Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

45 Dunaföldvárról 1702-ből, illetve Tolnáról 1800-ból. Losonczi István is említette a Hármas Kistükörben, hogy „Földvárnál nagy vizákat fognak a Dunában." Az adonyi halászok zsákmánya 1863-ban 1300, 1864-ben 2000 mázsa hal volt. A lecsapolások, csatornázások előtt területünk patakjai, tavai is bővelkedtek halban, rákban. Bél Mátyásnak a 18. század első felében keletkezett Fejér vármegye leírásában olvashatjuk: „A folyók duzzadnak a halaktól. A parasztok számos fajtájukat halásszák. Nyáron halászó kosárral bemennek a vizekbe, amelyeket meg tudnak közelíteni, télen pedig a jég alatt fáklyafény mellett fogják a halat. Hal, rák és teknősbéka olyan bőségben van, hogy sokan Győrbe, Pozsonyba, sőt Bécsbe is visznek belőlük, így szereznek hasznot maguknak." A Velencei-, a Pátkai- és a székesfehérvári Sós-tóban csukát, pontyot, sügért, kárászt, a Sárvízben csíkot, a Gajában rákot, a Sárvíz mocsaraiban teknősbékát fogtak. Székesfehérvár a határába eső vizek halászatát, rákászatát a 18. században rendszeresen bérbe adta. A Velencei- és a Pátkai-tóban kifogott halat főként Budapestre szállították. Utóbbiról Seidel Ignác, a móri uradalom jószágigazgatója 1898-ban ezt írta: „Ez a tó halban annyira gazdag volt, hogy a korábbi években több ezer forint hasznot hozott. Halait, mint különösen ízleteseket, az egész környéken ismerték és keresték. Éveken keresztül nagy mennyiségben Pest-Budára szállították, különösen a pontyokat, amelyek a Dunából húzódtak fel. \Húsz fontot nyomó csukák sem számítottak ritkaságnak. Sőt 1833-ban egy 24 fontot nyomó csukát Bécsbe küldtek." Dunai malmok területünkön egészen századunk közepéig Érd, Százhalombatta, Ercsi, Adony, Rácalmás, Dunapentele, Dunaföldvár, Madocsa és Paks községekben őröltek. Adonyban 1846-ban 22,1880-ban 31, 1930-ban 4 hajómalom őrölt. Az utolsókat az 1942-es jegesár törte össze, vagy a harcok során semmisültek meg 1944 telén. Dunapenteléről 1864-ben 64 molnárt jelentettek, Dunaföldváron 40, Pakson 25 hajómalomban őröltek a 19. század közepén. A Váli-völgyből és a Mezőföld keleti részéről a dunai malmokba hordták a gabonát. Még a tabajdiak is Ercsiben őröltettek, ha jó lisztet akartak. Nagy területek számára a patakmalmok őröltek. A Bakonyból és a Vértesből jövő patakokra igen sűrűn épültek a malmok. A századfordulón a Séden Veszprém és Nádasdladány között 23, a Gaján Bakonynána és Székesfehérvár között 22, a Móricsatornán Mór és Székesfehérvár között 11 nagyobb malom működött. A Sárvíz 19. század első felében ásott nyugati ágának neve Malom-csatorna, amelyen Nádasdladány és Simontornya között 7 nagy malomban őröltek. A határukban malommal nem rendelkező községekből kénytelenek voltak a legközelebbi malomban őröltetni. A Keleti-Bakony és a Vértes területéről a sédi, gajai malmokba hordták a gabonát. A Séd és a Gaja völgyétől távol eső falvakban a molnármesterek állandóan alkalmazott molnárkocsisokat küldtek, akik összegyűjtötték, malomba vitték a gabonát, majd őrlés után visszaszállították a lisztet. A malmoknak ezt a szolgáltatását csuvározásnak nevezték. Ugyanezzel a szóval jelölték az őrölni való, illetve a liszt szállítását az Alföldön is. LUKÁCS LÁSZLÓ