Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

38 „Hinta baba, ringó. Repülj rózsabimbó! Hopp, a torony tetejében Van egy csodahintó. Ülj föl a hintóba, Szállj a kerek tóba! Gyere vissza fehér hattyú Csingilingi szóra." De az öregek szívesen meséltek is a gyermekeknek. Mihelyt beszélni kezdtek, tanítgatták. Az asszonyok örömmel énekeltek a kicsiknek szenteset meg világit Nagy gondot fordítottak vallásos nevelésükre, korán megtanítva az imádságokat. A karra vehető néhány hónapos apróságot már elvitték a templomba. Négy-öt esztendősen nagyobb testvéreikkel vagy az idősebb utcabeliekkel mentek, a templomban nem ülve le, hanem a padok elé állva. A gyermekeket a beszéddel együtt tanították meg a felnőttekkel és az idősebbekkel szembeni tiszteletadásra. A felnőttek beszédébe bele nem szólhattak, még a legények, nagylányok sem. A szülői házban déli és esti harangszóra otthon volt a helyük. Közös étkezésekkor akkor ülhettek csak az asztalhoz, ha már komolyabb munkát is elvégeztek, például kaszálás, marokszedés, kenyérsütés. Általában csak vacsora után beszélgettek a szülők gyermekeikkel. Elmondták a következő napi teendőket, meghatározva a gyermekek feladatát is. De ilyenkor érdeklődtek az iskolában történtekről, s feddték meg a rendetlenkedőket. Az apa szava, büntetése vagy dicsérete minden esetben súlyosabb volt az anyáénál. Legtöbb esetben a felnőttek fukarkodtak a dicsérettel, csak a nehéz munka elvégzéséért hallattak elismerő szavakat. Ez az elismerés néhány szó volt csupán, de előfordult, hogy egy fejbólintással, fiúknál vállon veréssel, lányoknál simogatással juttattákkifejezésre megelégedésüket. A gyermekek munkába fogása és az elvégzendő munka a család nagyságától, vagyoni helyzetétől és az adott földrajzi egységben uralkodó gazdálkodási ágtól függött. Egy elsősorban földművelő közösségben a földműveléssel kapcsolatos munkában vettek részt először a gyermekek, az állatok gondozásába csak később kapcsolódtak be. Míg az elsődlegesen állattartó közösségekben csaknem az iskoláskor végéig főként az állatok őrzése, gondozása volt a fő feladatuk. A földművelő munkát csak ezután sajátították el. A négy-öt esztendős kislány, amíg anyja a házban és a ház körül dolgozott, mellette volt. Édesanyja munka közben mindig elmondta mit csinál és kisebb feladatokat bízott a leánykára: például bevitte a fát, kivitte a szemetet, megetette a csirkéket, lámpázta a tojásokat, székre állva a rántást is megkavarta. Nyolc-kilenc esztendős korban, főleg, ha legidősebb lány volt, már mosogatott, segített a főzésben, takarításban, a mezei munkában és ellátta kisebb testvéreit. Tíz-tizenkét évesen már megfőzött, kenyeret sütött, segített a mosásnál és varrogatott is. A tizennégy-tizenöt éves lány már teljes értékű munkaerőnek számított. Ahogy a női munkát a családi munkaszervezetben a sokféleség jellemezte, úgy ez jellemezte a lányok tevékenységét, a munkába belenevelődését is. Fiúk esetében a munkafolyamatok elsajátításában az apának volt döntő szerepe. Családban elfoglalt helyüknek megfelelően őket a férfias munkára nevelték. A hat év alatti fiúcskát még kiküldték fáért, hat esztendős kora után már nem. Apja foglala-