan foglalta törvényekbe, amelyeket április 11-én szentesített az uralkodó. A fejleményeket azonban nem nézte a bécsi udvar, s a Habsburg központosító birodalmi gondolat egyetlen képviselője sem tétlenül. Meg kellett találniuk azt az erőt, amely kívül maradt azon a páratlanul széles egységfronton, amelyben a magyar forradalom egyesítette Petőfitől Széchenyiig a legkülönbözőbb pártállású politikusokat és a társad? lom legkülönbözőbb rétegeit. Ez az erő volt - amint azt a nyári hónapoi eseményei bebizonyították - az udvarhű, konzervatív arisztokrácia egy része., a főpapság és az udvar érdekeit a magyarokkal szemben támogató nemzetiségi mozgalmak fegyveres ereje. Az áprilisi törvények legfőbb hibája éppen az volt, hogy hiányoztak belől a nemzetiségi kérdés rendezésének lehetőségei; kitűnt belőlük, hogy a magy 23