Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)

A Szent István-emlékmű és a Huszáremlék keletkezésének párhuzamos története általánosabb tanulságokkal is szolgál. A művészek személyének kiválasztása, a választás és a művekben kifejezni kívánt koncepció szempontjai arra utalnak, hogy minél szélesebb társadalmi réteget képvisel a megbízó (a Szent István-szobor esetében az állam, az egész nemzet képviseletében), annál több konvenció köti meg a művészt, szabja meg a követelményeket. És fordítva: amint a megbízó csak egészen szűk kör, kicsiny társadalmi csoport nevében lép fel (a Pátzay-emlékmű esetében a 10. huszárezred tisztikara), jóval kevesebb kötöttséggel és nagyobb művészi szabadsággal valósulhat meg a mű. Hogy a Huszáremlékmű mennyire független volt még a város szélesebb társadalmat képviselő közigazgatásától is, arra az is utal, hogy a szoborbizottság, mit sem törődve a támadásokkal, szinte a város ellenére, a közvéleménnyel szembeszegülve állította fel a szobrot. De utal erre még egy adat is. Amikor a Szent István szoborbizottság hosszú viták után arra a következtetésre jutott, hogy Sidló alkotása számára mégis a megyeház előtti tér lenne a legalkalmasabb (ahová egyébként a tizeshuszárok tervezték a maguk emlékét), Csitáry polgármester kénytelen volt elismerni, hogy a dolgot megoldhatatlannak tartja, mivel "a vármegyeháza előtt felállítandó új szobrot (Pátzayét) a tizeshuszárok tisztikara készíttette el", a helykijelölés dolgában "a városnak beleszólása nincsen". A két szobor végül is helyet cserélt, de ezt hosszú tárgyalások, viták, alkuk előzték meg. A Szent István-szobor elhelyezése ugyanis korántsem volt egyszerű dolog. Hogy miért nem, arra Sidló szavai vetnek fényt: "Nem egy elképzelt helyre készítünk szobrot, hanem a szobor számára keressük a legmegfelelőbb helyet.". Vagyis, a művész a leendő környezet ismerete nélkül készíti művét, az csak utólag, mintegy járulákos elemként illeszkedik majd be, jól vagy rosszul, a meghatározott együttesbe. Amióta az emlékmű kiszakadt a nagy építészeti összefüggésekből, az összetartó nagy törvényszerűségek rendszeréből, tehát lényegében a XIX. század eleje óta, ez volt a gyakorlat. így nem véletlen, hogy a plasztika elhelyezésének szempontjai ezúttal is elsősorban politikaiak, "történelmiek", érzelmiek és egyebek, s csak másodsorban művészetiek. A Szent István-szobor esetében első helyen szerepelt az ásatási terület: "hol lehetne ez a szobor jobb, szebb és méltóbb helyen, mint azon a megszentelt földön, ahol a szent király temploma áll?". Egyes vélemények szerint a Monostorbástyán kellene elhelyezni olyan módon, mint Fadrusz kolozsvári Mátyás-emlékét. Mások az egykori királyi palota helyére képzelik, de szóba kerül a Zichy liget is. Ez utóbbi ötletet elvetik, mert a szobornak mindenképpen a belvárosban, István király működésének színterén kell emelkednie. 1937 áprilisában a szoborbizottság úgy dönt, hogy a Városház téren kell felállítani, arccal a Rákóczi út felé. Mindenesetre a Nemzeti Színház díszletműhelyében eredeti méretű kulisszát készítenek s ennek felállításával, a javasolt helyszíneken történő kipróbálásával határozzák meg majd a végleges helyet. Ez a kulisszapróba, 64