Fitz Jenő: Gorsium Herculia - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996)
Eddigi kutatások
EDDIGI KUTATÁSOK A lelelöhely már hosszú idő óta ismert volt, amikor Rómer Flóris, a magyar régészet európai hírű úttörője 1866-ban a következőket írta az Archaeológiai Közleményekben'. «A hajdan sokat emlegetett Fövenyesi pusztán jelenleg is sok érmet találnak. A Nyakastáblán, ahol az országút szögellik, mint legemelkedettebb helyen kerestem a római castrumot, amelyre Érdy János figyelmeztetett. Mintegy 30 ölnyire a puszta kanálistól keletre sok árok és gödör látszik, előfordulnak tégladarabok is, de valóban itt volt e maga az erőd, biztosabb adatok hiányában nem merem állítani.» A Rómer által bejárt és katonai tábornak tartott terület első jelzése csaknem száz évvel korábbi: a II. József császár idejében, 1783-ban készült első katonai felmérés négyszögű falat jelöl, abban a méretben és ott, ahol kétszáz évvel később a városfalak előkerültek. A földek feltörése és a szőlőültetések során számos római faragott kő, szobor került elő. Az elsőket a XVIII. században találták, köztük a legfontosabbat, amely Septimius Severus templomhelyreállítását említi: erről G. Cattaneo, majd J. F. Miller emlékezett meg, mielőtt Sárpentelére vitték volna a Farádi Vörös család malmának helyreállításához. Az előkerült kövekkel egy évszázadon át a birtokos Zichyek gazdálkodtak, uradalmuk nagylángi, seregéíyesi épületeiből bontották ki őket később. A Zichyek révén került két feliratos kő a sárszentmihályi uradalmuk melletti majorba, Sárpentelére is. A múlt század végétől az újabb kövek már a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a székesfehérvári múzeum kőtárát gazdagították. Az 1920-as években fellendült régészeti kutatások alapján írhatta Marosi Arnold, a székesfehérvári múzeum volt kitűnő igazgatója a Székesfehérvár környéki római lelőhelyekkel kapcsolatban: «E helyek közül Tác a telep nagy kiterjedésével, a leletek nagy számával és archaeológiai értékével oly magasan áll a többi felett, mint a város a falvak felett...» Az első ásatásra a római település területén 1934 tavaszán került sor, amikor a margittelepi vincellérház mellett szőlőforgatáskor sírokra bukkantak. A feltárás további sírokat nem talált, de a vincellérház udvarában nagyobb épület alapfalai bontakoztak ki. E munkákkal párhuzamosan, mintegy 400 méterrel északabbra is kutatások kezdődtek a Nyakasdülőben, ahonnan a lakosság hoszszabb idő óta köveket hordott építkezéseihez. A feltárás itt három nagyobb helyiséget hozott napvilágra, északi oldalukon mindhármat apszis, félköríves fal zárta le. Ebben az épületben a kutatás IV. századi ókeresztény bazilikát vélt felismerni, és annak feltárásával Horváth Tibort, a Nemzeti Múzeum gyakornokát bízta meg, aki munkáját ugyanez év őszén kezdte meg, majd 1936-ban folytatta. A háború előtti utolsó feltárást 1939-ben Radnóti Aladár végezte, aki tisztázta, hogy az átvizsgált épülettömeg nem ókeresztény bazilika volt: központi udvara körül elhelyezett helyiségeivel a peristyliumos villák típusába sorolható. Radnóti ásatásának eredményeit 1955-ben B. Thomas Edit tette közzé, aki a nagy épületben egy nagybirtok központját (villa urbana) határozta meg. A háború után 1954-ben került sor az ötödik ásatásra, amikor a Sárvíz fölött épített új híd alapozása során a híd keleti oldalán egy második késő római temetőre bukkantak. Az ásatás folytatta a második világháború következtében elpusztult margittelepi vincellérház területén talált ház feltárását is, és tisztázta a villa-jellegű épület melletti IV. századi temető helyét. 9 T
