Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)
mann Edit mutatta ki, hogy ez a motívum Tintoretto „A tiburi Szibilla" című kompozíciójához vezethető vissza, ahol Szibilla Augustus császárnak mutatja meg az égben trónoló Szűzmáriát és a gyermek Jézust.7 A XVII-XVIII. század fordulójától kezdődően a korona felajánlásának jelenete szinte kizárólag ebben a formában terjedt el.8 A székesfehérvári magisztrátus Hillebrandt ajánlatára a bécsi akadémia egyik neves tanárának, Vincenz Fischernek a tervét fogadta el.9 A művész - mint ezt a városhoz írt, 1775. április 25-én kelt leveléből tudjuk - hónapokon át igyekezett adatokat gyűjteni a témához a bécsi császári könyvtárban. A történeti hűség érdekében azonban megbízóihoz is számos kérdést intéz, illetve ötleteihez kéri azok egyetértését. Úgy gondolja, hogy hűségesebb lenne a valósághoz, ha Szent Istvánt nem öregen, hanem harminc-negyven éves korában ábrázolná, dolmányba, szűk nadrágba és palástba öltözve. Részletesen szól a levél valamennyi alakról, öltözékükről és színezésükről is. Egy későbbi levélben a művész rajzot kér a Szent István által Székesfehérvárott alapított templomról. Nem ismerjük a választ, de a kész képen az egyik angyal kezében felfedezhetünk egy papírlapot kupolás épülettel. Ebben a jellegzetes ábrázolásban ráismerhetünk az akkoriban elterjedt idealizált fehérvári városképek Boldogasszony bazilikájára. Az oltárkép végül 1775. október elején a helyére került. Az ábrázolt jelenet -bármily elterjedt kompozíciós típusról is volt szó - különösen hangsúlyosan emlékeztetett itt, éppen a tett-helyen az első magyar királyra, annak életszentségére, uralkodói gondoskodására népéről és országáról. Ez a különös hangsúly vonhatta igazán magára Mária Terézia figyelmét is. A hiányos levéltári adatokból nem derül ki egyértelműen, hogy milyen tényleges segítséggel járult hozzá az udvar a főoltár költségeihez, létrehozásához. Mégis, egyrészt maga az esemény, az egész komplex építészeti-szobrászati-festészeti együttes kiugróan magas művészi színvonala (ami nemcsak a székesegyházon belül, hanem abszolút értelemben is feltűnő és valóban a korszak kiemelkedő emlékei közé tartozik!) önmagában is valószínűvé teszi a királynő közvetlen segítségét. Erre mutatnak Mária Terézia egyéb ajándékai,10 így a mennyasszonyi ruhájából alakított miseruha, és az a Szent István fej-ereklye, melyet 1777-ben, a püspökség alapításának alkalmából ajándékozott a székesegyháznak. Utóbbinak portrészerű hermáját egyébként ugyancsak egy kiváló bécsi ötvössel, Sebastian Würth-tel készíttette el a királynő.11 Székesfehérvár számára a XVIII. század végén a püspöki-székhely rangjának elnyerése a lehetőségek csúcsának bizonyult. A képzeletbeli ranglétrán ennél előbbre a következő században sem jutott. Nagyon jellemző, hogy még a millenneumi ünnepségek idején sem tudott a régi érdemek okán némi fényhez jutni. 1894-ben ugyan szóbajött az országgyűlésen, hogy Szent István emlékére Székesfehérvárott is emlékművet kellene emelni, de erre akkor nem került sor, s a terv hamar feledésbe merült.12 Hogy Székesfehérvár ismét érdékes legyen, 45
