Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)

SANCTAE MARIAE SITAE IN CIVITATE ALBA /a fehérvári Szűz Máriaegyháznak/ felirata. A felirat további része árulja el, hogy a koronázási palást eredetileg István és Gizella királyné által a fehérvári egyháznak készített miseruha volt. A miseruha adományozásának évében temették el Imre herceget a templomban. Az épület eszerint ekkor már olyan mértékben készen volt, hogy István megfelelőnek találta fia temetkezési helyéül. A hagyomány által megőrzött István-kori adatnak kell tekintenünk István kis legendájának /1083 után/ a szentegyház csarnokai kibővítéséről, a Szűz Mária-templom megújításáról szóló sorait. Az 1100 körül íródott Hartvik-legenda szerint az épület István halálakor még nem volt felszentelve. E két utóbbi adatot a bazilika elhúzódó építkezéseivel, esetleg bővítéssel járó átépítésével szokták kapcsolatba hozni. Az 1077-re már kész nagy legenda a kórus falán tarka vesétekről, márványlapokból kirakott padlóról és az oltár fölött emelkedő csodálatos mívű cibóriumról szól. A templom István-kori elrendezése és méretei a múlt század 60-as évei óta többször végzett ásatások nyomán válnak ismertté előttünk. Az erősen tönkretett, zömmel elhordott falszakaszok egy megközelítően 54 méter hosszú és 37,5 méter szélességű, háromhajós épületet rajzolnak ki, melyhez nyugatról további épületrészek csatlakoztak. Az eddigi feltárások alapján e 23 méter hosszú nyugati résznek a templomtérhez közelebb eső 10 méteres sávja a falmaradványokból kiolvashatóan a templomtérhez kapcsolódott inkább, és az Árpád-kor folyamán árkádokkal nyílt a templombelső felé. Az ettől nyugatabbra álló A székesfehérvári Romkert. 27