Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

22 tus 23-án búcsút tart. Ez a híres „Birtalan napja", amikor minden széki igyekszik hazamenni. E gyászos tatár pusztítás emlékére viselik lányok, asszonyok a fekete kendőt, amelyet csak apró, elszórt hímzett piros virágok és zöld levelek, vagy körben a szélein hasonló díszítmény ékíti. Viseletüknek van egy darabja, egy nagyméretű, 150-160x150-160 cm nagyságú kendő. Ez is fekete gyapjú (kasmír), körül „koszorúban" azonban piros apró virágok és zöld levélfüzérrel kivarrott. Két-két sarkában a virágok bokorrá terebélyesednek. Másik két sarkában ismét szerényebb változatban díszlenek. A kendőt körben 15-20 cm széles, egy kilogramm fekete selyemből kézzel kötött „göcsölt" rojt díszíti. Ezt a kendőt a menyasszony nászajándékba kapja anyósától. Széken a lakodalmat megelőzően nincs jegyajándék, tulajdonképpen ez a kendő helyettesíti. A kendő nem otthon készül, s az esetek többségében nem is új. Helybéli hímzőasszony varrja ki, s másik hozzáértő rojtozza. Mindig az anyós adja menyének, de már ő is anyósától kapta. Tehát 3-4 nemzedéket is kiszolgál egy ilyen kendő, amelynek rendkívül szigorúan meghatározott a viselése. Először akkor kötik fel a menyasszony fejére, amikor felkontyolják, s újmenyecske lesz belőle. Az elkészített kontyra teszik háromszögre hajtva, két végét kézzel apró rakásokba szedve és áll alatt megkötve. A menyasszony kontyát a nyüszüasszony, azaz a nyoszolyóasszony készíti el, s ő vezeti be az új menyecskét a vendégeknek megmutatni a menyasszonytánc és menyasszonyfektetés előtt. A nyüszüasszony a vőlegény közeli rokona: testvére, vagy testvére felesége. Mindig asszony, tisztét férjhezmenetele után, mint fiatalasszony már betöltheti egészen 50 esztendős koráig. A nyüszüasszony, akinek ugyanilyen selyemrojtú keszkenyő van a fején, az új menyecskétől a felkontyolásért kap egy hasonló, de rojt nélküli kendőt. Ekkor leveszi fejéről a selyemrojtút, s felköti az ajándékba kapottat. így kíséri az újmenyecskét a vendégek elé. Ilyenkor mutatja meg, hogy a kontyolásért mit kapott: ez nem más, mint a fején lévő kendő. Úgy szokták mondani, hogy ameddig a menyasszony fején a párta, a nyüszüasszonyén a selyemrojtú keszkenyő. A lakodalom után egy hétig nem mehet ki a menyecske a házból. Egy hét után első útja a templomba, istentiszteletre vezet. Ha hét közben halott van a faluban, akkor az ilyenkor tartott istentiszteletre gyorsan kiviszik az újasszonyt. E kivivéskor ismét a selyemrojtú keszkenyőt viseli. Hozzá fehér inget és zöld szoknyát vesz fel. Ketten kísérik kézenfogva: jobb kezét a férje, a balt a nyüszüasszony fogja. A templomban a legelső padba ülnek mindnyájan. Ez az egyetlen alkalom, amikor férfi az asszonyok között foglal helyet. E két alkalmat követően az asszonyok halálukig csak úrvacsora osztáskor kötik fel selyemrojtú keszkenyőiket. Ha valaki máskor is felkötné, kinevetnék érte. A fenti alkalmakat kivéve keresztelőkor került még elő a díszes keszkenyő. Amikor a templomba mennek, a keresztanya ezzel takarja le keresztgyermeke pólyapárnáját. Ezután már csak akkor kötik fel ezt a kendőt, ha valamikor nyüszüasszonyok lesznek. Hisz csak úgy töltheti be ezt a lakodalmi tisztséget valaki, ha rendelkezik selyemrojtú keszkenyővel. Aztán akinek fia van, annak a kendője menye nászajándéka lesz. LACKÓVITS EMŐKE