Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

76 házak szabadkéményes füstelvezetésű konyhával rendelkeztek, lakóterületüket egyetlenbejáraton lehetett megközelíteni. E lakóházak dísze az udvari homlokzat teljes hosszában elhelyezkedő oszlopos-íves tornác, amelyek többsége az utca felé is egyetlen ívvel nyitott. Udvari részen a tornácívek alsó harmadában falazott mellvéd látható. A tornácok általában boltozottak, bár akad egy-egy deszkafödémes is. Valamennyi hengeres, törpeoszlopos és kivétel nélkül fehérre meszelt az utcai homlokzattal együtt. A tornácok szinte funkció nélküliek voltak, esetenként átmenetileg tárolóhelyként használták őket. Innen nyílik a konyha bejárata. A szabad kéményes konyha két részre osztható. Az ajtón belépve egy kisméretű előtérbe jutunk. A konyha nagyobb méretű hátsó részében, középtájon helyezkedik el a hasáb alakú kemence. Sok helyen mellette a kisebb méretű kalácssütő kemence található, majd a katlan és a szobai kályha tüzelőnyílása. Van, ahol a konyha előterét fallal választották el a kemencés résztől. Több helyen azonban zárt kéményessé alakították át ezeket a házakat. A szabad kéményes konyhákban a főzés a kemence tetején történt, kisebb ételmennyiség esetén a padkán. Ezeket a nagyméretű, kőből, téglából rakott hasábkemencéket megelőzték a vesszőből font, sárral tapasztott kemencék, amelyek csonkagúla alakúak voltak. Az emlékezet szerint ilyen kemence egykor Magyarpolányban is létezett. E lakóházak két, de leggyakrabban három osztatúak, azonban előfordul az ennél nagyobb, a négy osztatú is. Elrendezésük: a konyhából nyílott egy szoba és egy kamra, vagy egy-egy szoba, majd kamra. Gyakori volt a belső osztódással - elfalazással - kialakított helyiség, a lakótér alapterületének megváltoztatása nélkül. A szobai tüzelőberendezést a kívülfűtős szemeskályha, cserépkályha képezte. Amikor a konyhákat zárt füstelvezetésűvé, azaz melegkonyhává alakították át, akkor ez a konyha átvette a lakószoba szerepét, lakókonyhává átalakulva. Ott, ahol ez a változtatás nem következett be - s erre Magyarpolányból is van példa - a szobában rakott sparherd, takaréktűzhely képezte a tüzelőberendezést, amelyen főztek is. A füstöt kályhacsövön keresztül a szabad kéménybe vezették. Itt a lakószoba a szoba és a konyha funkcióit egyszerre látta el, ezekben az épületekben a konyha korszerűsítésével nem siettek. Napjainkban, mivel védett épületegyüttesről van szó, ezeket a házakat olymódon alakították át, hogy külső formájukat meghagyva, a lakóteret belső osztással, de változatlan alapterület mellett megnövelték, bennük komfortos, kényelmes lakásokat kialakítva. Feltétlenül említést érdemlőek a közös telekre, általában egymás végébe épített lakóházak, a közös udvarok, a „Haussbruder"-ek, amelyeknek lakói eredetileg rokonságban álltak egymással, leggyakrabban testvérek voltak. Erre vonatkozóan valamennyi német faluból ismertek adatok. Később öröklés, elszármazás, a lakóépület eladása következtében ma már többnyire egymással semmiféle rokoni kapcsolatban nem álló családok birtokolják ezeket a házakat. A korábbi nádfedést Magyarpolányban is a cserépfedés váltotta fel. Az épületek utcai homlokzatán egy, többnyire azonban két kisméretű ablak látható, s gyakran a tornác bejáratának íve. A háromszög alakú orommezőt a homlokzat alsó síkjától cserépből kiképzett vízvezető választja el sok esetben, amely megakadályozza az esővíznek az épület tövébe folyását. Az oromcsúcson találjuk a tégla, az U vagy a kereszt