Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)
96 Késő őszi és téli estéken voltak a tollfosztók, ahol az asszonyokon kívül a nagylányok is részt vettek Az ő kedvükért jöttek ide a tamák. Adományt itt nem gyűjtöttek, csupáncsak a lányokat ijesztgették. A lakodalmakban éjfél után jelentek meg, hívatlanul. Hangoskodva lepték meg a vendégeket, fejükre szakasztókosarat kötöttek, amibe az adományokat gyűjtötték. Hamarosan átvették a vezető szerepet, uralták a táncot.Veszprémfajszon ilyenkor kezdték járni a tamatáncot (mókás ugrándozás, bolondozás), amelyet mindenkinek velük együtt kellett járni. Aki nem engedelmeskedett, azf megverték. Tama elnevezés alatt az egész térségben ijesztő, rongyos külsejű alakot értettek. Nemesvámoson a madárijesztőt is tárnának nevezték. A tamázás pedig az adománygyűjtésen és a tréfálkozáson túl ijesztgetés, megriasztás is volt. A hívatlan személyek ilymódon lettek részesei a mulatságnak és az áldomásnak. LACKÓVITS EMŐKE A KALOTASZEGI FONÓHÁZ Az őszi mezőgazdasági és kerti munkák végeztével egy-egy faluközösség asszonyai, leányai házban végezhető foglalatosságba kezdtek. Az őszutó, a hosszú tél és a koratavasz időszaka lehetőséget adott a közösen végzett varrásra, hímzésre, valamint a fonásra, szövésre is. Ezeket a munkákat november 1., mindenszentek napja körül kezdték meg, nagyböjtre, legkésőbb húsvét előtt pedig befejezték. Akinek húsvét után is ilyen munkája akadt, lusta fehérnépnek tartották, meg is szólták érte. A Kolozsvár és Bánffyhunyad közötti térségben, Kalotaszegen, annak is a Felszeg nevű részén (Kalotaszentkirály, Zentelke, Magyarvalkó, Gyerőmonostor, Damos, Magyarókereke, Nyárszó, Körösfő) mindenszentektől - világítás napjától - a húsvétot megelőző időszakban egy-egy faluban több fonóházat is tartottak. Külön volt kislányfonó azoknak a 16 éven aluli lánykáknak, akik még nem konfirmálkoztak. A nagylányoknak is külön fonója volt, de külön az asszonyoknak is. Míg lányfonó többnyire csak egy-egy volt falvanként, addig asszonyfonó több is: általában az egy falurészben lakók jártak egy fonóba. Az asszonyok fonóháza egy közülük való házában volt, ugyanígy a kislányoké is. A nagylányok valakinél közösen bérbe vettek egy szobát, amelyért terménnyel - általában búzával - vagy napszámmal fizettek. A napszámot a nagy nyári mezőgazdasági munkák idején kérte tőlük a bérbeadó gazda. Gyakori volt, hogy az egyes falurészek lányai - az Alszeg és a Felszeg - külön fonót béreltek. Egy-egy fonóházba általában 18-20 lány járt. Este 8 órakor már együtt voltak, s dolgoztak éjfélig. Ugyanígy az asszonyok is. Ha a fonóház ideje alatt egy odajáró leány férjhez ment, akkor a faluban lévő másik fonóház leányai is elmentek menyasszonyt búcsúztatni. A kibúcsúzó menyasszony erre az alkalomra tésztát és pálinkát vitt, hogy lánypajtásait megvendégelje. A búcsúzásra és vendéglátásra éjfél körül került sor. A nagylányok fonóházát a legények is felkeresték. Az egyébként szorgalmasan dolgozó lányok ilyenkor többször is szünetet tartottak a munkában: játszottak az ott lévő legényekkel. A leggyakoribb játék a szembekötősdi és a zálogos volt. Zálogba a
