Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)
46 BOR- ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM KELET-DUNÁNTÚLON Kelet-Dunántúlon a bortermelésben elsősorban a Keleti-Bakony, Vértes, Velencei-, Budai-hegység, Váli-völgy és a Duna-menti dombsor területe tűnt ki, de házi szükségletre a Mezőföld falvaiban is elegendő bor termett. Fényes Elek a 19. század közepén a csókái, móri, kincsesi, isztiméri, váli, diósdi, érdi, velencei, nadapi, sóskúti és zámolyi borokat tartotta a legjelentősebbeknek. A hegyvidéken elsősorban fehér, a Duna-menti dombsor településein (Érd, Ercsi, Adony, Rácalmás, Dunapentele, Dunaföldvár, Paks) a múlt században még vörös bort termeltek. Ekkor a Keleti-Bakonyban, Vértesben és a Mezőföld egy részén termett fehér bort a komáromi, pozsonyi és nagyszombati kereskedők egységesen móri bor elnevezés alatt hozták forgalomba a Felföldön. A Velencei-, Budai-hegységben, a Váli-völgyben és a Mezőföld Duna-menti dombsorán termelt fehér és vörös bort elsősorban budai és pesti borkereskedők, kocsmárosok vásárolták fel. Gyúrón minden évben nagy eseményszámba ment a borszállítás napja. A budai, pesti vendéglősök az első fejtés után nagy mennyiségű bort vettek meg a faluban, amit a szőlősgazdák egyszerre, egy meghatározott napon, kocsikon szállítottak a fővárosba. Ez alkalommal mindig hoztak valami ajándékot az asszonyoknak, gyerekeknek is. A 19. század második felében a móri borvidék (Mór, Pusztavám, Csókakő, Csákberény, Sőréd) küzdötte fel magát minőségi borvidékeink közé. Az első világháború végéig Németországból, Csehországból, főként Ausztriából jöttek ide a borkereskedők. A Monarchia korában Bécsben külön móri borozó volt. Egyedül Mórról a múlt századi filoxéravészt megelőző időszakban évenként 50 000 hektolitert meghaladó bort vittek ki. Az osztrák borkereskedők gyakran transzport hordókat is rendeltek a móri kádároknál. A bortermelő községekben a borkereskedelmet szervező, bonyolító alkuszok, cenzárok, ügynökök és fuvarosok rétege alakult ki. Gyümölcstermesztéssel elsősorban a Keleti-Bakony, a Vértes és a Velenceihegység területén foglalkoztak. A Keleti-Bakonyban, főként Dudar, Bakonycsernye környékén gyümölcsösöket találunk, a többi területen a gyümölcsfákat a szőlőkbe köztesként ültették. A gróf Zichy Ferenc által 1775-ben kiadott urbáriumban már szó van a bakonycsernyeiek gyümölcsös kertjeiről. 1797-ben a bakonycsernyei jobbágyok a határban 600 négyszögöl szilvást kaptak, amely a fák alatt termő széna miatt egyúttal első osztályú rétnek is számított. A gyümölcstermelő községek lakói a közeli piacokra vitték árujukat. így a két világháború közötti időszakban a csókakőiek rendszeresen megjelentek gyümölcseikkel a székesfehérvári piacon. A legtöbb sárkeresztesi szőlősgazdának hatalmas cseresznyefája díszlett a szőlőben, amelyről a cseresznyét segítségül hívott aszszonyokkal szedették le, és kosarakban kocsira rakva vitték a székesfehérvári piacra. A kocsival rendelkezők távolabbi falvakból is gyakran keresték fel ezeket a helységeket, és egy egész kocsirakomány gyümölcsöt szállítottak haza. Táncsics Mihály említette önéletrajzi művében, hogy apjának nagyigmándi ismerőse Dudaron vagy Csesznekben vásárolt egy kocsi almát. A zámolyiak Dudarra szilváért, Csókakőre körtéért jártak. Egy kocsi szilvából a lekvárfőzésre és aszalásra felhasznált mennyiségen felül a falu és a környező puszták lakói részére is jutott. A sárkeresztesiek Dudarra, Cseténybe, Szápárra, Nagyesztergárra jártak szilváért, almáért, körtéért.
