Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

41 legtöbb változatot adó faágak voltak. Előfordult olyan eset is, hogy több alapanyag kombinációjából alakították ki a babát. Játékra alig használták az agyagból, makkból vagy gesztenyéből formált emberi alakokat. Ez esetben a játékkészítő tevékenység volt a fontos. Ezzel szemben 2-4 esztendős leánykák között játékra kitűnően alkalmas volt a hajas kukoricacső. A hosszú kukoricahajat befonva-kibontva játszottak, így fésülgetve babájukat. Kedvelt játékszer volt, különösen 4-6 esztendős leánykák között a papírbaba. Egyik változata a szaloncukor gombóccá formált papírjából készült, ez volt a szalonbaba. A másik változatot ügyeskezű nagyobb lányok készítették: ez síkbaba volt, kiszínezett papírruhákkal. Ezeket az öltöztethető babákat készítőik színes képekért vagy sztaniolpapírért el is cserélték. Egyszerű, de rendkívül változatos a kukoricababa. Egyik fajtája egy olyan pólyásbaba volt, amikor a kukoricacsutkát rongyocskába csavarva bekötözték. Másik változatban fel is öltöztették néhány rongydarabba, kendőt kötve fejére. Újabb típus volt, amelyiknek rongyból varrták meg a fejét. Legfejlettebb forma a felöltöztetett csutkababa: feje rongyból készült, két karját a csutka felső végébe jobb és bal oldalról beszúrt botocska képezte. Ruháját összehajtott, s felül, a nyaknál kivágott rongyhulladékból csinálták. Átmeneti típus volt az összevarrt, kukoricaszemmel kitömött tégla alakú színes rongydarab. Felső harmadát elkötve, megformálták a fejét, rá szemet, orrot, szájat rajzoltak. Két keze a test felső részére két oldalról felvarrt rongytekercs volt. Ha harisnyaszárból készítették, könnyű volt a fejet kialakítani. A kenderkóc hajat hozzávarrták a fejhez. A babák alakja és formája a gyermek fejlődésével tökéletesedett. Legváltozatosabbak, legtöbb munkát igénylőek a bonyolultabb elkészítésű rongybabák voltak, amelyek a leánykák egyetlen utánzó játékából sem hiányozhattak. A csecsemőket póJyásbabákkaJ elevenítették meg. Összetekert rongyokból törzset készítettek, annak felső harmadát elkötve megkapták a fejét. Előfordult a fűrészporral kitömött fej is, hozzávarrva a hengeres törzshöz. A pólya mint a nagyoké: sarkára állított négyzet alakú vánkos volt, sarkán, s a baba fökötőjén apró fodrocskával. Ebbe tekerték és kötözték bele a babát úgy, ahogy anyjuktól látták. Ezeket a babákat kicsi teknőbe vagy bölcsőbe helyezték, esetleg karra vették és anyjuktól, nagyanyjuktól tanult altatókkal ringatták. Jelentékeny csoportot képeztek a kenderkóccal kitömött rongybabák, zsineggel elkötött felső részükből formált fejükkel. A szabadon lelógó maradék zsineggel az egész testet körbetekerték. A nyaknál keresztirányban felkötözött botocska volt a kéz. Arcukat kifestették, szemet, szájat, orrot rajzoltak rá. Ingbe, szoknyába öltöztették, fejére kendőt kötöttek. Némelyik fejére hátul erős cérnát tekertek, ez volt a konty. Ha a kitömött fejbe összevarrás előtt botot dugtak, akkor az egész törzset egyenesen tartotta. A hajat fonalból varrták a fejhez. A szem egy-egy gyöngy is lehetett. A következő babacsoport vázát egy villás faág adta. Felső végére erősítették a rongyból vagy kócból tömött fejet. Törzsét betekerték ronggyal. Nyaka alatt keresztirányban felerősített bot vagy rongytekercs volt a kar. Az arcát megrajzolták, vagy pamuttal kivarrták. Szoknyába, réklibe öltöztették és nevet is adtak neki. Ruhának a legszebb rongydarabokat választották. Sokan a falubeli varrónőhöz is elmentek rongyot kérni, akinek ezért cserébe bevásároltak az üzletben. A babák öltözete mindig megegyezett az adott közösségben viselt gyermek- és